SG.hu·

Japán szeretné lepipálni a Concorde-ot

A japán Nemzeti Űrrepülési Laboratórium (NAL) egy új generációs utasszállító szuperszonikus repülőgép kifejlesztése felé halad. A gép rakéta-kilövésű kísérleti prototípusai idén júniusban kezdik a repüléseket Ausztráliában.

Az új szuperszonikus gép magamögé utasíthatja az angol-francia Concorde-ot. Négy próbarepülés van tervbe véve, ebből az első egy kicsinyített prototípussal indul. A rakéta meghajtású kísérleti darab 11,5 méter hosszú és 2 tonna súlyú. A Lambda hajtómű egy fejlesztett változata emeli majd a prototípusokat a magasba, melyet a japán Űr és Asztronautikai Tudományok Intézete (ISAS) biztosít.

A NAL célja az új generációs szuperszonikus szállítóeszköz megépítéséhez szükséges vezető technológia létrehozása, egy 300 üléses repülőgéphez, ami a hangsebesség közel kétszeresével képes haladni. Befogadóképessége a Concorde duplája lehet, 10200 kilométer távolságot tud megtenni egy tankolással. Méreteit tekintve a szupersima gép 43,4 méteres szárnyfesztávval és 94,5 méteres hosszal fog rendelkezni. Felszálláskor a NAL tisztviselői szerint 399 tonnát fog nyomni.

"Célunk, hogy az arányosított próbagép teszt repülései által összegyűjtsük a szükséges technikai adatokat a szuperszonikus szállítóeszköz megtervezéséhez" - magyarázta Susumu Toda, a NAL vezérigazgatója, akik 1997 óta dolgoznak a tervezeten. Az ausztrál légtért használják a két kormány és az ausztrál védelmi minisztérium egyetértésében. A megállapodást 2001 áprilisában írták alá.


A rakétakilövéshez szükséges eszközök összeszerelési és ellenőrzési stádiumban vannak a Woomera teszt területen, ami Dél-Ausztrália északi részén fekszik. Adelaide-től 450 kilométerre északi irányban Woomera védelmi és űrrepülési teszteket, valamint kiértékelési tevékenységet szolgál. Az Angliányi méretű terület a világ legnagyobb kísérleti régiója.

Az Egyesült Államok is látnak fantáziát a tervezetben, mitöbb egy frissen napvilágot látott tanulmány a globális szállítási infrastruktúra számára fontosnak tart "egy igazán nagy sebességű szállítási elemet". A Boeing képviselője, Dianne Wiley által elnökölt csoport megállapította, hogy "az előrelátható műszaki fejlődés" megoldhatja a kulcsfontosságú keresleti és tervezési kérdéseket, ami egy 2 machnál kisebb utazó sebességű - a hangsebesség kétszerese - szuperszonikus repülőgépet illeti. Egy ilyen gép esetében felvetődik a hajtómű által kibocsátott anyagok légköri ózon bomlasztó hatása is.

Egy kereskedelmileg életképes szuperszonikus repülőgép, ami 25 éven át képes repülni nem jöhet létre elegendő kutatási és fejlesztési tőke nélkül, figyelmeztet a csoport jelentése. Kiemelték, hogy bár nem elérhető a nyilvánosság számára, dolgoznak a hangrobbanás csökkentésén. Egy Csendes Szuperszonikus Program már sínen van a Fejlett Védelmi Kutatási Projektek Hivatala (DARPA) részéről. A cél a hangrobbanás csökkentése, a fel és leszállási zaj tompítása és fejlett géptörzsek terveinek megalkotása.

A csoport nagyobb figyelmet és összefogást sürget a hivatalok között, mint a DARPA, a NASA és más szövetségi hivatalok. Különösképpen, ha az Egyesült Államok szeretné megtartani fölényét a kereskedelmi repülési szektorban, összegzi a tanulmány.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© b2002. 03. 14.. 05:57||#15
leszállni meg úgy fog, hogy orral beleáll a földbe és még robbanás előtt kipattan a sok kis rizsa. 😊
© CAD2002. 03. 13.. 22:46||#13
Egybknt erdekesek a gep adatai: ugyanis kozel 100 meter szeles ez a gep... a mai legnagyobb gepek is max 60 meter koruliek vannak, a hossz-rol mar nem is beszelve...

Meg egybknt is concordot ugy kitiltottak az usa-bol (kocsog amerikaiak vedtek a szaros kis boingot), szal alig parat adtak el europaban, viszont igy is ez a legbiztonsagosabb, es a leggyorsabb commerical szallitoezkoz...

Airbus rlz, huljon a boinge! 😊
© dewdew2002. 03. 13.. 17:59||#9
A linken bejovo oldal mire valo?
© Laci732002. 03. 13.. 16:48||#8
Mégegyszer röviden a hozzászólásom: (az előző sajnos kikerült a topic-ról) a NAL terve túl költséges lesz, hasonlóan a Concorde-hoz. A légitársaságok részéről nincs igény szuperszónikus teher vagy utasszállító gépre, főleg a nagyon magas kölségek miatt.
© dewdew2002. 03. 13.. 14:25||#4
Akkor legyen itt a Concore is:



 


 


Na de ne maradjon ki a TU-144 se:


© Supergamer2002. 03. 13.. 13:56||#3
"Az ausztrál légtért használják "

inkabb legteret

Laci73: Az oroszok Tu-144-ese pontosan 300 nappal elobb repult mint kereskedelmi repulogep a Szovjet Union belul.(bar azota nem sokat hallani rola)