Hunter

Az igazság ideát van?

Emberek százai állítják, hogy elrabolták őket a földönkívüliek. Vajon hazudnak vagy hallucinációk soráról van szó? A kutatások sok esetben arra utalnak, hogy az emberek valóban eltökélten hiszik, hogy megtörtént velük az eset.

"Esetről esetre haladva lenyűgözött a történetek következetessége, az az őszinteség, amivel az emberek elmondják történeteiket, a hozzájuk kötődő érzések ereje" - mondta John Mack, a Harvard Egyetem pszichiátere. "Száz és száz órákat dolgoztam ilyen emberekkel és olyan körültekintően hallgattam a történeteket amennyire csak lehet, hogy átrostáljam, megtaláljam a jelenségek alternatív megmagyarázhatóságát, azonban egyetlen elrablási esetben sem sikerült alternatív magyarázatot találni."

A Psychological Science című folyóiratban megjelent kutatás fényt derít az erős érzelmek következetességére azáltal, hogy bebizonyítja, akiket állításuk szerint elraboltak ugyanolyan jellemvonásokat mutatnak, mint akik rendellenes poszt-traumatikus stresszben (PTSD) szenvednek. Korábbi kutatások kimutatták, hogy amikor a PTSD-vel rendelkező vietnámi veteránok 30 másodpercnyi "visszajátszását" hallották traumájuknak, pszichofiziológiai aktivitást tanúsítottak.

"Például szívverésük felgyorsult, bőrkonduktanciája, azaz a tenyér izzadása fokozódott" - magyarázta Richard McNally, a Harvard pszichológia professzora. "Azoknál, akik nem rendelkeznek PTSD-vel, de átéltek traumás eseményeket nem jelentkezik ez a reaktivitás." Amikor McNally hasonló teszteket végzett emberekkel, akiket saját bevallásuk szerint az idegenek elraboltak, rá kellett döbbennie, hogy ugyanazokat a reakciókat látja viszont, mint a háború viszontagságainak kitett egykori katonáknál.

"Valójában a reakciók nagyságrendje legalább olyan erős volt, mint azoknál, akiket a korábbi tanulmányban poszt-traumatikus stresszel vizsgáltunk" - mondta McNally. "Ez alátámasztani látszik az érzelmi meggyőződés erejét, amikor valaki őszintén hisz abban, hogy ezek a dolgok megtörténtek. Fiziológiai profiljuk megegyezik."

Budd Hopkins egy alapítvány, a földönkívüliek által elrabolt embereket tömörítő az Intruders Foundation igazgatója úgy véli, a Harvard tanulmánya igazolja történeteik valódiságát. McNally szerint azonban ezek hamis emlékek, melyek "alvási paralízis" során jönnek létre, egy olyan gyakori állapotban, amikor valaki félig ébren van, azonban nem képes megmozdulni és néha álomszerű hallucinációkat él át.

"Csupán, mert valaki élénk érzelmeket tapasztal, ami egy bizonyos emléket vesz körül, még nem jelenti azt, hogy az emlék valójában egy megtörtént dolgon alapul" - mondta McNally. Hopkins, aki hetente akár öt új elrablási esetről értesül, azzal hárítja el az alvási paralízis magyarázatot, hogy nem minden eset történt éjszaka és fizikai nyomai is maradnak az elrablásoknak melyeket "vájati nyomoknak" neveznek.


Exhibicionizmus vagy csak képzelődés?

Miközben McNally úgy véli a hamis emlékek erejébe tett betekintések jelentős hatással lesznek a "visszanyert emlékekkel" kapcsolatos bírósági ügyekre, mások szerint a hagyományos tudománnyal nem valószínű, hogy megtaláljuk az elrablásokkal kapcsolatos igazságot.

"Egy olyan jelenséggel állunk szemben, ami megsérti valóság érzetünket, ami a fizikai világ, és egy szubjektív vagy mitikus túlsó világ közötti szürke területen működik" - mondta Mack a NOVA-nak. "Arra lettünk felkérve, hogy bizonyítsuk be mindezt kizárólag a fizikai tudományokkal. Véleményem szerint azonban ezekkel a módszerekkel nem tudjuk felfedni a titkokat."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • vice #81
    Engem békává változtattak... De már elmúlt
  • [NST]Cifu #80
    Az üzemképes tengeralatjárókról van szó, amelyeket be lehet vetni, a 6db elkészült Tájfunból 1db-ot (TK-202) leszereltek, 2db pedig tartalékban van (TK-12 és TK-13). 3db van jelenleg szolgálatban (TK-17, TK-20 és TK-208).

