Hunter
Sót köpnek az Io vulkánjai az atmoszférába
A Johns Hopkins Egyetem, az Observatoire de Paris más intézetek közreműködésével megfejtették a Jupiter holdját, az Iót övező közel 30 éves rejtélyt, mely arra utal, hogy az ottani vulkánok gáz halmazállapotú sót lövellnek a hold vékony légkörébe.
"Ez remek befejezést ad Bob Brown 1974-es felfedezéséhez, mely szerint nátrium található az Io gázfelhőiben" - mondta Darell Strobel professzor, a Nature magazin január 2-i számában megjelent publikáció szerzője.
Az eredmények további elemzése, beleértve a só lebomlását nátrium- és klóratomokra, segíthet a bolygótudósoknak megállapítani milyen meteori anyagokból állt össze az Io. Brown egy saját építésű spektrográf tesztelése során bukkant a nátriumra a hold körül.
"Ez a felfedezés annyira egyszerű. Csodálkoztam, hogy senki sem fedezte fel már 30-40 évvel korábban" - idézte Brown szavait Strobel. "Senki sem kereste és senki sem feltételezte volna, hogy ott van."
Az Io a Voyager 1 fényképén
A csillagászok éveken át rostálták a nátrium forrásként szolgáló anyagok elméleti listáját, míg meg nem állapították, hogy a legvalószínűbb a só, avagy a nátrium-klorid. A végső következtetést két évvel ezelőtt tették meg, amikor klórt találtak egy gyűrű alakú, elektromosan töltött gázfelhőben, melyet plazmatórusznak neveznek. A felfedezés és az elméleti munka alapján a csillagászok elhatározták, hogy elkezdenek só után kutatni a holdon.
A Jupiter körüli enyhén excentrikus pályája és a másik két nagy hold, az Europa és a Ganymedes gravitációs mezeje hatására az Io nagy igénybevételnek van kitéve, ami feszíti a hold kérgét és hevíti a magját. Ennek eredménye, hogy az Io a Naprendszer legvulkanikusabb égiteste. Méretét tekintve azonos a Holddal, aktív vulkánjai a poklot jelentik a látogatóknak, míg a mennyországot a tudósoknak.
"Durván két tonna vulkanikus anyag lökődik ki másodpercenként az Io magnetoszférájába, majd amikor ez az anyag ionizálódik, a belső magnetoszféra kezd hasonlítani egy miniatűr pulzárhoz, rádióhullámok nyalábjait bocsátva ki" - elemezte Strobel.
Vulkán az Ión
Az Iót körülvevő elektromosan töltött gázfelhők kölcsönhatásai a Jupiter sarkvidéki atmoszférájának elektromosan töltött részecskéivel felgyorsítják az Io körül található, töltéssel rendelkező részecskék forgását, másrészről viszont egyfajta húzóerőt gyakorol a Jupiter forgására, fokozatosan lassítva az óriásbolygót.
"A kölcsönhatás példátlan és egyedülálló rendszere" - mondta Strobel. "Sokat tanultunk mióta a Voyager 1 először húzott el a hold mellett 1979-ben, feltárva nyolc aktív vulkánt, azonban még nem értjük teljes mértékben."
Emmanuel Lellouch, az Observatoire de Paris csillagásza már korábban is kereste a só jelenlétét az Io légkörében, azonban nem járt sikerrel. Nicholas Snyder, a Colorado Egyetem kutatója, a tanulmány egyik társszerzője, egyike azoknak, akik felfedezték a klórt a plazmatóruszban, javasolta a milliméter-hullámhosszú rádióteleszkóp alkalmazását. A rádióteleszkóp arra késztette a csillagászokat, hogy a spektrum egy rendkívül parányi régiójára összpontosítsanak, így nagyon figyelmesen kellett megválasztaniuk a megfigyelendő frekvenciákat. Amikor a csapat 2002 januárjában befejezte a megfigyeléseket, felfedezték a keresett jellegzetes spektroszkópikus vonalakat. A lehetséges sóforrások vizsgálata a vulkánok irányába mutatott, mint a só legvalószínűbb eredete.
