Gyurkity Péter

Robotokat küldene egy cég a Holdra

A Google versenyének egyik résztvevője az évtized végéig lőné fel saját robotjait.

A Lunar XPrize kapcsán már többször írtunk a résztvevőkről, valamint a verseny alakulásáról. Most ezen résztvevők egyike jelezte, hogy nagyon is komolyan gondolja az indulást, szerintük ugyanis megvalósítható a leszállás, valamint az 500 méteren belüli felszíni közlekedés, ami a kiírás főbb feltételei között szerepel. Mi több, ők saját állomás kiépítését szeretnék megvalósítani.

A Moon Express vezetése három különböző küldetésen keresztül hozná létre az állomást, ezt azonban kizárólag robotok révén tennék, emberek küldéséről egyelőre nincs itt szó. Elsőként a Lunar Scout rajtolna el, mégpedig az év vége előtt, amelynek keretében egy leszállóegység kisebb komponenseket, így például egy teleszkópot és egy lézeres távolságmérőt helyezne el a felszínen, teljesítve a verseny feltételeit. Ezt követné a Lunar Outpost, amely kísérőnk déli sarkára küldene robotokat, víz és különböző ásványok után kutatva, felmérve a későbbi küldetésekben felhasználható helyi erőforrásokat – az „állomás” elnevezés pici túlzás. A harmadik lépcső a Harvest Moon nevet kapta, ez pedig már arra utal, hogy megindulhat a felszíni mintagyűjtés.

A cél ugyanis nem kevesebb, mint porminták begyűjtése, majd pedig ezek visszahozatala a Földre, elsőként valósítva meg mindezt a magánszektorban. Ez egyrészt kifejezetten tudományos, másrészt pedig üzleti célokat szolgálna, bár egyelőre eddig csak arról esett szó, hogy milyen leszállóegységek és robotok segítségével hajtanák végre a fenti három expedíciót. Az idén útnak induló MX-1 30 kilogrammnyi felszerelést vinne magával, de ez akár az űrben is maradhat, hogy még messzebbre utazzon. Az MX-2 ennek nagyobb változata lenne, míg az MX-5 már mintegy 150 kg hasznos terhet cipelne magával, a 9 hajtóműre támaszkodó MX-9 pedig 500 kg-ra növelné a felső határt.

A vállalat a költségek lefaragását szeretné elérni, a SpaceX példáját követve. Hogy ebből mi valósul meg, az csak az elkövetkező években derül majd ki.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ostoros #7
    A dark side of the Moon kifejezés arra utal, hogy nem látjuk azt az oldalt, mert sosem fordul felénk.
  • Kara kán #6
    Holdon marsjáró? Jaj!
  • gaszton421 #4
    Lehet hogy keresik de nem ott, a Holdnak nincs sötét oldala, csak másik oldala ami nem látszik a Földről de ott ugyanolyan éjjel-nappl ciklusok vannak mint az általunk látott oldalon.
  • gaszton421 #3
    Amúgy az említett bejelentéskor azt is közzétették hogyan tervezik a kéőbbi expecíciókat, a mostani alap berendezésből építenek össze több darabot, az elnevezésben a szám a felhasznált alapmodulok számára utal, ezekhez tesznek még hozzá ezt-azt a tervezett program hasznos terheként, például fúrómodult, visszatérő kapszulát stb.
  • GSAgent89 #2
    Francokat!!! Keresik a Hold sötét oldalán a nácikat :D
  • Yagami #1
    Pormintákért. Persze, nagyon fontos lesz a porminta, gondolom :)