    Forrás: Akula (NATO: Typhoon) Class @ Globalsecurity.org
  • [NST]Cifu #77
    Pardon, ehez még annyit, hogy a Tu-95MS 1981-ben jelent meg....
  • [NST]Cifu #76
    A Tu-95MS-6 a Tu-95 család legfejlettebb tagja, de az csak a szubszónkus X-55 (v. Kh-55) Granat / AS-15 "Kent" robotrepülőgéppől vihet 6db-ot, aztán az X-65 (v. Kh-65)-re fegyverezték át egy részüket. Elméletileg az X-101 (v. Kh-101) robotrepülőgép a legújabb változat, de ez is szubszónikus sebességű.

    Még a 90-es évek elején lett volna egy hiperszónikus robotrepülőgépterv, de végülis dobták pénzügyi okokból...
  • [NST]Cifu #74
    Pontosan ezt mondom én. Még az AURORA-ról is számtalan hiteles információ van (pl. az indirekt bizonyítékként a DoD költségvetési könyvei), de az UFO-dolgokról semmi...
  • [NST]Cifu #73
    <i>Lényeg az, hogy az orosz állam meglévő fegyvereit nyilván pénzzé (kölcsönökké), támogatássá, előnyösebb szerződésekké, engedményekké akarja változtatni, mielőtt azok maguktól is megszűnnek fenyegetést jelenteni az elavulás vagy az amortizáció miatt.</i>

    Dehát én is pont ezt írtam - az oroszok eröltetik jelenleg a fegyverzetleszerelési tárgyalásokat...

    <i>Azért én a Tu-95-ösöket nem írnám le teljesen, ahogy az amerikai fél is elég aktívan használja a B-52-eseket... De ez már nagyon offtopic...</i>

    A B-52-eseket azért felújították már párszor, meglehetősen fejlett kommunikációs és navigációs rendszerük van. A Tu-95-ösöknél (tehát az "alap" bombázó verziónál) ilyesmiről nem tudok, van rá egy tippem, hogy még mindig elektroncsöves rádiók vannak rajtuk...
    A fegyverzet terén pedig ég és föld a két gép, a B-52 féltucat fajta robotrepülőgépet, tucatnyi rakétát és félszáz fajta bombát vethet be, köztük a legmodernebbeket is. A Tu-95-ösre is készültek tervek (többek között hiperszónikus robotrepülőgépek hordozására), de a pénzügyi források hiánya miatt ezek csak tervek maradtak...
  • [NST]Cifu #66
    Az nem tudnád megmondani hány darab kézigránátjuk van? Érdekelne.

    Hozzávetőlegesen saccperkábé pármillió

    Szerinten pont elég 1 db robbanófej ahhoz, hogy elszabaduljon a pokol. :-(

    Ez igaz, de egyben azt is tudni kell, hogy a nukleáris erő egyfajta "mérce" a politikai sakkjátszámban. (viszonyításképpen: az USA-nak 14db SSBN tengeralajárója van, Angliának 4, Franciaországnak 4 és Kínának 1.)
  • WiLDoR #64
    hülyeeeeeeeeeee :DDDDDD
  • [NST]Cifu #63
    Először is, a meglévő atomarzenál Oroszország kezében nagy adu, nem kell hogy fejlesszen, elég azzal fenyegetnie, hogy nem nyúl hozzá.

    Problémás is lenne, atomfegyvereinek nagy része ugyanis elavult, pl. nincs rendszerben nagy hatótávolságú nukleáris robbanótöltetű robotrepülőgépe. Ami van, abból próbál gazdálkodni, de az se megy könnyen - nukleáris csapásmérő ereje főleg a szárazföldi és a tengeralatjárókra telepített ICBM-re alapoz, csakhogy az elöbbinél évek óta fenntartásra/karbantartásra is alig van pénz, az utóbbi esetében is alig több, mint tucatnyi bevethető egységük van, azokból is csak 3db tartozik az igazán modernnek tekinthető Akula-osztályba (a NATO-ban Typhoon-nak, Tájfunnak nevezik), a maradék 10db a Delfin és Kalmar-osztályba (NATO: Delta IV. és Delta III.) sorolt egységek, amelyek inkább a '70-es évek szinvonalát tükrözik...
    Légi nukleáris csapásmérő erejük gyakorlatilag nem hadrafogható, mivel a Tu-95-ösök nem játszanak, a Tu-160-asok hadrafoghatósága pedig konvergál a nullához.
    Amijük jelenleg van, az a '70-es évek végi, '80-as évek eleji technológiai szinvonalt képviseli, és jó részük egy évetizeden belül kivonásra kell, hogy kerüljön, mivel lejár az életciklusuk (mondhati, a "szavatosságuk").

