SG.hu·

Nagyon idős a Trappist-1 rendszere

Nagyon idõs a Trappist-1 rendszere
A hét bolygót felvonultató csillagrendszer az életnek is otthont adhat.

Még februárban számoltunk be arról, hogy a Trappist-1 névre keresztelt csillag körül összesen hét bolygó kering, ezek közül többen pedig a lakható zónán belül helyezkednek el, vagyis akár folyékony víz is felbukkanhat a felszínükön. Most további megfigyelések eredményeit tették közzé.

A NASA oldalán megjelent közleményből megtudhatjuk, hogy a kutatóknak sikerült közelebből meghatározniuk a rendszer valószínű korát, bár ezúttal egy igencsak tág intervallumot raktak le az asztalra, hiszen ez szerintük 5,4 és 9,8 milliárd év között lehet. Ezzel a megfigyelt család jóval idősebb a Naprendszernél, tehát még több idő állt rendelkezésre az élet esetleges megjelenésére, bár ez egyben azt is jelenti, hogy akár annak eltűnése is esélyesebb lehet, hiszen a sugárzás felerősödése a meglévő légkör(ök) eltűnését eredményezhette, tehát előfordulhat, hogy lekéstünk az igazán érdekes periódusról.

Maga a csillag jóval kisebb és halványabb a Napnál, azonban nyugodtabbnak is tűnik a hozzá hasonló példányokhoz képest, vagyis a hozzá közel keringő bolygók (amelyek csillagtól mért távolsága kisebb, mint a Merkúr és a Nap közötti szakasz) valóban az életnek adhatnak otthont – még úgy is, hogy esetükben kötött keringésről beszélünk, tehát nincs szó nappal-éjszaka ciklusokról. A bolygók egyébként még a Földhöz képest is jóval kisebb sűrűséget mutatnak, vagyis akár sűrű, vízzel teli atmoszférával is rendelkezhetnek, amely egyben a sugárzás ellen is védelmet nyújthat - már amennyiben ez valóban létezik.

A 2018-ban fellövendő James Webb űrteleszkóppal még részletesebben szemügyre vennék a rendszert, itt tehát további adatokra számíthatunk.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© NEXUS62017. 08. 20.. 21:47||#5
Hát ez szopás. 😊
© Irasidus2017. 08. 20.. 19:45||#4
Egy kellően erős mágneses tér ugyan megvédhetné a bolygót, de modellszámítások alapján a TRAPPIST-1 bolygóihoz hasonló égitesteknek lehetetlenül nagy, 10-100 G nagyságrendű térre lenne szükségük (a Föld mágneses tere kb. 0,5 G nagyságrendű)
© Amergin2017. 08. 20.. 17:16||#3
Kötött tengelyforgás mellett hogyan lehetséges erős mágneses tér?
Anélkül meg a légkör eróziója garantált, a vízmolekulák szétesnek, a hidrogén meg elszalad az űrbe, a víz így eltűnik a bolygóról.
De egyébként is ha mindezek ellenére lenne élet ott, akkor csak az alkonyzónában tudna lézezni.
© hungi2017. 08. 20.. 16:22||#2
Its a trap!
© NEXUS62017. 08. 20.. 10:20||#1
Régebben sokkal fiatalabbnak becsülték a csillagot.
A kötött pálya egy sűrű légkörnél szerintem nem gáz. Mondjuk a sötét oldalon nem igazán lesz növényi élet.
A Nap erősebb sugárzása ellen egy saját mágneses mező védhet.