Gyurkity Péter

Csúszik a kínai Hold-küldetés

A rakéta problémái miatt inkább elhalasztják a minták begyűjtésére irányuló küldetést.

A kínai illetékesek eddig novemberre irányozták elő a Chang’e 5 startját, erre azonban a Hosszú Menetelés 5 típusú rakéta problémái miatt biztosan nem kerül sor. Ehelyett valamikor 2019 során indulna el a küldetés, addigra ugyanis elkészül a javított változat, amely kiküszöbölni hivatott a nyár folyamán bekövetkezett malőrt.

Több rövid Twitter-bejegyzésből szerezhettünk tudomást szeptember második felében arról, hogy a kínai űrügynökség inkább elhalasztotta a novemberi startot, amelyre a júliusban bekövetkezett kudarc után került volna sor. Akkor a HM-5 nem tudta elérni a számára kijelölt orbitális pályát, ezért a szakemberek jelenleg is vizsgálódnak, hogy pontosan meghatározzák a hiba okát. Eddig mindössze annyit közöltek, hogy a probléma az első fokozatnál merült fel, tehát a Holdra való leszállást eddig szimuláció során teljesítő szondával nincsenek gondok, mindenképpen szükség lesz azonban egy megfelelő rakétára ahhoz, hogy esélyük legyen elérni állandó kísérőnket.

Maga a szonda 8,2 tonnát nyom, ebben benne van a leszállóegység, a kiszolgáló modul, a felszínről felemelkedni hivatott eszköz, valamint a Földre visszatérő egység is. A terv szerint a szonda leszállna a felszínre, ott a helyszínen mintákat gyűjtene (az 1976-ban ugyanezt teljesítő szovjet Luna-24 után először), majd pedig visszaküldené ezen mintákat a Földre, hogy a szakemberek részletesen megvizsgálják azokat. Hivatalos menetrend ugyan még nincs, de (ahogy azt említettük) a rajtra valamikor két éven belül kerülne sor, amint bevetésre készen áll majd a HM-5B, vagyis az eredeti típus javított változata.

A júliusi problémát kielemző részletes jelentés az év végére készülhet el, addig a HM-5 novemberben egy másik startot végez majd el, hogy a balesetben megsemmisült Shijan-18 műhold helyettesét pályára állítsa.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Irasidus #7
    Részben igazad van, de miután feldolgozták, utána ugyanúgy publikálják az eredményt, és abban már benne vannak az adatok. Ez érthető is, hasonló módon jár el mindenki.
    Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2017.10.13. 06:12:30
  • Kara kán #6
    Az a baj a kínaiakkal, hogy tudtommal – mert ugye lehet, hogy tévedek – nem nagyon osztanak meg semmit a nemzetközi közösséggel.
    Ők az amcsik, EU-sok, japánok, oroszok stb. nyilvánosságra hozott eredményeit elolvassák, tanulnak belőle, de hogy mit látott a Jáde Nyúl a Holdon, no, arról a nyugatiak semmit nem tudtak meg. Ez így elég egyirányú utca. Ezért nem tudok én felhőtlenül örülni a kínaiak űrkutatási programjának.
    Utoljára szerkesztette: Kara kán, 2017.10.12. 21:14:22
  • Irasidus #5
    Hogy a politika miért adott pénzt, az megint más, mint hogy valódi kutatás is fog zajlani. Ami jó.
  • Vata111 #4
    Pontosan. Ez arról szól, hogy "mi is meg tudjuk tenni".
    Vagy még inkább "most csak mi tudjuk megtenni".
  • Kara kán #3
    Ez nem a kőzetvizsgálatról szól.
  • Irasidus #2
    Ugyanazt, mint a földi kőzetek gyűjtésében amikor geológusok megvizsgálnak egy terepet. Attól, hogy van néhány minták, korántsem ismerjük a felszínt.
  • Macropus Rufus #1
    nem értek a lovakhoz: a Hold kőzet vizsgálatával mi újat fognak felfedezni ami az elmúlt évtizedekben még nem történt meg?