Gyurkity Péter

Ősi vírusok jöhetnek elő az északi jég olvadásával 

Az északi-sarki jég olvadása veszélyes ősi vírusok felbukkanását eredményezheti.

Nemrég olvashattunk a NASA azon figyelmeztetéséről, miszerint komoly veszélyben vannak a tengerparti városok, hiszen a jég olvadása, illetve a tengerszint ennek köszönhető megemelkedése miatt számos metropolisz hatalmas károkat lesz kénytelenek elszenvedni, ez pedig nemcsak anyagi, de egyéb szempontokból is katasztrofális lehet. Ez azonban csak a probléma egy szelete, a szakemberek ősi vírusok felbukkanásától is tartanak.

Azt a témával foglalkozó kutatók jó ideje tudják, hogy az örök jég fogságában nemcsak ember alkotta eszközök, de olyan ősi vírusok is megtalálhatók, amelyek némelyike akár az emberre is veszélyes lehet. Számos eltérő példányt találtak már az Északi-sarkon, és bár ezek jó része nem jelent fenyegetést ránk nézve - hiszen például a herpesz és a himlő elődeit itt eddig hiába kerestük -, könnyen előfordulhat azonban, hogy olyan példányokra bukkanunk, amelyek sok ezer év után is valódi problémát okozhatnak. Egy most közölt tanulmányban például megemlítik, hogy a Mollivirus sibericum (amelynek korát 30 ezer évre teszik) modern amőbákat is megfertőzhet, ez pedig aggodalomra ad okot.

A szakemberek eddig többnyire nagyobb, 0,5 mikronnál hosszabb vírusokat találtak az örök jég területén, de azt is tudjuk, hogy a régió egyes tavaiban ennél jóval kisebb példányok is előfordulnak. A veszélyt nem pusztán a globális klímaváltozás, illetve az ennek részeként megfigyelhető felmelegedés jelenti, hanem az északi-sarki területek gazdasági szempontból történő kiaknázása, különös tekintettel az olajkutatásra, amely szintén ősi, akár halálos vírusok elszabadulását eredményezheti.

A tanulmányt összeállító csoport vezetője, Jean-Michel Claverie, ezért fokozott óvatosságot ajánl, ennek hiányában ugyanis végleg eltűntnek, legyőzöttnek hitt vírusok (lásd himlő) újbóli felbukkanását okozhatjuk, nagyon is komoly következményekkel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ugh #20
    Juhe!
    Remelem a facebookkal fog terjedni, es akkor az idiotak egy resze letudva...
  • Tetsuo #19
  • Ragnaar #18
    Hát, hogy őszinte legyek én is filmpuszon edzőttem, és bizony így akarják eladni a népeknek az új biofegyvert, hogy azt ugye nem fejlesztették, hanem a jégből olvadt ki, ezért fog hullani a férgese hamarosan.
    Utoljára szerkesztette: Ragnaar, 2015.09.11. 13:30:31
  • NEXUS6 #17
    ;)
    Méxép, hogy végignéztem.
    Pont olyan jók mint a 80-as évek csúcsfilmjei, kb ua szintű forgatókönyv, színészi játék és költségvetés jellemzi őket. Rambó 3, Rémálom az Elmuccában rulez!

    Kedvencem a Szellemcápa, amelyik mindenféle víztócsában megjelenik és kiharap. Pl. autómosóban, srácok által megnyitott tűzcsapban, de a kedvenc jelenetemben azután, hogy valaki egy vízautómatából iszik egy pohár vizet belülről szétharapja. XD

    Ezek olyan filmek, amelynek egyedül való nézése súlyos idegrendszeri károsodást okoz, ezért csak társaságban és csak jelentős mennyiségű védőítal elfogyasztása után javasolt, mondjuk 5 sör már elég szokott lenni.

    :D
  • VolJin #16
    Te ezeket a filmeket végig nézted?
    Egy időben az RTL nyomta ezeket a kései műsorsávban. Szerintem egyszer félrenyomott egy entert egy titkárnő egy filmforgalmazói oldalon, és csomagban bevásároltak egy teljes asylium életmúvet. :-D
  • VolJin #15
    Neked nem tanácsos magas házba költöznöd, mert a nagy elkeseredésedben hajlamos lennél kipróbálni, hogy te vagy-e a Batman.
  • NEXUS6 #14
    Pláne, ha még a megacápa is hozzá!

    Bár amilyen idő van, inkább egy sharknado néz ki inkább.
    XD
  • wraithLord #13
    Én jobban félek a Giant Octopustól. Ha az kiolvad...
  • overseer-7 #12
    így van.. ez is csak egy újabb ijesztgetős beszaratós mese..
    inkább azt kéne kitalálni, hogy kinek az érdeke ez .. és miért.

  • Temerdek #11
    30 ezer éve már bőven élt ember, tehát már találkozott ezekkel a vírusokkal.