Hunter

Bolygóközi országút

A Naprendszert átszövő útvonalak gondosan kidolgozott mátrixa rendkívüli módon csökkentheti a bolygók között utazó űrhajók erőforrás szükségletét, jelentette be a hétvégén a NASA.

A hagyományos űrexpedíciók az égitestek gravitációját egyenként veszik igénybe, felhasználva a közeli bolygókat, holdakat vagy a Napot, hogy minél távolabbra rugaszkodhassanak el utazásuk során. Azok az űrhajók, melyek a bolygóközi országutat használják, ami átjárók és alagutak komplex rendszerére hasonlít, hasznot húzhatnak a bolygók és holdak közötti, eddig kihasználatlan gravitációs kölcsönhatásokból.

"Általában úgy gondolunk a világűrre, mint egy üres térre, de valójában erről szó sincs abban az értelemben, hogy a Nap gravitációja vonzást gyakorol, folyamatosan vonzva a Földet, a Holdat és más objektumokat" - mondta Martin Lo, a NASA Jet Propulsion Laboratory tudósa.

"Elméletünket addig a pontig finomítottuk, ahol ténylegesen ki tudjuk számítani ezeket a pályákat és olyan sablonokat találunk, melyek körbefonják a bolygókat és a Napot. Ezt nevezzük bolygóközi országútnak, amit számos különböző módon fel tudunk használni" - tette hozzá. A Naprendszer különböző régióiban az egymással vetekedő gravitációs erők gyakorlatilag ki iktatják egymást, olyan folyosókat hagyva, melyeken az űrhajók igen kis energia ráfordításával utazhatnak" - összegzett Lo.

A matematika egy ágára támaszkodva, melyet káosz elméletnek nevezünk, számításai zavarba ejthetik ugyan a hozzá nem értőket, ám szakértő kollégái kitűnőként és ígéretesként jellemezték.

"Lo munkája eddig is áttörésekhez vezetett az emberi és a robot felderítő küldetések egyszerűsítésében" - mondta Doug Cooke, a NASA Johnson Űrközpontjának munkatársa. "Ezeknek köszönhetően kevesebb űrjárműre van szükség egy-egy küldetés szempontjainak teljesítéséhez."

Az országút szakaszainak kiszámításához Lo feltérképezte az összes lehetséges repülési utat a világűr azon területein, ahol a különböző égitestek gravitációja teljes egyensúlyban van.

"Mint a kötelet alkotó összesodrott szálak, úgy alkotnak alagutat a lehetséges repülési útvonalak" - jelentette be a JPL egy állásfoglalásában. Lo az országút egyik "helyi" szakaszának igénybe vételével már megtervezte az egyik folyamatban levő expedíció útvonalát, a Föld és a Hold közötti vonzást kihasználva. "Az üzemanyag megtakarításának köszönhetően egy sokkal jobb és olcsóbb expedíciót indíthattunk" - mondta Lo a NASA Genesis űrhajójáról, amit tavaly augusztusban lőttek fel három éves útjára, mely során napszél részecskéket fog gyűjteni. "Ha minden tökéletes lett volna a Genesis-nek egy csepp üzemanyagot sem kellett volna elhasználnia. Mivel azonban nem tudjuk befolyásolni az út során felmerülő számtalan módosító tényező hatását, így időnként szükség van pálya-korrekcióra."

Lo egy olyan jövőt képzel el, ahol állandó űrkikötők szegélyeznék a bolygóközi országutat, ellátó raktárként szolgálva a felfedezőket, akik a meghatározott útvonalakon utaznának.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tompi #15
    Gondolom eppen ezert is csak most jottek ra ezekre a palyakra es nem 30 eve. Szerintem az osszes bolygo mozgasat palyajat figyelembe veve talaltak utakat. Gondolom az egesz dolog dinamikus, igy allandoan valtozik, es nem mindegy, hogy mikor hasznalod...
  • Tompi #12
    Es ki fogja felfesteni az utburkolati jeleket??? ;)
  • magus #11
    humennyit kell majd fizetni az autpalyamatricaert...
  • gz8 #8
    Ezt a vogonok már megoldották, bár egy kissé drasztikusra sikerült az akció...
  • Dömper Ármánd #7
    Hihetetlen! Jármű még nincs is, de országút már van. Ebből azért egyesek tanulhatnának... :)
  • xtaki #3
    khmm...okos,ugyes csak tul sok gyakorlati haszna jelenleg nincs...mivel a bolygokozi utazasok szama nemigen haladja meg...a mennyit is? ki tudja?
  • Laci73 #2
    Generációs csillagközi űrhajókkal és hibernálással ez a probléma is megoldható. De hát mindenek előtt a saját portánk, a Naprendszer. A gázóriás bolygóknak (mint amilyen az Uránusz vagy a Jupiter) valóban nem sok hasznát látjuk (egész pontosan van hasznuk, ugyanis a meteorok többségét ők szívják el) de a körülöttük keringő holdak ásványi anyagokban gazdagok. Az ipart kitelepítjük a holdakra és az aszteroida-övbe, a Marsot "terraformázzuk" és benépesítjük, majd megépítjük a csillaghajókat. (És a véreim uralják majd a galaxist :)))
  • Kosh #1
    jó....
    a hatékony gravitációs-mező kihasználással, parittyaelmélettel rövidíthetünk a Naprenszeren belüli utazásokon. Így mondjuk feleannyi idő alatt jutunk az Uránuszhoz.... és?

    Foglyok maradunk a saját naprendszerünkben ettől függetlenül