Skoal

10 új hold a Jupiter körül

Tíz, eddig ismeretlen holdat fedeztek fel a Jupiter körül. Ezzel 28-ra emelkedett a gázóriás mellékbolygóinak száma, jelentették be csillagászok a héten. A felfedezés csak fokozza az új holdak felkutatását a Naprendszerben. A nagy bolygók körüli, hivatalosan ismert holdak száma az elmúlt 18 hónapban megduplázódott.

A csillagászok a hawaii Mauna Kea tetején lévő hatalmas teleszkóp segítségével azonosították be a tíz új égitestet. Megtaláltak egy 11. Holdat is, amit egyszer már elvesztettek. Azt eredetileg 25 éve fedezték fel, majd vesztették is el egyben. Most újból megtaláltuk - nyilatkozta Scott Sheppard, a kutatócsoport egyik tagja.

Kutatások során egyszerre soha nem fedeztek fel ennyi holdat. Az új égitestek nagyban különböznek ismertebb testvéreiktől, az Iotól és az Európától. Sokkal kisebbek, átmérőjük 3 és 8 kilométer közötti. Keringési pályájuk pedig nagy és excentrikus. Némelyik az órajárással megegyező irányban, mások pedig ellentétesen keringenek a Jupiter körül.

Nagyrészt a Hawaii Egyetem végzőseiből álló csillagászcsapat szerint a Jupiter frissen szerzett holdjai a Nap körül keringő jeges és sziklás égitestek közül származnak. Sok nagy csillagvizsgálóba szereltek be olyan új eszközöket, melyek képesek azonnali képalkotásra, s a régi fényképezési eljárásokat hivatottak helyettesíteni, melyek lassították az új égitestek keresését.

Jelenleg a Szaturnusz magasan vezet 30 ismert holdjával, melyek közül egy tucatot az elmúlt pár hónapban azonosítottak. Most ott a lehetőség a Jupiter számára, hogy átvegye a vezetést. Reményeink szerint a jövőre induló új projektünk keretében még több, eddig ismeretlen holdat sikerül felfedeznünk - fejezte be Sheppard.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!