Balázs Richárd

Kétségek közt születik újjá Japán atomenergia ipara

Japán összes, szám szerint 48 reaktorát leállították a 2011. március 11-én bekövetkezett katasztrofális Tohoku földrengés után. A természeti csapás által keltett szökőár atomkatasztrófához vezetett a Fukusima Daiicsi komplexumban.

Az ország déli részén fekvő Szendai atomerőműben a munkások hétfőn megkezdték a szabályzó rudak eltávolítását, ami az erőmű 1-es reaktorának újraindítását jelenti. A háztartások a tervek szerint péntektől újra nukleáris forrásból származó elektromosságot kapnak.

Ez az első lépése Abe Sindzó miniszterelnök azon törekvéseinek, amivel újra akarja indítani az atomerőműveket, orvosolandó a krónikus energiahiányt, ami az elektromos áram árának jelentős emelkedését eredményezte. Abe tervezete szerint a nukleáris energia Japán áramszükségletének 20-22 százalékát fedezné 2030-ig, ami a Fukusima-katasztrófa előtt 30 százalék volt.

A lakosság azonban továbbra is bizalmatlan az atomenergiával szemben. A Szendai komplexum körül körülbelül 100 tüntető gyűlt össze az erőmű újraindításakor. Az erőműnek otthont adó Kagosima tartomány lakói között egy helyi napilap augusztus elején végzett nem reprezentatív közvélemény-kutatása szerint 57 százalék ellenzi az újraindítást, és csupán 30 százalék az, aki kifejezetten támogatja. A másik problémát az erősen reaktív nukleáris hulladék elhelyezése jelenti. A Japan Times szerint közel 17.000 tonna álldogál átmeneti tároló medencékben országszerte, melyek közül több három éven belül eléri kapacitása maximumát.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gforce9 #33
    " a politikai helyzet... Oroszok, ISIS stb..."

    Oroszok Paksot nem lövik. ISIS-nek meg nem célpont, nem mi vagyunk nekik a fő mumus.
  • molnibalage83 #32
    A SCUD-ból százszámra kellene indítani, hogy csak egy is eltalálja magát a reaktor csarnokot. A legfeljettebb változatának volt 1 km-es nagyságrendű CEP-je. Ez azt jelenti, hogy az indított rakéták 50%-a ér földet ezen a körön belül. Még, ha ez meg is történne a SCUD nuki robbanófeje az nem pct. komoly kárt nem tudna okozni, a reaktor csarnok külső falán pukkana el.
  • molnibalage83 #31
    Magát a reaktor közénséges fegyverekkel támadni szinte lehetetlen. Az összes katonai haltalom, aki képes lenne magát a reaktort effektíven támadni (aminek kurvára semmi értelme egyébként) az kb. mind NATO tag vagy olyan messze vannak, hogy szóba sem jönnek, pl. Izrael, Szaúd-Arábia, Malajzia, Asztrália, vagy Japán...

    Egy viszonylag és kintről nem látható célt kell teliba kapni egy legalább 1000 fontos bombával...

    A trafókert kiiktatásváal az erőmű a gridből kilőhető, de a belső biztonsági rendszerei ettől még megvédik a leolvadástól.
  • NEXUS6 #30
    Ha nukleáris technológia szóba kerül, rögtön mindenki atomerőművet akar betiltani, meg robbantani. :)
    Pedig a hétköznapi élet során sokkal gyakrabban találkozunk vele egyéb formában: élelmiszerek csírátlanítása, egészségügyi alkalmazás, hegesztések fémek átvilágítása, vagy csak az órák világító számlapja.

    Veszélytelen? Fenét! Az áram veszélytelen, amikor megmarkolod a 220-at, a kocsi veszélytelen, ha elé lépsz?

    Történnek erőművi események, balesetek, halnak meg emberek a sugárzástól? Igen.
    Mo-n is valami vidéki városban is "égették szét" az emberkéket, a rosszul végzett sugárterápiával. Na azt csak mérsékelten kapta fel a média.

    Amcsik csináltak kísérleteket, hogy repcsit küldtek bele valami erőmű blokkhoz hasonló építménybe. Nem feltétlenül tesz jót neki, de az erőmű nyert. Fukushimába is túlélte a földrengést, a cunamit, az nem kis talajvízszivárgás volt ám a pincében. A gáz abból jött, hogy a hűtés jó pár óra alatt leállt, nem volt biztosítható, az elmosott utakon nem ért oda az agregátor a szivattyú, amikor meg ott volt akkor is ment a bénázás.
    Mert sajna az erőmű segédberendezéseit elmosta egy olyan ár, amire senki nem gondolt, hogy olyan valaha is lehet.
    Nem lehet minden problémát megoldani, nincs 1000% biztonság, de pl a fukushimai erőmű régi konstrukció, sokkal biztonságosabb rendszerek vannak, akár a Paksi is, ami szinte passzív módon állítja le önmagát, ha gáz van.

