SG.hu·

Elnevezték az új amerikai bombázót

Elnevezték az új amerikai bombázót
A B-21 Raider egy 1942-es akcióra emlékezve kapta meg végleges nevét.

Utoljára idén áprilisban írtunk az eredetileg csak Long Range Strike Bomber néven fejlesztett új amerikai lopakodó bombázóról, amely februárban kapta meg a B-21 jelölést. Most a hivatalos névről is lerántották a leplet, ezt pedig stílusosan az egykori különleges akcióra emlékezve, annak egyik résztvevőjével tették meg.

Az Air Force Association konferencia alatt Richard Cole alezredes, az 1942-ben végrehajtott úgynevezett Doolittle-féle bombatámadás (Tokió bombázásának) egyik résztvevője árulta el a jelenlévőknek a teljes nevet, aki akkor Jimmy Doolittle gépének másodpilótája volt. A légierő valószínűleg az akkori idők hazafias hangulatát akarta visszacsempészni, amire szükségük is lesz, hiszen a B-21 Raider valószínűleg némi ellenállást vált majd ki az amerikai polgárokból, tekintettel a darabárra, illetve a program teljes költségére – ezt a hivatalos magyarázat szerint ugyan titkosan kell kezelni, ám egyes adatok alapján egyetlen példány 564 millió dollárt emészt fel, ami nagyjából 5 darab F-35A vadászgépnek felel meg.

A B-21 elsődleges feladata természetesen a bombázóerők modernizálása lesz, amire a légierő szerint mindenképpen szükség van, hiszen itt már megérett az idő az ősöreg B-52, valamint a szintén korosodó B-1 bombázók leváltására. A teljes program 100 és 200 darab közötti flotta megrendelését jelentené, erről azonban a törvényhozás dönt majd – a honatyáknak nagyjából annyit árulnak el, hogy a Northrop Grumman által készített lopakodó bombázóról van szó, arról azonban nem tesznek említést, hogy ez alkalmas lesz-e atomtöltetek célba juttatására, hiszen ezt a korábban közzétett kongresszusi jelentés sem tartalmazza.

A gyártás, illetve a szolgálatba állítás természetesen éveket vesz majd igénybe, itt a teljes flotta nagyjából 2030-ra állhat majd készen.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© molnibalage832016. 09. 28.. 11:30||#9
Igen sok féle árat találasz arra a gépre. A teljes programköltséget nézve mai áron valahol 2,5-3 mrd USD volt a gépek ára. A 737 M USD az 1991-es árfolyam táján lehet a flyaway cost.
© Zombee2016. 09. 28.. 09:27||#8
737 millió dollár darabja, meg nem is feltétlenül kell ilyen gépből olyan sok.
© fonak2016. 09. 27.. 13:04||#7
Meg készült belőle 21 db, amiből legalább egyet odavertek már.
© Zombee2016. 09. 27.. 11:51||#6
A B-2 fiatalabb.
© lammaer2016. 09. 26.. 15:13||#5
"arról azonban nem tesznek említést, hogy ez alkalmas lesz-e atomtöltetek célba juttatására"

Nyilván nem alkalmas 😊
Kb annyira nehéz kitalálni mint idehaza azt, hogy kinek a tulajdonában lévő aszfaltozó cég nyeri a következő tendert alföldi viadukt építést EU pénzből...
Utoljára szerkesztette: lammaer, 2016.09.26. 15:13:51
© cylontoaster2016. 09. 26.. 10:26||#4
"All this has happened before, and all of it will happen again." 😊
© gforce92016. 09. 26.. 10:15||#3
Emlékeztet a cylon raiderekre kicsit 😊
© tom_pika2016. 09. 26.. 09:56||#2
100 milliárd Forint darabja... elképesztő...
© Ender Wiggin2016. 09. 25.. 21:21||#1
Nem a B-2-t kéne inkább leváltania? A Raider nem hangzik túl jól, de figyelembe véve, hogy milyen nevek repkedtek javaslatként (Trumpizator-tól Batarangig volt minden, a legjobbat választották.
Utoljára szerkesztette: Ender Wiggin, 2016.09.25. 21:21:19