SG.hu·

Csökkenthetők a turbulencia-hatások

Csökkenthetõk a turbulencia-hatások
Egy új találmány segítségével akár 80 százalékos javulás is elérhető.

A turbulencia egyaránt megkeseríti a repülőgép-személyzetek és az utasok életét. A légitársaságok ezért megpróbálják előrejelezni a turbulenciákat, valamint elkerülni az olyan régiókat, ahol különösen sok a turbulencia. Mindez rengeteg időbe, pénzbe és üzemanyagba kerül. A jövőben ugyanakkor lehetőség lesz átrepülni az érintett területek felett, miután egy új megoldással jelentős mértékben, akár 80 százalékkal is csökkenthetők a turbulenciák hatásai.

Az új találmány Gálffy Andrásnak, a Bécsi Műszaki Egyetem Automatizálási és Szabályozástechnikai Intézetének asszisztensének köszönhető. A szakember elmondta, hogy a megoldás lényege, hogy a repülőgépek szárnyaiba a légnyomást mérő szenzorokat építenek be és azok regisztrálják a turbulenciákat. Georg Schitter professzor, az egyetem intelligens mechatronikai rendszereket fejlesztő kutatócsoportjának vezetője mindezt azzal egészítette ki, hogy a turbulenciák ellen gyakorlatilag valós időben - a másodperc tört része alatt - fel lehet lépni. A technika kicsit olyan, mint a fejhallgatóknál a zajszűrés, az eredmény pedig a turbulenciamentes repülés.

A szimulációk és az ember nélküli tesztrepülések kimutatták, hogy a turbulenciák az új megoldás segítségével akár 80 százalékkal is csökkenthetők. A kutatók már benyújtották a technikával kapcsolatos szabadalmi leírást. A cél az, hogy a jövőben emberek által vezetett repülőgépekkel is bebizonyítsák a megoldás működőképességét. Különösen érdekes lehet a technika a függőlegesen induló légi járművek esetében.

Elvileg még jobb eredményeket lehetne elérni a jövőben az újszerű, a geometriájukat megváltoztató és a turbulenciákhoz alkalmazkodó - adaptív - szárnykonstrukciókkal, amelyek hasonlítanak a madarak szárnyaihoz. Az új megoldást először a június 17. és 23. között rendezendő Nemzetközi Párizsi Légibemutatón prezentálják.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© SupraMKIII2019. 08. 26.. 09:51||#6
Ha jól emlékszem, ez a rendszer már használatban van vadászgépeken...Nem emlékszem a tipusra, de a legelső két kis kacsaszárny működik így. De ugye - ahogy más is írta - ahhoz olyan szárny/szárnylapok kellenek, amelyek ehhez elég gyors.

Én még azt is megkozkáztatnám, hogy az extra terheléshez a sárkányszerkezetet is méretezni kell...

Szóval túlzásnak érzem, hogy feltalálta, inkább alkalmazta... De azért biztos jó lesz, bár én nagyon élveztem a turbulenciát annó :-)
© duke2019. 08. 23.. 00:20||#5
Ez a tavcsovekben alkalmazott adaptiv optikahoz hasonlo lehet majd. Ahol lezerrel merik a legkor torzitasat, es a tavcsotukrot annak megfeleloen gorbitik masodpercenkent tobb ezerszer. Biztos lesz valami rugalmas feluletu szarny amit majd realtime hajlitgatnak.
© kvp2019. 08. 22.. 21:25||#4
Az eredeti cikk szerint a spoilereket allitjak a szarnyakon, hogy noveljek vagy csokkentsek a felhajtoerot. Ellentartanak vele a szellokeseknek. Ehhez valamilyen gyors elektromagneses aktuator kell, pl. amilyen a modern repuloszimulatorokban van. Jo draga es sok aramot fogyaszt, de gyors es eros.
© NEXUS62019. 08. 22.. 15:30||#3
Gondolom, hogy ők értenek hozzá, a cikkből maradhatott ki valami.
Az eredeti cikkben valami új mechatronikai rendszerről is szó van, ami gondolom biztosítja a kormányfelületek gyors mozgatását.
Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2019.08.22. 15:37:20
© Ellaberin2019. 08. 22.. 15:15||#2
Tudom, hogy értesz hozzá, de nem gondolod, hogy ők is ? 😄

Más: nem régen láttam egy már szabadalmi bejegyzés alatt álló szárny és törzs kialakítást, ami lehet ezt már feleslegessé teszi. Nyilván annak is van jó pár éve mire és a polgári alkalmazás meg ezer év. :S
© NEXUS62019. 08. 22.. 14:27||#1
Az egy dolog, hogy mérik a légnyomást, detektálják a turbulenciát, szükséges még olyan a másodperc tört része alatt mozgó kormányszerv, ami kompenzálja is az erőhatásokat.
Szal ilyeneket is be kell építeni a szárnyba, vagy a törzsre. (Pl. B-1B kis kacsaszárnyai, asszem azok is pont ezt a célt szolgálják, csak kis repülési magasságon elsősorban)