Hunter

Kémgép vagy UFO?

Mi az? Úgy néz ki, mint egy repülő csészealj, úgy száll fel, mint egy helikopter és repül, mint egy vadászgép. Nos, ez nem más, mint a következő távirányítású felderítőgép. A pilóta nélküli repülőgépek nagyban csökkentették az amerikai áldozatok számát az afgán konfliktusban, mind a felderítés, mind a támadások során. A robotrepülőgépeknek azonban hátrányai is vannak, mint a kifutópálya használata, lassúság és a lebegés hiánya. A bizarr masina - mely múlt héten átesett első szélcsatorna tesztjén a trondheimi Norvég Nemzeti Tudomány és Technológia Egyetemen - célja hogy ezeket a hátrányokat kiiktassa.

A korong alakú SiMiCon Rotor Craft (SRC) első pillantásra úgy tűnik, hogy tervezőit részben a Star Trek USS Enterprise-a ihlette, ám a test fölé emelkedő duplahajtómű helyett egy hátsó sugárhajtóművet és hagyományos hátsó terelőlapátot kapott. Mindemellett a gép meglehetősen kicsi. Mindössze 4,5 méteres átmérőre lehet számítani, bár a fejlesztőmunka és a tesztek kicsinyített modellekkel folynak, melyek 1,5 méter átmérővel bírnak.

A köralakú hajótörzs behúzható légcsavarral van ellátva, melyeket teleszkóposan mozgatnak. Ezek teszik lehetővé a függőleges felszállást, melyeket egy kisebb sugárhajtómű hajt. Amint a gép felszállt a hátsó sugárhajtómű veszi át az irányítást, a rotor visszahúzódik a köralakú testbe. Hogy elkerüljék a gép megpördülését, a sugárhajtóműtől kaphat oldalirányú tolóerőt, vagy egy hátsó rotor segíthet ellensúlyozni a felszállást segítő rotor hatását.

Klikk ide!

Az SRC háromfős tervező csapata reméli, hogy felkeltik mind a katonai, mind a civil szervezetek érdeklődését. "A robotrepülőgépek piaca fogékonyabb a szokatlan megoldásokra, mint az ember által repült gépek ipara" - mondta Ranvald Otterlei. Ha nincs ember a fedélzeten a biztonságnak nincs olyan nagy szerepe.

Több mint 150 robotrepülő terv bukkant fel az utóbbi években, azonban csupán néhány ötvözte a függőleges felszállást a nagysebességű vízszintes repüléssel és a lebegés képességével. Mindkét az amerikaiak által Afganisztánban használt robotrepülőgépnek kifutópályára van szüksége. A General Atomics Predatorja 670 méteres felszállópályát igényel, míg a nagy magasságban repülő Northrop Grumman által gyártott Global Hawknak több mint egy kilométerre van szüksége, hogy a magasba emelkedhessen. Az SRC ezzel szemben képes lesz akár egy teherautó platójáról is felszállni. A szélcsatorna bizonyította, hogy az új gép stabil alacsony és magas rotorsebességen is a függőleges és a vízszintes repülés átmenete során, mondta a SiMiCon tervezője Vegard Evjen Hovstein. "A következő kihívás egy olyan sugárhajtómű, ami nem emelkedik ki túlságosan a gép alsó korongjából"- mondta.

A projekt azonban tele van talányokkal: hogy fog működni a rotor kiengedése és visszahúzása? És lehet-e a rotor lapátokat olyan szögbe állítani, hogy az megváltoztassa a gép irányát?

"Amit eddig csináltunk, az modellek építése a rendelkezésünkre álló rádióirányítású készletekből, hogy megmutassuk az elképzelésünk elég erős ahhoz, hogy akár ilyen gyenge anyagokkal is működjön" - mondta Hovstein.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)