Gyurkity Péter
Hosszú erősödés után olvad az antarktiszi jég
A kedvezőtlen trend néhány éve kezdődött, ennek okát azonban nem ismerjük.
Az elmúlt hónapokban több alkalommal is írtunk az északi és a déli jégtakaró kiterjedésének alakulásáról, amely a két féltekén hosszú ideig eltérő trendet mutatott. Legutóbb arról olvashattunk, hogy fallal előznék meg az antarktiszi jég további olvadását, most azonban egy részletes tanulmány látott napvilágot, amelyben a 40 éve tartó megfigyelés főbb adatait és következtetéseit vehetjük szemügyre.
A PNAS tudományos magazinban közzétett tanulmány arra hívja fel figyelmünket, hogy a rendszeres műholdas megfigyelés 1978-as elindulása óta alapvetően egy nagyobb változást figyelhettünk meg az Antarktisz esetében. Itt még a kutatókat is meglepte, hogy egészen 2014-ig tulajdonképpen egy hosszú, fokozatos erősödés ment végbe, bár az egyes évek közötti különbségek is egy meglehetősen széles skálán voltak elhelyezhetők. Mindazonáltal, a jégtakaró egyre erősödött, ennek kiterjedése is nagyobb lett, 2014-ben azonban egy gyors változás ment végbe, azóta pedig gyorsuló ütemű olvadás figyelhető meg. Jellemző adat, hogy abban az évben mérték a legnagyobb kiterjedést, az átlagos méret pedig 2017-ben már negatív rekordot döntött, azt viszont nem igazán tudjuk, hogy erre mi lehet a magyarázat.
Elméletekből persze nincs hiány, itt egyes szakemberek szerint arról lehet szó, hogy a CFC-gázok kivezetése (amelyről az 1987-es montréali jegyzőköny értelmében döntöttek) az ózonlyuk visszavonulását eredményezte, ez pedig kedvező hatással volt a déli jégtakaróra, hiszen itt tátongott a legnagyobb ózonlyuk. Mások ehelyett az úgynevezett El Nino, valamint az Interdecadal Pacific Oscillation valószínű hatásaira gyanakodnak, ez utóbbi például 1999 és 2013 között a felerősödő szelek révén járult hozzá a kiterjedés növekedéséhez, míg 2014 után már az ellenkező hatást eredményezte, ahogy a szélmozgás másik irányba váltott. A pontos választ még keresik, ez valószínűleg egy összetett folyamat eredménye, viszont immár 40 évre visszanyúló adatbázisunk van, így jobb az esély a sikerre.
Ez a 4 évtized persze mindössze egy rövid pillantásnak minősül a hosszú távú folyamatok területén, viszont kitartó munkával idővel rájöhetünk arra, hogy pontosan mi határozza meg a jégtakaró kiterjedésének alakulását.
Az elmúlt hónapokban több alkalommal is írtunk az északi és a déli jégtakaró kiterjedésének alakulásáról, amely a két féltekén hosszú ideig eltérő trendet mutatott. Legutóbb arról olvashattunk, hogy fallal előznék meg az antarktiszi jég további olvadását, most azonban egy részletes tanulmány látott napvilágot, amelyben a 40 éve tartó megfigyelés főbb adatait és következtetéseit vehetjük szemügyre.
A PNAS tudományos magazinban közzétett tanulmány arra hívja fel figyelmünket, hogy a rendszeres műholdas megfigyelés 1978-as elindulása óta alapvetően egy nagyobb változást figyelhettünk meg az Antarktisz esetében. Itt még a kutatókat is meglepte, hogy egészen 2014-ig tulajdonképpen egy hosszú, fokozatos erősödés ment végbe, bár az egyes évek közötti különbségek is egy meglehetősen széles skálán voltak elhelyezhetők. Mindazonáltal, a jégtakaró egyre erősödött, ennek kiterjedése is nagyobb lett, 2014-ben azonban egy gyors változás ment végbe, azóta pedig gyorsuló ütemű olvadás figyelhető meg. Jellemző adat, hogy abban az évben mérték a legnagyobb kiterjedést, az átlagos méret pedig 2017-ben már negatív rekordot döntött, azt viszont nem igazán tudjuk, hogy erre mi lehet a magyarázat.
Elméletekből persze nincs hiány, itt egyes szakemberek szerint arról lehet szó, hogy a CFC-gázok kivezetése (amelyről az 1987-es montréali jegyzőköny értelmében döntöttek) az ózonlyuk visszavonulását eredményezte, ez pedig kedvező hatással volt a déli jégtakaróra, hiszen itt tátongott a legnagyobb ózonlyuk. Mások ehelyett az úgynevezett El Nino, valamint az Interdecadal Pacific Oscillation valószínű hatásaira gyanakodnak, ez utóbbi például 1999 és 2013 között a felerősödő szelek révén járult hozzá a kiterjedés növekedéséhez, míg 2014 után már az ellenkező hatást eredményezte, ahogy a szélmozgás másik irányba váltott. A pontos választ még keresik, ez valószínűleg egy összetett folyamat eredménye, viszont immár 40 évre visszanyúló adatbázisunk van, így jobb az esély a sikerre.
Ez a 4 évtized persze mindössze egy rövid pillantásnak minősül a hosszú távú folyamatok területén, viszont kitartó munkával idővel rájöhetünk arra, hogy pontosan mi határozza meg a jégtakaró kiterjedésének alakulását.