Gyurkity Péter
Első útjára indult az új amerikai hordozó
Nagyobb gyakorlatra indult a Gerald Ford, amely az új osztály első képviselője.
A haditengerészetek versenye tovább zajlik, nemrég arról számoltunk be, hogy átadták a harmadik kínai hordozót, amely jóval nagyobb az orosz-ukrán eredetű elődeinél. Most az amerikai félen volt a sor, ők a szintén eddiginél nagyobb és modernebb repülőgép-hordozót állították szolgálatba.
Az amerikai haditengerészet hivatalos közleményében arról olvashatunk, hogy a USS Gerald Ford most indult el első útjára, amely egyből egy nagyobb, nemzetközi gyakorlatra vezet. A hajó a vadonatúj Ford-osztály első tagja, ez méretét és az alkalmazott technológiákat tekintve is meghaladja a korábbi példányokat, egyben pedig az utóbbi 40 év első, valóban az alapoktól összeállított új hajóját jelenti, legalábbis az amerikai oldalon. Komoly előnyként említik a hagyományos gőzkatapultot leváltó elektromágneses rendszert, amelyet már 2015-ben is teszteltek, mostanra azonban már elkészült. Ez kisebb megterhelést jelent majd a repülőgépekre, ezzel egy időben pedig gyakoribb indításokat tesz lehetővé – legalábbis a remények szerint.
A Ford egyben abszolút modern radart is kapott, amely most elsőként teljesít majd szolgálatot egy ilyen egységen. A tervek szerint a hajó a 2. és 6. flotta számára kijelölt területen, vagyis az Atlanti-óceánon és a Földközi-tengeren bukkan majd fel, a szövetségekkel együttműködve, bár az első út még rövidebb lesz a szokásos, általában 6 hónapra szóló küldetéseknél. Rögtön egy nagyobb gyakorlatra küldik azonban a hordozót, amely összesen 9 ország (többek között Kanada, Dánia, Svédország, Finnország, valamint Franciaország) közreműködésével zajlik majd le, nagyjából 9 ezer főt, 20 hajót, és 60 repülőt érintő manőverekkel.
A Ford építése 2009 novemberében indult el, hivatalos átadására 2017-ben kerítettek sort. Már dolgoznak az osztály két további tagján, amely sorrendben a USS Kennedy, valamint az új USS Enterprise lenne.