Gyurkity Péter
Az óceánok lassítják a felmelegedést
Több szén-dioxid kerül az óceánokba, ami viszont hatással van az élővilágra.
A globális klímaváltozás kapcsán nem is olyan rég írtunk arról, hogy egy kutatás szerint az óceánok jóval nagyobb mennyiségű hőt tároltak el, mint azt korábban gondolták, ehhez viszont kevesebb szén-dioxidra volt szükség, ami azt jelzi, hogy a Föld érzékenyebbé vált a folyamatra. Ennek mintha részben ellentmondana egy friss tanulmány, amely viszont arra mutat rá, hogy a szén-dioxid elnyelésének üteme alaposan megugrott az utóbbi időben.
A Science oldalán közzétett anyagban most arról olvashatunk, hogy 1994 és 2007 között 100 millió tonna szén-dioxid került az óceánokba, ami egyértelművé teszi, hogy ez lépést tartott a kibocsátás növekedésével. A vizekbe kerülő szén-dioxid aránya ugyan nagyjából azonos maradt, az elnyelés üteme viszont négyszeresére ugrott, legalábbis az 1800 és 1994 közötti időszak átlagos adatához képest. Enélkül a légköri koncentráció jóval magasabb lenne (akár 480 ppm, legalábbis az NOAA illetékese szerint), ami viszont azt is jelenti, hogy az óceánok gyakorlatilag időt adnak nekünk, mielőtt megtapasztalnánk az igazán kedvezőtlen hatásokat, ezen „védelem” értéke pedig az 1 billió dollárt is elérheti. A tengeri koncentráció növekedése persze a savas jelleg erősödéséhez vezet, a felszíni víz pH-értéke például 0,11-el csökkent (az ipari forradalom kezdete óta), ami különösen a sarki régiókhoz közeledve mutatható ki, ez pedig komoly hatást gyakorol az ottani élővilágra.
Egy ehhez kapcsolódó tanulmány eredménye arra világít rá, hogy a szén óceánokban való felgyülemlése jól kimutatható a tengerfenék üledékes rétegeinek vizsgálatával. Itt ugyanis többek között az elhalt planktonok gyűlnek fel szép lassan, fokozatosan, ahogy ezek maradványai egyre mélyebbre süllyednek a vízben, mintha egy, az óceánon belüli hószállingózást látnánk. Az óceánok savasabbá válásával viszont ezen maradványok jó része még a tengerfenék elérése előtt feloldódik a vízben, és mivel ez a folyamat (a lassú süllyedés során) a szén eltárolását is megoldja, a savasabb jelleg a funkció gyengülését is eredményezi, ami nem sok jót jósol a jövőre nézve.
A globális kibocsátás növekedése (amely a különböző klímaegyezmények és egyéb erőfeszítések ellenére is még évtizedekig folytatódni fog) idővel elvezethet egy olyan pontra, ahol már az óceánok sem nyújtanak majd átmeneti segítséget.
A globális klímaváltozás kapcsán nem is olyan rég írtunk arról, hogy egy kutatás szerint az óceánok jóval nagyobb mennyiségű hőt tároltak el, mint azt korábban gondolták, ehhez viszont kevesebb szén-dioxidra volt szükség, ami azt jelzi, hogy a Föld érzékenyebbé vált a folyamatra. Ennek mintha részben ellentmondana egy friss tanulmány, amely viszont arra mutat rá, hogy a szén-dioxid elnyelésének üteme alaposan megugrott az utóbbi időben.
A Science oldalán közzétett anyagban most arról olvashatunk, hogy 1994 és 2007 között 100 millió tonna szén-dioxid került az óceánokba, ami egyértelművé teszi, hogy ez lépést tartott a kibocsátás növekedésével. A vizekbe kerülő szén-dioxid aránya ugyan nagyjából azonos maradt, az elnyelés üteme viszont négyszeresére ugrott, legalábbis az 1800 és 1994 közötti időszak átlagos adatához képest. Enélkül a légköri koncentráció jóval magasabb lenne (akár 480 ppm, legalábbis az NOAA illetékese szerint), ami viszont azt is jelenti, hogy az óceánok gyakorlatilag időt adnak nekünk, mielőtt megtapasztalnánk az igazán kedvezőtlen hatásokat, ezen „védelem” értéke pedig az 1 billió dollárt is elérheti. A tengeri koncentráció növekedése persze a savas jelleg erősödéséhez vezet, a felszíni víz pH-értéke például 0,11-el csökkent (az ipari forradalom kezdete óta), ami különösen a sarki régiókhoz közeledve mutatható ki, ez pedig komoly hatást gyakorol az ottani élővilágra.
Egy ehhez kapcsolódó tanulmány eredménye arra világít rá, hogy a szén óceánokban való felgyülemlése jól kimutatható a tengerfenék üledékes rétegeinek vizsgálatával. Itt ugyanis többek között az elhalt planktonok gyűlnek fel szép lassan, fokozatosan, ahogy ezek maradványai egyre mélyebbre süllyednek a vízben, mintha egy, az óceánon belüli hószállingózást látnánk. Az óceánok savasabbá válásával viszont ezen maradványok jó része még a tengerfenék elérése előtt feloldódik a vízben, és mivel ez a folyamat (a lassú süllyedés során) a szén eltárolását is megoldja, a savasabb jelleg a funkció gyengülését is eredményezi, ami nem sok jót jósol a jövőre nézve.
A globális kibocsátás növekedése (amely a különböző klímaegyezmények és egyéb erőfeszítések ellenére is még évtizedekig folytatódni fog) idővel elvezethet egy olyan pontra, ahol már az óceánok sem nyújtanak majd átmeneti segítséget.