Gyurkity Péter

10 újabb Föld-szerű bolygót találtak

Ezek pedig 200 másik jelölttel egészítik ki katalógusunkat a Kepler jóvoltából.

A NASA közzétette a Kepler űrteleszkóp megfigyeléseinek legfrissebb összegzését, amelynek révén további 219 jelöltet vettek fel az exobolygók listájára. Ezek közül 10 nagyon is ígéretesnek tűnik, a jelek pedig arra utalnak, hogy a Naphoz hasonló csillagok körül is számos, az életnek potenciálisan otthont adó bolygó kering.


Jellemző adat, hogy a 219 jelölt közül 10 tartózkodik az általunk ideálisnak tartott zónában. Ez ugyan első látásra nem tűnik komoly aránynak, azonban rögtön érdemes leszögezni, hogy a Kepler kizárólag a csillag előtt (a mi szemszögünkből) közvetlenül áthaladó exobolygókat pillantja meg, ráadásul úgy, hogy a számára kijelölt galaxis mindössze 0,25 százalékát veszi szemügyre. A szakemberek kiemelték, hogy a 10 jelöltből 7 a Naphoz hasonló csillagok körül kering, vagyis ezek nem olyan vörös törpék, amelyek szükségessé teszik a jóval közelebbi, szorosabb keringési pályát. Azt ugyan még nem tudjuk teljes bizonyossággal megállapítani, hogy mely bolygó adhat otthont az életnek, a fenti számok és arányok tükrében azonban mindenképpen van okunk a bizakodásra.

A Kepler 2009 óta figyeli az Univerzum egy-egy apró szeletét, ezen munka során több mint 4000 potenciális exobolygót pillantva meg – ezek nagyjából felét sikerült visszaigazolni. Bár az eredeti küldetés 2013-ban a meghibásodások miatt lezárult, ezt követően a K2 révén folytatódott a munka, manapság pedig szinte minden egyes héten sor kerül valamilyen bejelentésre. A mostani csoportból a KOI7711 névre keresztelt bolygó tűnik a legérdekesebbnek, ez ugyanis mind méretét, mind pedig a csillagából érkező energiát illetően nagyon hasonló lehet a Földhöz.


A Kepler fellövését megelőzően a csillagászok abban reménykedtek, hogy a megfigyelt csillagok nagyjából 1 százaléka körül keringenek Földhöz hasonló exobolygók. Az eddig kapott számok alapján azonban ez akár a 60 százalékot is megközelítheti, bár a csapatnak nagyjából egy évre lesz szüksége ahhoz, hogy egy pontosabban körülhatárolt adatok tegyenek közzé.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Kara kán #7
    Világvége, apokalipszis, ufóinvázió, marsi szörnyek feltörése a föld alól és a holdbéli hercegnő kísértése meghatározatlan időre elhalasztva!
  • Irasidus #6
    Hoax

    Egyrészt a videó nagyon úgy néz ki, mintha az Anonymous nevű nemzetközi hekkerkollektíva adta volna ki, és a cikkek nagy része így is hivatkozik rá, de jobban megnézve kiderül, hogy erről szó sincs. A videót az Anonymous Global nevű fiókra töltötték fel, ennek viszont valójában semmi köze nincs az Anonymoushoz: 2014-ben indult és 89 ezer feliratkozója van, szemben a tényleg a hekkerekhez köthető Anonymous Official nevű csatornával, amely 2012-től aktív és 1,5 millióan iratkoztak fel rá. (Az más kérdés, hogy az igazi Anonymous komolyan vehetőségéről is megoszlanak a vélemények.)

    Másrészt a videóban elhangzó állítások még csak nem is valamiféle hekkeléssel megszerzett titkos információn alapulnak, hanem bárkinek elérhető netes tartalmakra. Ezek egy része autentikus, de az eredeti kontextusából kiragadott, a másik meg sima butaság.
  • globint #5
    :D
    Okvetlen megiszok egy sört.
    A Csíki Ünnepi mézes van mára behűtve.
  • NEXUS6 #4
    Persze, gondolom bejelentik, hogy egy Földhöz hasonló bolygó, a földihez légkörrel bír, ami azért, lévén hogy a földi O2 biológiai eredetű jócskán megnöveli az ET élet valószínűségét.

    KB.
  • Kara kán #3
    OK, igyál meg egy sört!
  • globint #2
    Az Anonymus hackercsoport szerint:
    "A NASA hamarosan bejelenti, hogy megtalálták az idegeneket"
    http://www.origo.hu/tudomany/20170626-anonymus-a-nasa-tud-az-idegenekrol.html
  • globint #1
    Úgy tűnik, főleg a naphoz hasonló csillagok a favoritok.
    Azt írják ugyanis: "10 jelöltből 7 a Naphoz hasonló csillagok körül kering" .
    Nekem azért szimpik a vörös törpék is, a maguk "szemgolyó" -szerű bolygóikkal.
    Valószínűleg, az erős szelek miatt nem annyira a "függőleges" testtartású lények uralják, hanem inkább a vízszintesen, a talajhoz lapuló lények, de az életet ott is kell keresni, hiszen több vörös törpe van, mint amilyen csillag a napunk.