    Egy 40 éves kocsi sem olyan biztonságos, mint egy új, csak ugye nyugaton a pénzhiány, a negatív kampány miatt szinte leálltak a nukleáris technológia fejlesztésével.

    Szal a kérdésre válaszolva azért egy elég nagy rakétát kéne rálőni egy működő erőműre, hogy abból baj legyen, mondjuk egy Scud-ot, hagyományos töltettel. De hogy ilyenje kinek van, arra ugyan úgy figyel a Nagy Tesó, minthogy nukleáris technológiája. Mellesleg a Scud az meg egy régi konstrukció, viszonylag nagy szórással, mert azt is atomrobbanófejjel képzelték el. Pont eltalálni vele a reaktort úgy, hogy gáz legyen elég nagy kihívás.
  • Ahoy #29
    Sajnos Fukushima és a médiahírverés elég volt az átlag embereknek, hogy beinduljon egy félelmi reakció az atom ellen. Még ha tudjuk Mo-n nincsenek ilyen körülmények, de egyből elkezd kombinálni az ember tudat alatt, hogy milyen kiszámíthatatlan a politikai helyzet... Oroszok, ISIS stb...

    Nekem pl azt hozták fel egyből, mikor mondtam hogy azért az atomra szükség van a nyilvánvaló nap, szél, víz fejlesztések mellett... hogy mi van ha mondjuk lebombázzák az erőművet, vagy rakétatámadás éri...mert Fukushimában is elég volt egy kis víz a pincébe' és már kész is volt a baj.

    Hirtelen amúgy nem is tudtam mit mondani rá, mert nem tudom mekkora robbanás kell, hogy szennyezést csináljon egy erőmű, mondjuk Paks esetében.
    Utoljára szerkesztette: Ahoy, 2015.08.18. 18:55:22
  • NEXUS6 #28
    Hány embernek van valós tapasztalata, vagy csak megbízható tudása a nukleáris technológiáról? Úgy van! Nagyjából a lakosság 0,1 %-ának!

    Ergo az egész nukleáris, vagy bármilyen technológia elleni mizéria teljesen szubjektív. plusz tegyük hozzá, hogy az ami egyenként az emberek fejében van, meg az amit az un. "közvéleménynek" tartanak az minimum 2 különböző dolog. A közvélemény az nem a közemberek szummázott véleménye, hanem a közmédia valaki által engedélyezett PR szövege. Amit aztán sokan, mert hiszen ez az "utca emberének" véleménye visszaböfögnek.
  • ostoros #27
    Vond le te! Ne ködösíts. mondd ki, mit akarsz!
    Utoljára szerkesztette: ostoros, 2015.08.18. 13:22:13
  • Irasidus #26
    Off: A félelemért az amygdala központ felelős. Nem irányítható, nem racionalizálható része az emberi természetnek. A félelem egy része valóban szubjektív, egy része meg objektív tapasztalások bonyolult keveréke. A következtetés vond le.
    Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2015.08.18. 11:07:25
  • molnibalage83 #25
    Az atomenergiának is pont csak a PR-ja a szar, semmi más. Mivel az átlag gyök2 embernek gőze nincs a természettudománykról, ezért a félelme teljesen szubjektív és alaptalan. Szívban nélkül pattanak bringára és autóra, de a repüléstől meg félnek. Röhej...
  • NEXUS6 #24
    Azért nem a 8 osztályos kolompárjózsibá fog ilyen vállalkozást nyitni. Az atomiparban elég magas a követelményszint, legalább is nálunk.
    Japóknál már volt 1-2 probléma, mert annak ellenére, hogy megkapták a tutit ebben a műfajban, soxor kerültek hozzá nem értő emberek hasadó anyag közelébe.

    De most volt ugye a kínai nagy robbanás Tiencsinben. Meghalt vagy 100 ember.
    Egy hét múlva már a halott kiskutyát nem fogja érdekelni a téma.
    Na, ha ugyan ez atomhoz kapcsolódóan lett volna, akkor már az összes nukleáris létesítményre lakat került volna azonnal.

    Erre mondta az egyik szaki, hogy többen halnak meg attól évente, hogy a kókuszdió a fejükre esik, még is mindenki a cápáktól fél, mert annak kiba szar a PR-ja.
    XD