Amikor a csernobili atomreaktor 1986-ban leolvadt, rengeteg ember halt meg, nagyon sokan szenvedtek súlyos sugárbetegséget, és közel 135 ezer lakost evakuáltak a szovjetek által elidegenítési zónának nevezett körzetből.

A robbanás a Hirosimára és Nagaszakira ledobott atombombák radioaktivitásának kétszázszorosára rúgott, azonban furcsa mód a környék növény és állatvilága rendkívüli virágzásnak indult. Az ember által elhagyott hely új, elképesztő, időnként már-már földöntúli ökorendszeréről Mary Mycio, egy szabadúszó újságíró készített részletes tanulmányt. Könyve egy olyan területről szól, ahol túl magas a sugárzási szint az emberi élet fenntartásához, mégis alig húsz év alatt atomsivatagból virágzó vadonná vált.

A hidegháború éveiben az emberek agyában folyamatosan ott motoszkált az atomkatasztrófa lehetősége és az az apokaliptikus sivárság, ami egy atomrobbanás után maradt, így hát Csernobil katasztrófájáról nem csoda, hogy a világ médiái igen zord képet festettek.


A 10 kilométeres zóna 1987 februárjában
Csernobil egy borzalmas katasztrófa szinonimájává vált, ami egy rettenetes radioaktív sivatagot festett az emberek elé. Még a közelben élők is úgy beszéltek a környékről, mint egy fekete lyukról, így Mycioban is egy legyalult, kihalt, szürkésfekete világ képe alakult ki első látogatása előtt. Csernobil, bár összességében valóban tragikus helyszín, több tekintetben mégis felemelő, ugyanis a katasztrófa eredményeként megtudhattuk, mi történik a környezettel, ha az ember nincs jelen.

Tájkép ma, háttérben az erőmű

Csernobilt a történelem legnagyobb természeti katasztrófájaként értékelik világszerte, a zóna kiürítése paradox módon mégis a természet virágzásához vezetett. A természet látszólag alig érzékel valamit a sugárzásból, miközben az emberi tevékenység erősen lecsökkent. Tíz évvel a katasztrófa után Mycio egy nagy, állatoktól nyüzsgő vadonra bukkant. Az itt élő állatvilág tagjainak többsége ritka és korábban a kihalás szélére sodródott faj.

Akárcsak az erdők, a mezők és a mocsarak, itt minden radioaktív és az is marad az elkövetkező 400 000 évben. Minden állat izmait és csontjait átjárja a cézium-137 és a stroncium-90, mégis, ami ezek után a legmeglepőbb, hogy nem csupán léteznek, de erőteljesen fejlődnek. Mycio szerint az új ökorendszer az első példája az emberi beavatkozás hiányának. A zóna élővilága képes volt egyensúlyba kerülni a sugárzás ellenére is, miközben a szellemvárosok és -falvak már csupán tragikus emlékei egy technikai hiba pusztító hatásainak.

Mycio a témában írt könyve, a Wormwood Forest majdnem egy időben jelent meg a Csernobil Fórum című 600 oldalas jelentéssel, amit az ENSZ nyolc ügynöksége készített el a Világbankkal és a belorusz, az orosz és ukrán kormánnyal közösen. A jelentés szerint összesen 4000 ember halt meg az erőmű katasztrófájában. Ez a szám hatalmas különbség az eredeti előrejelzésekhez képest, ami több százezer áldozatról szólt. 2005 közepére kevesebb mint ötvenen haltak meg azok közül, akiket közvetlenül kapcsolatba lehetett hozni az 1986-os eseményhez. Az áldozatok többsége a sugárzásból jócskán kapó mentési munkálatokat végzők közül került ki.

A jelentés szerint bár négyezerre tehető azoknak a száma, akik a baleset utáni szennyeződéstől pajzsmirigy-rákot kaptak - ez főként a gyerekeknél és a serdülőkorúaknál volt gyakori -, a túlélési arány a belorusz hatóságok szerint nem kevesebb mint 99 százalékos volt.

A négyes reaktor a baleset után

Természetesen sokan nem értenek egyet ezekkel az adatokkal, különösen az ukránok, akik szerint enyhén szólva kétesek ezek a számok. Mycio szerint is a környezeti jelentés ugyan rendjén van, az előre jelzett egészségügyi hatások azonban több mint vitathatók. Az újságíró úgy vélekedik, hogy a Csernobil Fórum a jövőbeli rákosodás előrejelzéséhez "mindössze" 600 000 embert vizsgált meg az erősen szennyeződőtt egymillióból, figyelmen kívül hagyva 400 000-et. Így a számítások egyáltalán nem tekinthetők pontosnak, és miközben a tanulmány szerint nem nőtt a rákos daganatok száma, sikerült kideríteni hogy nem is készült semmilyen epidemiológiai felmérés ebben a témában. Ezzel együtt Mycio is úgy véli, hogy Csernobil balsorsa több tekintetben is el lett túlozva.

Az erőmű végzete azonban a fentieken túl több jelenlegi problémát is keresztez, mint például a kőolajszármazékoktól való függőséget és ennek egyik hatásaként a globális felmelegedést. A robbanás sokakat tántorított el az atomenergiától a kőolajszármazékok irányába, ami 1986-ban nem is volt gond, hiszen akkor még az Egyesült Államok sem vívott meg két iraki háborút a külföldi olaj miatti függőség ellensúlyozásáért. Ezekből a második, időnként még ma is fellángoló konfrontációnak a hatásairól sem tudunk semmit.

Nagyon hasonló a helyzete a fiatal ukrán államnak is, melynek politikai függetlenségére nagy hatással van az orosz olajtól való függőség. A helyzet rendeződését mutatja, hogy nemrég a finnek letették az első Csernobil utáni atomreaktor alapkövét.