Gyurkity Péter

Közeledik a Jupiterhez a Juno űrszonda

A NASA újabb fontos küldetésében már a célpont gravitációs mezeje játssza a főszerepet.

Az év elején írtunk arról, hogy az amerikai űrügynökség a New Horizons után is több fontos küldetés keretében vizsgálja majd a szomszédos bolygókat és egyéb objektumokat. Ezek között a Juno szerepel az első helyen, a mostani bejelentésből pedig kiderül, hogy a szonda már közeledik a célponthoz.

A Juno még 2011 augusztusában indult útnak, elsődleges feladata pedig a Jupiter megközelítése, hogy ezt követően kis távolságból figyelje meg a gázóriás sarki régióit, bepillantva a vastag felhőtakaró alá. A NASA bejelentésében azt közölték az érdeklődőkkel, hogy a szonda immár elérte azt a pontot, ahol a Jupiter gravitációs mezeje fejti ki a legnagyobb hatást az eszköz pályájára, míg korábban itt a Föld, ezt követően pedig a Nap játszotta a főszerepet. Hamarosan elérkezünk tehát a kijelölt helyszínre, ahol megindulhat a megfigyelés.

A következő fontos állomás július 4. lesz, hiszen ekkor a Juno egy 35 perces komoly pályakorrekciót végez majd el, ami a Jupiter körüli pálya eléréséhez szükséges. A szonda ezt követően (legalábbis a tervek szerint) összesen 37-szer kerüli majd meg a hatalmas bolygót, esetenként egészen 5 ezer kilométerre közelítve meg annak felhőrétegét, hogy tanulmányozza az ott látható sarki fényeket, hiszen ezek némi bepillantást engednek a bolygó történetébe, belső szerkezetébe, illetve a légkör és a magnetoszféra részleteibe.

A görög és római mitológiából származó név jól passzol az űrszonda feladatához, itt kíváncsian várjuk az első eredményeket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NAGYmenET #1
    Nos akkor majd lassacskán fény derül arra, hogy mit is rejteget/véd az a nagy gázóriás. Mert , hogy nem egy gázhalmaz az tuti .
    5éve utazik a Jupiter felé ... nem semmi és műxik a kütyüke . Bízzunk benne , hogy adatokat is fog küldeni s nem keveset . Sőt nem csak adatokat ;-)