Gyurkity Péter
Nem stimmel az Univerzum tágulásának üteme
Ezt a következtetést vonják le kutatók egy újabb mérés eredményéből.
Évtizedek óta tudjuk, hogy az Univerzum tágul, mégpedig gyorsuló ütemben, amit a Hubble-állandó mutat meg nekünk. Csillagászok több különböző csoportja folyamatosan dolgozik az újabb és még pontosabb méréseken, egy friss eredmény pedig arra utal, hogy a gyorsulást leíró érték attól függően módosul, hogy miként próbáljuk azt megmérni.
A Hubble-űrteleszkóp segítségével nemrég lefolytatott újabb mérés, valamint annak kielemzése a korábbitól eltérő eredményt mutat, ez pedig már azon elképzeléseket is cáfolja, miszerint mindez csupán statisztikai eltérés, illetve magában a mérésben elkövetett valamilyen hiba. A szakemberek több különböző módon próbálták már megmérni a tágulás, illetve a gyorsulás ütemét, itt egyrészt a kozmikus háttérsugárzás, valamint a szupernóvák bevonásával is kiszámították az értéket, amely alapján azt a konklúziót vonták le, hogy minden 3,26 fényévnyi távolság után az Univerzum 67,7 km/másodperccel gyorsabban tágul. A Hubble segítségével ezúttal a Nagy Magellán-felhő tőlünk mért távolságát, valamint összesen 70, a cefeidák családjába tartozó pulzáló változócsillag megfigyelését vetették be az újabb méréshez, ez utóbbiaknál ugyanis a pulzálás üteme és a fényesség egyaránt alkalmazható a távolság felvázolásához. Itt már eltérő eredményt kaptak, eszerint 3,26 fényévenként 74 km/másodperccel nagyobb a tágulás sebessége.
Az eltérés kellően nagy ahhoz, hogy a fenti kifogásokat cáfolják, a következtetés szerint pedig egyrészt a tágulás üteme gyorsabb, mint azt korábban gondoltuk, a Világegyetem maga pedig fiatalabb, ennek kora ugyanis 13,6-13,8 milliárd év helyett inkább 12,5 és 13 milliárd év között lehet. Ez már valóban komoly fejtörést okoz, bár egyesek szerint igazából arról van szó, hogy az Univerzum egy olyan jellemzőjét figyeljük így meg, amely jelen pillanatban nem szerepel a kozmológia általánosan elfogadott elméletében. Választ tehát még nem kapunk az eltérésre, a kutatók számára azonban nyilvánvaló, hogy a különbség kimutatása után a következő lépés a magyarázat kiötlése, valamint annak leírása lesz, vagyis a forrásra kell majd rábukkannunk, hogy megfelelő módon kiegészítsük, illetve módosítsuk az elméletet.
Ennek érdekében további eljárásokon dolgoznak, amelyek közül az egymással ütköző neutroncsillagok, valamint az ily módon létrejövő gravitációs hullámok tűnnek ideális jelöltnek. Az ütközés távolságának, valamint a csillagok halványulásának pontos megmérésével szintén kiszámíthatjuk a Hubble-állandót, ami rámutathat az eltérések valószínű okára.
Évtizedek óta tudjuk, hogy az Univerzum tágul, mégpedig gyorsuló ütemben, amit a Hubble-állandó mutat meg nekünk. Csillagászok több különböző csoportja folyamatosan dolgozik az újabb és még pontosabb méréseken, egy friss eredmény pedig arra utal, hogy a gyorsulást leíró érték attól függően módosul, hogy miként próbáljuk azt megmérni.
A Hubble-űrteleszkóp segítségével nemrég lefolytatott újabb mérés, valamint annak kielemzése a korábbitól eltérő eredményt mutat, ez pedig már azon elképzeléseket is cáfolja, miszerint mindez csupán statisztikai eltérés, illetve magában a mérésben elkövetett valamilyen hiba. A szakemberek több különböző módon próbálták már megmérni a tágulás, illetve a gyorsulás ütemét, itt egyrészt a kozmikus háttérsugárzás, valamint a szupernóvák bevonásával is kiszámították az értéket, amely alapján azt a konklúziót vonták le, hogy minden 3,26 fényévnyi távolság után az Univerzum 67,7 km/másodperccel gyorsabban tágul. A Hubble segítségével ezúttal a Nagy Magellán-felhő tőlünk mért távolságát, valamint összesen 70, a cefeidák családjába tartozó pulzáló változócsillag megfigyelését vetették be az újabb méréshez, ez utóbbiaknál ugyanis a pulzálás üteme és a fényesség egyaránt alkalmazható a távolság felvázolásához. Itt már eltérő eredményt kaptak, eszerint 3,26 fényévenként 74 km/másodperccel nagyobb a tágulás sebessége.
Az eltérés kellően nagy ahhoz, hogy a fenti kifogásokat cáfolják, a következtetés szerint pedig egyrészt a tágulás üteme gyorsabb, mint azt korábban gondoltuk, a Világegyetem maga pedig fiatalabb, ennek kora ugyanis 13,6-13,8 milliárd év helyett inkább 12,5 és 13 milliárd év között lehet. Ez már valóban komoly fejtörést okoz, bár egyesek szerint igazából arról van szó, hogy az Univerzum egy olyan jellemzőjét figyeljük így meg, amely jelen pillanatban nem szerepel a kozmológia általánosan elfogadott elméletében. Választ tehát még nem kapunk az eltérésre, a kutatók számára azonban nyilvánvaló, hogy a különbség kimutatása után a következő lépés a magyarázat kiötlése, valamint annak leírása lesz, vagyis a forrásra kell majd rábukkannunk, hogy megfelelő módon kiegészítsük, illetve módosítsuk az elméletet.
Ennek érdekében további eljárásokon dolgoznak, amelyek közül az egymással ütköző neutroncsillagok, valamint az ily módon létrejövő gravitációs hullámok tűnnek ideális jelöltnek. Az ütközés távolságának, valamint a csillagok halványulásának pontos megmérésével szintén kiszámíthatjuk a Hubble-állandót, ami rámutathat az eltérések valószínű okára.