Hunter
Újabb bizonyítékok a globális felmelegedésre
Éveken át a globális felmelegedéssel szemben szkeptikusak műholdak és időjárási léggömbök adataival bizonygatták, hogy az éghajlati modellek helytelenek és nincs is szó semmiféle felmelegedésről.
A Science magazinban megjelent három új tanulmány azonban bebizonyítja, hogy a kétkedők következtetései hibás elemzéseken alapulnak. A légkör valóban melegszik, nem pedig lehűl, ahogy azt az adatok korábban tükrözték. Bár a felszíni hőmérők egyértelműen bizonyítják, hogy a Föld felszíne melegszik, a műholdak és a meteorológiai léggömbök adatai pontosan ennek az ellenkezőjére, a légkör lehűlésére utalnak. A tudósok két eshetőség közül választhattak: a légkör valóban nem melegszik fel, vagy valami nem stimmel az adatokkal. Mivel két adatcsoport, a műholdaké mellett a léggömböké is erre utalt, a legtöbb ember az első eshetőségre voksolt.
A Yale Egyetem csapata Steven Sherwood geológus vezetésével alaposabban szemügyre vette az időjárási léggömböket, más néven rádiószondákat, melyek képesek a légköri hőmérséklet közvetlen mérésére. Az elmúlt 40 évben a rádiószondás hőmérsékleti adatokat a világ különböző pontjairól, naponta kétszer gyűjtötték be, egyszer nappal, egyszer éjszaka. Azonban miközben az éjszakai mérések egybeestek az általános felmelegedési sémának megfelelő modellekkel és elméletekkel, a nappali mérések azt mutatták, hogy a légkörben az 1970-es évektől kezdődően lehűlés megy végbe.
Sherwood magyarázata szerint ez a kettősség azért alakulhatott ki, mert a hetvenes évek rádiószondái jóval kevésbé voltak védve a napsugárzás ellen, mint az újabb műszerek, azaz a régebbi szondák melegebb hőmérsékleti adatokat adtak napközben, mivel jobban felhevültek a napsütésben. A mai rádiószondák sokkal jobban szigeteltek, azonban ha a régi és az új adatok összevetésébe belekalkuláljuk a technika fejlődését, akkor kiderül, hogy a mai nappali hőmérsékletek a troposzférában is magasabbak, mint a 30-40 évvel ezelőttiek.
Ben Santer, a kaliforniai Lawrence Livermoore Laboratórium légkörtudósa, a másik tanulmány szerzője szerint mindössze egyetlen egy kutatócsoport elemezte a troposzféra, a legalsó légköri réteg műholdas adatait még 1992-ben. Az elemzés az Alabamai Egyetem kutatója, Ray Spencer nevéhez fűződik. Ez szintén a hőmérséklet csökkenését mutatta ki, ami újabb támadási felületet nyitott a kritikusok számára, akik azzal érveltek, hogy a műholdas adatok pontosabbak, ezért a felszíni mérésekben kell a hibának lennie.
A Science-ben publikált harmadik tanulmány pontosan ezeket az adatokat vette górcső alá és felfedezett egy hibát Spencer elemzési módszerében. A hiba kijavítása után Carl Mears és Rank Wentz homlokegyenest más eredményeket kapott, lehűlés helyett felmelegedést. Mears és Wentz elemzését felhasználva Santer bebizonyította, hogy az új adatok konzisztensek az éghajlati modellekkel és elméletekkel.
A Science magazinban megjelent három új tanulmány azonban bebizonyítja, hogy a kétkedők következtetései hibás elemzéseken alapulnak. A légkör valóban melegszik, nem pedig lehűl, ahogy azt az adatok korábban tükrözték. Bár a felszíni hőmérők egyértelműen bizonyítják, hogy a Föld felszíne melegszik, a műholdak és a meteorológiai léggömbök adatai pontosan ennek az ellenkezőjére, a légkör lehűlésére utalnak. A tudósok két eshetőség közül választhattak: a légkör valóban nem melegszik fel, vagy valami nem stimmel az adatokkal. Mivel két adatcsoport, a műholdaké mellett a léggömböké is erre utalt, a legtöbb ember az első eshetőségre voksolt.
A Yale Egyetem csapata Steven Sherwood geológus vezetésével alaposabban szemügyre vette az időjárási léggömböket, más néven rádiószondákat, melyek képesek a légköri hőmérséklet közvetlen mérésére. Az elmúlt 40 évben a rádiószondás hőmérsékleti adatokat a világ különböző pontjairól, naponta kétszer gyűjtötték be, egyszer nappal, egyszer éjszaka. Azonban miközben az éjszakai mérések egybeestek az általános felmelegedési sémának megfelelő modellekkel és elméletekkel, a nappali mérések azt mutatták, hogy a légkörben az 1970-es évektől kezdődően lehűlés megy végbe.
Sherwood magyarázata szerint ez a kettősség azért alakulhatott ki, mert a hetvenes évek rádiószondái jóval kevésbé voltak védve a napsugárzás ellen, mint az újabb műszerek, azaz a régebbi szondák melegebb hőmérsékleti adatokat adtak napközben, mivel jobban felhevültek a napsütésben. A mai rádiószondák sokkal jobban szigeteltek, azonban ha a régi és az új adatok összevetésébe belekalkuláljuk a technika fejlődését, akkor kiderül, hogy a mai nappali hőmérsékletek a troposzférában is magasabbak, mint a 30-40 évvel ezelőttiek.
Ben Santer, a kaliforniai Lawrence Livermoore Laboratórium légkörtudósa, a másik tanulmány szerzője szerint mindössze egyetlen egy kutatócsoport elemezte a troposzféra, a legalsó légköri réteg műholdas adatait még 1992-ben. Az elemzés az Alabamai Egyetem kutatója, Ray Spencer nevéhez fűződik. Ez szintén a hőmérséklet csökkenését mutatta ki, ami újabb támadási felületet nyitott a kritikusok számára, akik azzal érveltek, hogy a műholdas adatok pontosabbak, ezért a felszíni mérésekben kell a hibának lennie.
A Science-ben publikált harmadik tanulmány pontosan ezeket az adatokat vette górcső alá és felfedezett egy hibát Spencer elemzési módszerében. A hiba kijavítása után Carl Mears és Rank Wentz homlokegyenest más eredményeket kapott, lehűlés helyett felmelegedést. Mears és Wentz elemzését felhasználva Santer bebizonyította, hogy az új adatok konzisztensek az éghajlati modellekkel és elméletekkel.