Hunter

Oda kell figyelni a Föld billenési pontjaira

Tudósok szerint a világ még most sem ismeri fel azon gyors és visszafordíthatatlan változásoknak a veszélyét, amit egyes döntő jelentőségű természeti rendszerekben idéz elő.

John Schellnhuber professzor, a brit éghajlatváltozást tanulmányozó Tyndall Központ kutatási vezetője szerint a legfontosabb környezeti kérdések ott merülnek fel, amit az ember a legkevésbé ismer. A Svédországban rendezett EuroScience fórumon megtartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az ázsiai monszun az egyik olyan billenési pont, ami nagyon gyorsan megváltozhat, hozzátéve, hogy ezen kockázatok alaposabb megismerése legalább annyira fontos, mint az aszteroidákkal való ütközés elhárítására irányuló űrprogramok.

Schellnhuber professzor elmondása szerint eddig 12 veszélyforrást azonosítottak, olyan területeket, melyek a Föld környezetének hatalmas szabályzó rendszereiként működnek. Amennyiben ezek a kritikus területek túlzott terhelésnek vannak kitéve, az hatalmas méretű, gyorsan végbemenő változásokat idézhet elő bolygónk egészén. Természetesen az még messze nem elegendő, ha tudunk róluk, és képesek vagyunk megbecsülni tűréshatáraikat, de mindenképpen ez az első lépés, amit meg kell tenni. "Mindeddig teljesen alábecsültük ezeknek a helyeknek a jelentőségét" - mondta. "Tudnunk kell, hogy ha átlépjük e területek kritikus tartományait, az drámai következményekkel jár az emberekre és egyéb létformákra egyaránt."


A monszun apró változása is emberek százmillióinak életét befolyásolhatja

Az egyik ilyen veszélyforrás az Észak-atlanti áramlat, az az óceáni körforgás, ami a meleg vízet szállítja Észak-Európába. Összeomlása hatalmas éghajlati eltolódást eredményezne, de ide sorolható többek közt a Déli-sark nyugati jégtakarója, a Szahara és az ázsiai monszun rendszer is. "A modellezések kimutatták, hogy a légszennyezés és a földterületek használatának változása hatással van az albedóra, a föld fényvisszaverő tulajdonságára" - magyarázta a BBC News-nak. "Ez tovább gyengítheti, vagy akár teljesen ki is kapcsolhatja a monszunt, amin az utóbbi években már jól láthatók a gyengülés jelei. Túl sokat költünk az időjárás előrejelzések pontosságának fejlesztésére. Ezzel szemben a Föld rendszere számára valóban fontos elemek az olyan instabil jelenségek, mint a monszun. Sokkal alaposabban meg kell ismernünk ezeket a billenési pontokat és mindent meg kell tennünk, ami tudunk, hogy megállítsuk ezeket az instabilitásokat."

"Ez azt jelenti, hogy meg kell tudnunk, hol vannak ezek a pontok, mivel a változások egészen hirtelen, néhány évtized leforgása alatt végbemehetnek" - mondta Schellnhuber professzor, aki nemzetközi összefogást sürget. "Ha van pénz az égbolt kémlelésére, akkor találni kellene saját bolygónk tanulmányozására is."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • janus391 #30
    Ahhoz nem ilyen távirányított emberke kéne mint ez a mostani egyagyú
  • jozsef1993 #29
    nagy szar.
  • NEXUS6 #28
    Az egy főre jutó környezetszennyezés mértéke amerikában kétszerese az európainak. A kiotói meg egyéb egyezményeket viszont még is elég nyögvenyelősen akarják csak aláírni (asszem még mindíg nem írták alá!).

    Mondják ugye -szerintem kissé demagóg módon- hogy azt az életvitelt ami most a nyugati államokra jellemző nem lehet a Föld minden lakójának biztosítani.

    Hát ezt tényleg nem! Mert gyakorlatilag a fogyasztói társadalom azt jelenti, hogy a termelés nagy része napokon belül hulladékká válik.

    Viszont az a tény, hogy a magasabb GDP dacára Amerikában alacsonyabb az életminőség, mint Európában szerintem jellez valamit!!!! Ebbe ugyanis olyan dolgokat is belevesznek mint az egészséges, biztonságos, kultúrált környezet.
    Lehet, hogy nem ugyan így fogunk élni 20 év múlva mint manapság, de azt hogy naponta 2x-kelljen kivinni a szemetet asszem mindenki tudná nélkülözni.
  • BomBa #27
    Hello!