    Az oroszok épphogy nem akarnak túlságosan leszerelni, mert meglévő fegyvereik miatt figyel rájuk a világ.

    Csak amiatt figyel. Hagyományos haderejük kvázi romokban hever...

    Én úgy hallottam, hogy a leszerelési egyezmények egy igen bonyolult hálót alkotnak, ha az egyik borul, a következő is. Ha kiderül, hogy az egyezmények fabatkát sem érnek, borul a világ politikai rendszere.

    Ott az USA rakétavédelmi-programja. Némi tárgyalással (és némi anyagi támogatás árán) elérték, hogy az oroszok ne nehezteljenek érte (mivel korlátozások alá esne amúgy.
    De amúgy nemrég éppen Putyin vetette fel, hogy csökkenteni kellene a nukleáris robbanófejek számát - amit egyből meg is tesznek orosz oldalon, lévén, hogy nem tudják pótolni kellő mértékben az életciklusuk lejártával selejtezésre kerülő atomfegyvereit...

    Nem azt akarom mondani, hogy minden ilyen esemény valós magja katonai jellegű, de egy része biztosan az, és ilyenkor a kormány nyilván titkolódzik is, olajat öntve ezzel az ufóhívők lángoló hitére.

    Ezzel tökéletesen egyetértek, de ehez hozzá kell tenni, hogy mondhatni van egy alapszintű titkolódzás is.
    Volt rá példa, hogy egy magyar katonatisztet azért vontak felelősségre, mert egy fórumon közzé tette, hogy hány hadrafogható gép van jelenleg a légierőben.
    El lehet képzelni, hogy akkor mi mehet az USA "fekete tervei" körül...
  • FtranX #61
    Valóban nem lehet egy legyintéssel elintézni a dolgot, hogy "Hülyeség!", de úgy sem lehet, hogy valaki "Én márpedig hiszek az idegenekben!"

    Az a legcélravezetőbb, ha egymás mellé álltítjuk a tényeket, bizonyítékokat pro és kontra.
    Ami tény, hogy az UFO mánia óriási méreteket öltött. Az amerikaiak közül nem is tudom, hány millióan láttak már UFO-t.
    Valóban sok millió+1 beszámoló van UFO észlelésekről de ezek -sokak hitével ellentétben- egyáltalán nem bizonyítanak semmit! Az a baj,nincs egyetlen egy kézzel fogható bizonyíték, hitelesen dokumentált eset, amit ne lehetne megmagyarázni. Az, hogy Józsi bá' látott az égen két fénypontot, még nem jelent semmit. Az "elrablások" ugyan ebbe a kategóriába tartoznak. A múltkor a Spektrumon egy ilyen műsorban a pszichológus nagyon szépen körülírta a dolog pszichológiai oldalát, miszerint az UFO-mánia egy egyfajta "tömegpszichózis", amely azon a jelenségen alapul, hogy az ember hajlamos azt látni a dolgokban amit akar. 1000 éve az emberek démonokat és sárkányokat láttak, 500 éve boszorkányokat és óriásokat, 200 éve szelemhajókat, most meg Idegen űrhajókat meg kicsi zöld lényeket. Meg hány ember volt/van szentül meggyőződve hogy találkozott Szűz Máriáva, Buddhával, Shivával, Jézussal stb-vel? Ezek az emberek mind hazudnak? Dehogy! Csupán az emberek hajlamosak általuk nem ismert természeti jelenségeket másnak látni mint ami valójában. Abba is rédemes belegondolni, hogy ez az egész UFO mizéria milyen jól jöhet egyes kormányoknak bizonyos titkos katonai repülő kísérletek leplezésére. A hidegháború alatt a SZ.U. és az USA is rengeteg féle formájú repülő tárggyal kísérletezett, amiket UFO-nak nézhettek. Aki kétkedik, nézze meg, hogy néz ki pl egy B-2-es bombázó vagy egy F-117 előröl.
    Szóval amíg nincs kézzel fogható bizonyíték addig nem igazán lehet dönteni.