Gyurkity Péter

Indul az USA hatodik generációs vadászának fejlesztése 

Az amerikai szakemberek drónok és hagyományos repülők együttműködésével uralnák a légtért.

Legutóbb még arról számoltunk be, hogy a szükséges szoftver hiánya miatt az F-35 Joint Strike Fighter még jó ideig nem használhatja fedélzeti gépágyúját, a malőr azonban a jelek szerint nem hátráltatja a soron következő generáció fejlesztésének megindulását. Ezt már 2016-ban napirendre vennék, hogy minél előbb elkészüljön a hamarosan csatasorba álló vadászgép utóda.

A 2016-ban esedékes védelmi jellegű kiadások költségvetését, a finanszírozásra kijelölt projektek pontos listáját február másodikán teszi közzé a Pentagon, ebben pedig megfordítanák az immár 5 éve tartó negatív trendet és újból több pénzt költenének el a területen. Az egyik érdekes kezdeményezés az F-35 utódának kifejlesztésére vonatkozik, amely szintén ekkor indulna el a DARPA jóvoltából, bár a konkrétumok még több helyen hiányoznak. Ez érthető, ám több következtetést is leszűrhetünk abból, ami eddig napvilágra került: a védelmi minisztérium a különböző egységek együttműködésében látja a jövőt, itt elképzelhető drónok és hagyományos, pilóta által vezetett repülők közös munkája, amelyre akár csapatokban is sor kerülhet.

A Pentagon szeretné a 2030-as évekre hadrendbe állítani a hatodik generáció első képviselőjét, amelyről eddig kizárólag korai tanulmányokat készítettek el. Az Air Dominance Initiative keretein belül a légtér teljes uralmára készülnek, itt a már említett együttműködési képesség kapna kiemelt szerepet, és az sem biztos, hogy lopakodó jelleggel ellátott vadászról lenne szó, hiszen a különböző „rendszerek” (Systems) kombinálásával erre nem feltétlenül lenne szükség – mesterséges intelligencia viszont helyet kaphat a fedélzeten.

Kína a J-31 révén egyelőre szintén az ötödik generáció kialakításával van elfoglalva, mint ahogy Oroszország is, mégpedig a PAK-FA, más néven T-50 prototípusával.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Vol Jin #87
    Oké, javaslom, hogy emészgesd a dollár tízmilliárdok fogalmát, és vesd össze a hazai költségvetéssel!

    Hogy segítsek, kiváló befektetés lenne most építeni egy lakóparkot, de sajnos nincs rá egymilliárd forintom.
  • Irasidus #86
    Pénz arra van, amire a politikusok megszavazzák. Még egyszer: egy gazdaságnak nem csak kiadásainak kell lennie hanem befektetésnek. A politikának az az egyik feladata, hogy ezen gazdasági és pénzügyi irányokat kijelölje. Neked drága befektetés, de egy ország költségvetéséhez képest ez semmi, nem kiadás - Magyarországnak sem lenne. A kérdés az, hogy a politikusok, hogyan döntenek mibe fektet be, és mire költenek. Amúgy Magyarországnak azzal, hogy idén belép az ESA-ba - lesz űrprogramja, rakétával és talán majd egyszer űrhajóval! Szóval nem is kérdés ez igazából. Sőt, Oroszországgal olyan kivételes megállapodásunk van, hogy ugyanúgy pályázhatunk, kezdeményezhettük űrprogramot mint maguk az orosz kutatók, csak sajnos nem használjuk ki. :/ Ezzel azt akarom mondani, hogy a pénz még nem minden, ha nincs akart... A rakéták és űrhajók a hőskorszakban alapkutatásnak számítottak, ma megtérülő befektetés, amire már magáncégek és nálunk szegényebb országok is képesek. Hoppsz, már Romániának meg Nigériának is van űrprogramja, sőt még magáncégek is képesek rakétát és űrhajót készíteni.

