Gyurkity Péter

Több turbinát akar a repülők törzsén az Airbus

A lapátok méretét már nem lehet tovább növelni, így a hajtóművek számát emelnék meg.

Az utóbbi hónapokban több eltérő fejlesztésről adtunk hírt, amelyek a repülés terén jelentenének komoly megújulást, már amennyiben valamelyikük meg is valósul. Az Airbus több érdekes projekten dolgozik, egy szabadalmuk szerint azonban a hagyományos sugárhajtású gépek meghajtásának hatékonyságát lehetne még tovább fokozni.


Ezen a területen komoly akadályt jelent, hogy a lapátok méretét már nem igazán lehet tovább növelni, a szárnyak alatt elhelyezett hajtóművek esetében ugyanis bizonyos fizikai korlátokba ütközünk. Ehelyett a törzs mellé csoportosítanák át a hajtóműveket, mégpedig egy új kialakítással megtámogatva azt, hogy a hatékonyság terén is előrelépjünk. A komplex kialakítás a gázturbina, a hajtómű burkolatának, valamint több lapát kombinációját jelenti, ez utóbbiakat pedig összekötnék, hogy egymást felerősítve forogjanak. A módosított elhelyezés az Airbus szerint már önmagában nagyobb hatékonyságot eredményezne, ami a meghajtás terén azonnal jelentkezne.

Ez természetesen csak egy a sok eltérő elképzelés közül, mások ugyanis a szárnyak alatt elhelyezett elnyújtott, egymással szintén összekötött tokokban látják a jövőt, amelyekben a felesleges levegőt a kisebb, kisegítő hajtóművek felé terelnék. Ez is egy alternatív megoldást jelenthet, a megvalósulásig azonban még hosszú az út, hiszen itt a hatékonyság mellett a zaj és a vibrálás is fontos szempont, nem beszélve az esetleges meghibásodások leküzdéséről és azok kiküszöböléséről.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gaszton421 #8
    A hatékonyság azt jelenti a motor esetében hogy ugyanazt a teljesítményt kisebb üzemanyag fogyasztással éri el, ez pedig gazdaságosabb üzemeltetést tesz lehetővé, Ha ez a motorok tömegének csökkenésével járna az szintén kisebb üzemanyagfogyasztással és ezzel javuó gazdaságossággal járna. Kérlek írj le egy olyan konfigurációt aminél a hatékonyabb motorral nem jár javuló gazdaságosság. Köszönöm.
  • Major #7
    Hol olvastál gazdaságosságról, amikor ennek a projektnek a célja a hagyományos sugárhajtású gépek meghajtásának hatékonyságának növelése?
  • Ender Wiggin #6
    Olyat írjunk, ami a gyakorlatban is működne...

    A cikkhez: nem értem, hogy miért a turbinaszám a gazdaságosság titka, mikor könnyebb anyagokkal és zseniális szánydizájnnal már a Boeing Dreamlinerrel bizonyították, hogy kurva sokat lehet spórolni.
  • Tetsuo #5
    LOL
    A turbinák mellett meg ingyenes állóhelyek lennének, különben a kutya sem ülne oda.
  • Pares #4
    Ugyan már emberek: Focke-Wulf Triebflügel
  • Gauge #3
    https://en.wikipedia.org/wiki/Heinkel_Lerche
  • Ender Wiggin #2
    Ja, vagy a Dornier Do X-ról...
  • grobs #1
    Vegyenek példát a TU-154-ről :)