Gyurkity Péter

Márciusig tolják ki a Google Hold-versenyét

A határidőt kitolják, az indulók pedig további nyereményekért versenyezhetnek.

Legutóbb még arról számoltunk be a Google Lunar Xprize kapcsán, hogy immár mindössze 5 csapat maradt versenyben, ezek indulnának a főnyereményért, illetve az azt kiegészítő egyéb díjakért. Most újabb közlemény jelent meg a hivatalos oldalon, amely több változásra hívja fel a figyelmet.

A hónap közepén megjelent bejelentés szerint a megmaradt résztvevőknek március 31-ig kell teljesíteniük a kitűzött célokat, immár azonban az indulás dátuma sem számít fontos tényezőnek. Mi több, a meglévőkőn túl további díjakat ajánlanak fel számukra, így 1,75 millió dollár jár majd azoknak, akik megérkeznek a Holdra (leszállnak égi kísérőnk felszínén, vagy legalább egyszer megkerülik azt saját eszközeikkel), emellett pedig további 3 millió dollárt kapnak azon csapatok, akik igazolják a „puha leszállás” sikeres végrehajtását. Ezt a két összeget egyenlő módon osztják szét azon indulók között, akik sikerrel teljesítik ezen mérföldköveket, bár az újabb díjakat nem kombinálják az eredetileg megszabott jutalmakkal.

A versenyt megnyerő társaság tehát továbbra is a 20 millió dolláros fődíjat kapja majd meg, ehhez azonban elsőként kell leszállniuk a felszínen, ott pedig meg kell tenniük legalább 500 métert, valamint nagy felbontású képeket és videókat kell majd visszaküldeniük a Földre. 5 millió dollár jár majd a második helyezettnek, az eredeti szabályok szerint pedig a maradék 5 milliót további kisebb célkitűzések teljesítéséért ítélik majd oda a megmaradt versenyzőknek. Korábban december 31. volt a határidő, ezt tolták most ki három hónappal, több időt hagyva a teljesítéshez, az újabb díjak megnevezésével pedig nyilván a csapatok kedvét igyekeznek felburbózni.

A floridai Moon Express, az izraeli SpaceIL, a japán Hakuto, az indiai TeamIndus, valamint a nemzetközi összefogás révén megalakult Synergy Moon tehát az elkövetkező hónapokban vetélkedik majd a fenti díjáért.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!