    Szerintem csak akkor fog történni valami ha elpusztítja New Yorkot egy nagy "árvíz" vagy valami természeti csapás, vagy ha valamelyik amerikai elnök idejében észbekap.
    Amerikai a főgond, az Európaiak szerintem tennének valamit, ha az amcsik is!
    Szerintetek!

    BomBa
  • eke #26
    A világ vezetőinek és az üzleti világnak már rég le kellett volna állítani a vegyipar jelentős részét, korlátozni a fafelhasználást,a közlekedést, villamosenergia felhasználást stb. Ki tenné meg? Senki. A világgazdaság pillantok alatt csődbe menne amihez képest a harmincas években levő tőzsdekrach papás-mamás lenne. Arról nem is beszélve hogyan semmisítenék meg a rengeteg veszélyes hulladékot, hasadóanyagot... Ezt meg tenni jelenleg nonszensz. Nem valószinű, hogy oly mértékben eljegesedik a bolygónk. Legalábbis hosszabb távon nem. Néhány ezer vagy tízezerév alatt renbe jönne. Persze az emberiségnek és élőlények többségének annyi lenne, de mint az utóbbi évtizedekben kiderült az élet rendkívűl szívós. Még az atommáglyákban is találtak mikrobákat...
  • NEXUS6 #25
    Az a gond, hogy a vezetőknek kellene ilyen szempontból tudatosnak lennie.

    Jó az az energia takarékos izzó, felére is leviszi a villanyszámlát, vagy is ha lecseréled az egész háztartásban, kb 1 év alatt bejön az ára. Ha nem hétről hétre élnék már meg is tettem volna.

    Szal nem ártana valami dotáció, nem kell az energia takarékos izzónak marha olcsónak lennie, elég ha a hagyományosra extra adót raknak, az emberek is egyből elkezdenének gondolkozni. Ma egy hagyományos ízzó 50 Ft, ezzel szemben a 2100 Ft csak akkor versenyképes ha legalább egy évre előre tervezel. A mai világban nem sok ilyen ember van.
  • Piscator #24
    Pont tegnap vettem egy 100W-os energiatakarékos izzót.
    A normálhoz képest sokba került, 2100FT.
    De ha jól megy, évekig bírja, negyedét fogyasztja.
    Be kell ruházni, másként nem megy!

    Én még bízom benne, sikerül - valamennyire - megmenteni ezt a bolygót, társadalmat.
    NEHOGYMÁR!
    Úgy sajnálnám a csajokat, finom ételeket, történelmi városrészeket, a felhalmozott tudást.
    ..most tényleg ez a karmánk?
    Mutassuk már meg nekik, nem haggyuk!
    Erre két linket ajánlok, hátha:

    http://kornyezetvedelem.lap.hu/
    http://www.tudatosvasarlo.hu

    Piscator
  • Piscator #23
    Nem igaz már, én még élni akarok, és unkokákat, utódokat szeretnék (egy jobb világba), még sokáig!!
    Vagy valahol ez is önzés?
    (A Te általad írottakon én is elgondolkoztam)
    Nem már, muszály egy "értelmes" fajnak, civilizációnak megsemmisülni, ráadásul önmagától??
    Na mindegy, meghalunk, talán globális viszonylatban is egyszer...aztán jöhet a feltámadás.
  • HUmanEmber41st #22
    Itt az élő példa Esztergomban. Az a bizonyos szennyezett iszap MÉG MINDIG ott van a patak partján, és még mindig szennyezi a környezetet és az ivóvizet... Ez is bizonyítja, hogy Magy. országon még mindig milyen gyerekcipőben jár a környezetvédelem
  • bah #21
    Egy dolog ami biztos és amit nem sokan tartanak észben:AZ EMBERISÉGNEK EGYSZER SZEMBE KELL NÉZNIE A VILÁG PUSZTULÁSÁVAL A KÉRDÉS CSAK AZ HOGY HELYT ÁLLUNK-E.
    100% hogy bolygónk egyszer olyan állapotba kerül hogy jelentős éghajlat változáson megy át,ez az emberek csak felgyorsítják,a baj megvan,nemsokára el kéne kezdeni felkészülni rá.Lehet hogy ez fokozatosan megy végbe,de elképzelhető hogy pár év leforgása alatt.