Gyurkity Péter

Milliárdos karolja fel a Hyperloop One-t

Az űrutazással is kacérkodó Virgin Group tulajdonosa száll be a kapszulát tesztelő cégbe.

Richard Branson, a Virgin tulajdonosaként ismert brit milliárdos üzletember és a Hyperloop One vezetése közösen jelentette be, hogy összefognak, ennek keretében pedig előbbi komoly összeggel támogatja majd a további erőfeszítéseket. Úgy tűnik, hogy Branson is lát fantáziát a platformban, a megvalósítás azonban még odébb van.

Érdemes megemlítenünk, hogy a bejelentésben szereplő mindkét fél felbukkan időről-időre lapunk hasábjain, hiszen a Hyperloop One (amelynek semmi köze Elon Musk-hoz vagy Musk cégeihez) ezekben a hónapokban teszteli saját kapszuláját, amely nemrég tovább gyorsult, míg a Virgin Galactic űrrepülője (amely a remények szerint belátható időn belül kevésbé drága utakkal csábítaná a jómódú ügyfeleket) jövőre rajtolhat el. A mostani bejelentésben konkrét számokról ugyan nem beszélnek, de valószínűsíthető, hogy a támogatás nagyobb lökést ad a fejlesztési munkálatoknak.


Branson maga a cég igazgatótanácsának tagja lesz, ez nyilván a támogatás (vagyis a komolyabb összegű befektetés) egyik feltétele volt. A múlt hónapban egyébként a Hyperloop One újabb 85 millió dollárt kalapozott össze, a 2014-es megalapítás óta eddig összesen 245 millió dolláros juttatásra támaszkodhattak, a jövőben azonban nyilván további pénzekre és erőfeszítésre lesz szükség, ha valóban meg szeretnék építeni az első ilyen pályákat – arról nem is beszélve, hogy a befogadó ország illetékeseivel is meg kell állapodniuk a pontos részletekről. A cég neve Virgin Hyperloop One lesz, ez állításuk szerint minden szempontból biztonságos és a követelményeknek megfelelő rendszert dolgoz majd ki.

Egyszerre több kontinensen is próbálkoznak a projektek véglegesítésével, hiszen Kanada, Európa, valamint India mellett a Közel-Keleten is szeretnének megjelenni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zoli058 #2
    Sir Lord Branson egy madár. Amihez hozzányúl, egy gagyi lesz (ha elkészül). A sok barom meg 200000 dollárt fizetett vagy tíz éve, hogy majd az űrbe megy. Mostanában nem fog. A Hyperloop is eddig fejlődött. Megvette magának az Ír UPC-t, azóta heti rendszerességgel áll meg az internet pár órára, alternatíva szerencsére nincs. Majdnem előfizettem a TV-jére, olyan gagyi, hogy akadozott a HD focimeccs, három nap után ment egy money back. Csak azt nem értem, hogy mitől lett ennyire tele, ha csak a fost tolja.
  • Kara kán #1
    Honnan van ennyi pénzük, ezeknek a mocskoknak?