    Az emberes Mars-misszió meg egy minimum 30 éves befektetés, ami nagyon hosszútávon leköti az ország(ok) erőforrásait, ez utóbbira (és csak erre) Magyarország önmagában nem képes, sőt ez úgy tűnik csak nemzetközi együttműködés keretében lehetséges, amiben Magyarországnak is lehet kis vagy nagy szerepe (= programja). Majd meglátjuk.

    Ma, az emberek többségét az űr, az űrkutatás hidegen hagyja, így szavazatokat sem igen lehet vele szerezni. Sajnos. Szóval a válasz az, hogy Igen, ha nem engem akarnál lenyomni a vitában, akkor utánanéznél és nem bagatellizálnál el a dolgokat meg nem beszélnél olyat, hogy nincs rá pénz - hm, ez igazi politikus duma, lehet neked kelne pártot alapítani. Amúgy szuper, hogy beismered, hogy nem is néztél utána, de azért beszélsz róla. Tényleg pályát tévesztettél...
    Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2015.02.13. 18:46:18
  • Vol Jin #85
    Hajrá!

    Alapítsál pártot, aminek a választási programja egy emberes marsmisszió!

    Csak egy kérdés. Ha nem hallottam volna a kemencéről, akkor tudtam volna róla írni? Szerintem elég egyértelmű, hogy egy komplett űrprogram költségével hasonlítottam össze a kemencét, szemléltetve hazánk anyagi erőforrásait....
  • Irasidus #84
    Amit te ez esetben barkácsolásnak hívsz, azt a gazdaságban K+F -nek hívnak, és az "barkácsolt" űrkemence már a negyedik generáció. Ami egyébként már földi felhasználásban van, és a fémhabok terén komoly áttörést értek el vele. A kedvedért szájbarágom: anyagi haszna van. Egyébként az Adamis Kft.-nél készült ami nem egyetem, hanem egy űripari cég. Csak érdeklődve kérdezem, minek szólsz hozzá ha ennyire tájékozatlan vagy? Egy kérdést még engedj meg nekem, ha csak utakra, lélegeztetőgépekre költ az ország, magyarul csak kiadásai vannak, és befektetései nincsenek akkor miből lenne bevétele? Az adóból?

    Amúgy tisztában vagyok vele, hogy te azt hiszed, hogy Magyarország képtelen lenne egy ilyen befektetésre. Az eddigi zseniális hozzászólásaidból nem csodálom, hogy azt hiszed megfizethetetlen. Pedig, ha csak azt néznéd meg, hogy hány nálunk szegényebb ország, vagy kevesebb pénzből gazdálkodó magáncég ért el sikereket, akkor nem is kellene - a neked - bonyolult gazdaságot belekeverni. Tudod ez politikai elhatározás kérdése, hogy megnyitunk rá forrásokat vagy nem. És még egyszer: megérné. Pont.

    Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2015.02.10. 16:39:10
  • Jakuza1 #83
    Nala inkabb a csoda kategoria lenne, mert olyan alacsonyan all a fejlodestortenetben. :) A Nematomorphanak is nehez eljutni egy bizonyos szintre, hat meg neki. :)
  • ostoros #82
    Lehetne. Te meg tanulj meg szöveget értelmezni. Ha lehetne. Ez is olyan kívánságszerűen hat.
  • Vol Jin #81
    Fadeback ezt írta:

    ******************************************
    Mármint, hogy ők ki tudják védeni mert mi ugye leszarjuk, de ha baj van akkor a gonosz US már védjen meg minket is...
    .**********************************************

    Erre te:

    "Amennyit évente adósságszolgálatba kifizetünk, abból való igaz, kb. Japán szintű űrprogramot lehetne finanszírozni."

    Ez amolyan kívánságszerűen hat....
  • ostoros #80
    Azt mondtam hogy TUDNÁNK, nem azt hogy KELLENE.
  • Jakuza1 #79
    Wait, te maki te miert hiszed azt, hogy az urprogram es urkutatas egy es ugyanaz? :)
  • Vol Jin #78
    Nem azt fejtegetted, hogy ha nem lenne államadósságunk, akkor a jelenlegi törlesztést úrkutatásra tudnánk költeni?