SG.hu·

Megjöttek az első képek a Plútóról 

Megjöttek az elsõ képek a Plútóról 
A NASA a felfedező születésnapján tette közzé a még viszonylag távolról készített felvételeket.

Csaknem egy hónappal ezelőtt jeleztük, hogy az amerikai űrügynökség szondája majdnem napra pontosan 9 évvel korábbi elindulását követően megkezdheti a Plútó törpebolygó megfigyelését, erre pedig az előzetes terveknek megfelelően sor is került. Most megjöttek az első felvételek, amelyeken még egy nem túl nagy objektumot láthatunk.

A NASA a Plútó felfedezőjének, a szintén amerikai Clyde Tombaugh születésnapján tette közzé a képeket, ezzel is kiemelve az 1930-as első megfigyelés és a kutató szerepének jelentőségét. A képeket a szonda Long-Range Reconnaissance Imager (LORRI) kamerája készítette, mégpedig több mint 200 millió kilométeres távolságból, vagyis még az igazi munka első lépéseiről van csak szó, a részletes megfigyelés ezt követően indulhat el. A képeket január 25-én és 27-én rögzítették, ám a megközelítés időszaka egészen július 14-ig tart majd, amikor is a New Horizons mintegy 10 ezer km-re repül majd el a Plútó mellett.


Az elkövetkező hónapokban több száz felvétel érkezik majd vissza a Földre, amelyeken a remények szerint korábban soha nem látott jellemzőket, részleteket vehetünk majd szemügyre. A képeken a Plútó egyre nagyobbá válik majd, miközben a New Horizons többször is korrigálja pályáját, hogy a megfelelő irányban maradjon – az első ilyen, úgynevezett OpNav manőverre március 10-én kerítenek sort. A szonda eddig 4,8 milliárd km-es utat tett meg a törpebolygó felé, jelen pillanatban pedig csaknem 50 ezer km-es óránkénti sebességgel közelít felé, hogy júliusban minden korábbi szondánál közelebb kerüljön majd célpontjához.

Az érdekesebb fejleményekről természetesen ezen időszakban is mindvégig beszámolunk majd.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Garga Pitic2015. 02. 10.. 17:16||#28
1 megapixeles kamerát vitt.
© Tetsuo2015. 02. 10.. 16:45||#27
:-D Ha már flém... akkor én is.
Miután nem bolygó, ki a halált érdekel, hogyan néz ki egyáltalán?! Tényleg, nem teljesen mindegy? <#vigyor5>
© Romanov5552015. 02. 10.. 13:56||#26
Komolyabb földi távcsővel azért jobbat lőnek. Remélem ez is vitt magával egy jó 600 kilopixeles kamerát. Nehogy véletlenül túl feltűnő legyen, ahogy integetnek a kis Plútópubik az ég felé. Esetleg lelövik a g**ibe.
© Archenemy2015. 02. 10.. 11:29||#25

47 pixel, a teljes költség 650 milla, szal egy pixel kb. 13 milla. Bocs 😄
© Archenemy2015. 02. 10.. 11:22||#24
Hát de ácsi, nincs mind a 640*480 pixelen rajta a Plútó, hanem csak a középső néhány pixelen, ez borítja a számításaidat 😊
© Lapajka2015. 02. 09.. 21:28||#23
Ez meg mi a pöcsöm?
© Tetsuo2015. 02. 09.. 20:22||#22
<#falbav>
© ati2712015. 02. 09.. 19:23||#21
Jó, akkor becsülte.. De azt is igencsak rosszul. Vegyük csak egy alap VGA felbontást:640*480. Ez kb 300000 pixel.. Azaz, ha 1milliárd per pixellel számolnánk, akkor az 300 ezer millárd dofó lenne. Az usa jelenlegi GDP-je 16800 milliárd. Azaz a srác az usa 20 éves teljes GDP-vel számolt (2014-es szinten) Szal becslásnek is gencsak rossz! Mert ha maradok a 640*480-as felbontástnál és a 650 millió dolcsinál. Akkor ha csak ez az egy kép készült volna akkor 1 pixel 2100 dollárba került volna. De ugye nem csak ez az egy kép készül..
© molnibalage832015. 02. 09.. 10:05||#20
Most nem tudom, hogy viccelsz vagy csak szimplán trollkodsz...
© molnibalage832015. 02. 09.. 10:04||#19
Ez nagyobb, mint a Föld-Nap távolság.