"Ez remek befejezést ad Bob Brown 1974-es felfedezéséhez, mely szerint nátrium található az Io gázfelhőiben" - mondta Darell Strobel professzor, a Nature magazin január 2-i számában megjelent publikáció szerzője.
Az eredmények további elemzése, beleértve a só lebomlását nátrium- és klóratomokra, segíthet a bolygótudósoknak megállapítani milyen meteori anyagokból állt össze az Io. Brown egy saját építésű spektrográf tesztelése során bukkant a nátriumra a hold körül.
"Ez a felfedezés annyira egyszerű. Csodálkoztam, hogy senki sem fedezte fel már 30-40 évvel korábban" - idézte Brown szavait Strobel. "Senki sem kereste és senki sem feltételezte volna, hogy ott van."
Az Io a Voyager 1 fényképén
A csillagászok éveken át rostálták a nátrium forrásként szolgáló anyagok elméleti listáját, míg meg nem állapították, hogy a legvalószínűbb a só, avagy a nátrium-klorid. A végső következtetést két évvel ezelőtt tették meg, amikor klórt találtak egy gyűrű alakú, elektromosan töltött gázfelhőben, melyet plazmatórusznak neveznek. A felfedezés és az elméleti munka alapján a csillagászok elhatározták, hogy elkezdenek só után kutatni a holdon.
A Jupiter körüli enyhén excentrikus pályája és a másik két nagy hold, az Europa és a Ganymedes gravitációs mezeje hatására az Io nagy igénybevételnek van kitéve, ami feszíti a hold kérgét és hevíti a magját. Ennek eredménye, hogy az Io a Naprendszer legvulkanikusabb égiteste. Méretét tekintve azonos a Holddal, aktív vulkánjai a poklot jelentik a látogatóknak, míg a mennyországot a tudósoknak.
"Durván két tonna vulkanikus anyag lökődik ki másodpercenként az Io magnetoszférájába, majd amikor ez az anyag ionizálódik, a belső magnetoszféra kezd hasonlítani egy miniatűr pulzárhoz, rádióhullámok nyalábjait bocsátva ki" - elemezte Strobel.
Vulkán az Ión
Az Iót körülvevő elektromosan töltött gázfelhők kölcsönhatásai a Jupiter sarkvidéki atmoszférájának elektromosan töltött részecskéivel felgyorsítják az Io körül található, töltéssel rendelkező részecskék forgását, másrészről viszont egyfajta húzóerőt gyakorol a Jupiter forgására, fokozatosan lassítva az óriásbolygót.
"A kölcsönhatás példátlan és egyedülálló rendszere" - mondta Strobel. "Sokat tanultunk mióta a Voyager 1 először húzott el a hold mellett 1979-ben, feltárva nyolc aktív vulkánt, azonban még nem értjük teljes mértékben."
Emmanuel Lellouch, az Observatoire de Paris csillagásza már korábban is kereste a só jelenlétét az Io légkörében, azonban nem járt sikerrel. Nicholas Snyder, a Colorado Egyetem kutatója, a tanulmány egyik társszerzője, egyike azoknak, akik felfedezték a klórt a plazmatóruszban, javasolta a milliméter-hullámhosszú rádióteleszkóp alkalmazását. A rádióteleszkóp arra késztette a csillagászokat, hogy a spektrum egy rendkívül parányi régiójára összpontosítsanak, így nagyon figyelmesen kellett megválasztaniuk a megfigyelendő frekvenciákat. Amikor a csapat 2002 januárjában befejezte a megfigyeléseket, felfedezték a keresett jellegzetes spektroszkópikus vonalakat. A lehetséges sóforrások vizsgálata a vulkánok irányába mutatott, mint a só legvalószínűbb eredete.