Lezárult a TESS elsődleges küldetése

A teleszkóp 2100 bolygójelöltje mellett egyéb égitestekről is befutottak új hírek.

A NASA TESS névre keresztelt projektjéről, annak fejleményeiről mi is folyamatosan beszámolunk, legutóbb például 3 furcsa bolygóról írtunk, ezt azonban nem sokkal később követte az amerikai ügynökség hivatalos bejelentése, amelyben már az elsődleges küldetés lezárultáról adnak hírt. Ez fontos állomást jelent, bár a munka ezzel nem áll le.

A közleményben kiemelik, hogy az űrteleszkóp eddig 66 igazolt exobolygóval, valamint 2100 jelölttel gazdagította tudástárunkat, ez utóbbi kategória példányait nyilván még részletesen meg kell figyelni. Ezzel egy két évig tartó időszak zárult le, amely egyben a költségek túlnyomó részét is felemésztette, a 87 millió dollárt kóstáló fellövés, valamint a 200 millióba került elsődleges küldetés után viszont már nem számolnak komolyabb költekezéssel (a New Horizons esetében például a Plútó-átrepülés után évi 15 millióba kerül az expedíció, miközben előtte 780 milliót költöttek a projektre). A 4 kamera innentől kezdve gyorsabb üzemmódba kapcsol, egy teljes képet 10 perc alatt készítenek el, ami háromszor gyorsabb, mint korábban, ennek révén pedig csillagok ezreinek fényességét lehet 20 másodpercenként megmérni.

A Ceres közvetlen szomszédságában a Dawn-szonda folytatja eközben a megfigyelést, ebből pedig további következtetéseket szűrhetünk most le. A korábban fényes pontokként, majd pedig sólerakatokként beazonosított helyszínek a most közzétett friss jelentés szerint a sós víz egykori jelenléte következtében alakulhattak ki, mégpedig az elmúlt 2 millió év folyamán. Ez egyben azt is jelenti, hogy a törpebolygót valamikor óceán boríthatta, viszont a víz még mindig jelen lehet a felszín alatt, tehát a lassú, fokozatos felszínre kerülés folyamata még napjainkban is folytatódhat.

Idén nyáron a NASA STEREO néven futó obszervatóriuma a Betelgeuse csillagot figyelte meg, amelynek elmúlt hónapokban látott többszöri elhalványulása felkeltette a kutatók figyelmét. Az ezzel kapcsolatos bejelentés szerint a várt 420 napos ciklus helyett sokkal korábban, gyorsabban indult az újabb halványodás, ami komoly meglepetést okozott, itt viszont augusztus végén további megfigyelésekre lesz szükség, amit a Föld körül keringő eszközzel, valamint felszíni állomásokkal végeznek majd el.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!