Hunter
Befogta a Plútót a New Horizons
Küldetése során először pillantotta meg célpontját, a Plútót, a New Horizons expedíció, miközben a Jupiterről is sikerült felvételeket készítenie.
Az űrszonda egyik nagy hatótávolságú kamerája, a Long Range Reconnaissance Imager csípte el a bolygó rangjától megfosztott égitestet, ami a csillagmező egy halvány foltjaként éppen csak kivehető a felvételeken. Ezzel viszont a szonda bizonyította, hogy képes egészen távoli objektumok megtalálására és nyomon követésére, ami elengedhetetlen a 2500 kilométer széles Plútóhoz, majd később a jóval kisebb Kuiper-öv objektumokhoz történő navigáláshoz. A New Horizons körülbelül 4,2 milliárd kilométerre van elsődleges célpontjától, jelenleg a Jupiter-rendszer peremvidékéhez közelít.
A küldetés tudósai az objektum mozgása alapján már tudták, hogy a Plútóra sikerült ráakadniuk a törpebolygó feltételezett övezetében, pedig a sűrű csillagmezőben ez a művelet leginkább a tű és a szénakazal esetéhez hasonlított. Az objektumot gyakorlatilag ugyanazzal a módszerrel azonosították be, mint egykori felfedezője, Clyde Tombaugh, stroboszkóposan váltogatva az adott terület felvételeit, melyen a csillagok mozdulatlannak tűnnek. Így a mozgó objektumok, mint a bolygók, könnyedén kiszűrhetők, persze a mostani digitális technikával az Alan Stern vezette képfeldolgozó csapatnak jóval könnyebb dolga volt, mint Tombaugh-nak.
Mint fentebb említettük, a szonda közelít a Jupiterhez, jelenleg 291 millió kilométerre van a gázóriástól, amiről több felvételt is készített. Óránkénti 72 000 kilométeres sebességével 2007 februárjának legvégén éri el a bolygót. Ekkor a mostaniakhoz képest 125-ször jobb felvételekkel szolgál majd, így több mint három év elteltével újra részletes információkkal gazdagodhatnak a csillagászok.
Legutóbb 2003-ban kaptak hasonló felbontású felvételeket a Jupiter-rendszerről a Galileo jóvoltából, előtte pedig a Cassini vette szemügyre az óriásbolygót és holdjait 2000-ben.
A mostani felvételeket szinte teljesen ideális körülmények között, a Nappal majdnem a háta mögött készítette a szonda, ennek köszönhetően a Jupiter minden eddiginél fényesebben ragyog, körülbelül 40-szer fényesebb, mint amivel a szonda kamerája a Plútó közelébe érve első felvételei során szembesülni fog 2015-ben. A szaturáció mérséklése érdekében a kamera expozíciós ideje mindössze 6 milliszekundum volt. A felvételen minden látható amire a tudósok számítottak, a Jupiter sávjai, zónái és nagyobb légköri viharai.
A képeken a Jupiter ragyogása mellett is felfedezhető a bolygó két holdja, az Io és a tudományos szempontból fontos Europa, valamint a bolygóra vetett árnyékuk is. A részletes megfigyelések 2007 januárjában kezdődnek és február végén érnek véget, majd a bolygó magnetoszféráját veszik szemügyre a New Horizons segítségével, ennek tanulmányozása több hónapon át fog tartani, miközben a szonda folytatja útját a Plútó és a Kuiper-öv felé.
Az űrszonda egyik nagy hatótávolságú kamerája, a Long Range Reconnaissance Imager csípte el a bolygó rangjától megfosztott égitestet, ami a csillagmező egy halvány foltjaként éppen csak kivehető a felvételeken. Ezzel viszont a szonda bizonyította, hogy képes egészen távoli objektumok megtalálására és nyomon követésére, ami elengedhetetlen a 2500 kilométer széles Plútóhoz, majd később a jóval kisebb Kuiper-öv objektumokhoz történő navigáláshoz. A New Horizons körülbelül 4,2 milliárd kilométerre van elsődleges célpontjától, jelenleg a Jupiter-rendszer peremvidékéhez közelít.
A küldetés tudósai az objektum mozgása alapján már tudták, hogy a Plútóra sikerült ráakadniuk a törpebolygó feltételezett övezetében, pedig a sűrű csillagmezőben ez a művelet leginkább a tű és a szénakazal esetéhez hasonlított. Az objektumot gyakorlatilag ugyanazzal a módszerrel azonosították be, mint egykori felfedezője, Clyde Tombaugh, stroboszkóposan váltogatva az adott terület felvételeit, melyen a csillagok mozdulatlannak tűnnek. Így a mozgó objektumok, mint a bolygók, könnyedén kiszűrhetők, persze a mostani digitális technikával az Alan Stern vezette képfeldolgozó csapatnak jóval könnyebb dolga volt, mint Tombaugh-nak.Mint fentebb említettük, a szonda közelít a Jupiterhez, jelenleg 291 millió kilométerre van a gázóriástól, amiről több felvételt is készített. Óránkénti 72 000 kilométeres sebességével 2007 februárjának legvégén éri el a bolygót. Ekkor a mostaniakhoz képest 125-ször jobb felvételekkel szolgál majd, így több mint három év elteltével újra részletes információkkal gazdagodhatnak a csillagászok.
Legutóbb 2003-ban kaptak hasonló felbontású felvételeket a Jupiter-rendszerről a Galileo jóvoltából, előtte pedig a Cassini vette szemügyre az óriásbolygót és holdjait 2000-ben.
A mostani felvételeket szinte teljesen ideális körülmények között, a Nappal majdnem a háta mögött készítette a szonda, ennek köszönhetően a Jupiter minden eddiginél fényesebben ragyog, körülbelül 40-szer fényesebb, mint amivel a szonda kamerája a Plútó közelébe érve első felvételei során szembesülni fog 2015-ben. A szaturáció mérséklése érdekében a kamera expozíciós ideje mindössze 6 milliszekundum volt. A felvételen minden látható amire a tudósok számítottak, a Jupiter sávjai, zónái és nagyobb légköri viharai.
A képeken a Jupiter ragyogása mellett is felfedezhető a bolygó két holdja, az Io és a tudományos szempontból fontos Europa, valamint a bolygóra vetett árnyékuk is. A részletes megfigyelések 2007 januárjában kezdődnek és február végén érnek véget, majd a bolygó magnetoszféráját veszik szemügyre a New Horizons segítségével, ennek tanulmányozása több hónapon át fog tartani, miközben a szonda folytatja útját a Plútó és a Kuiper-öv felé.
