Az év elején egy texasi vadász 350.000 dollárért kétes kiváltságot vásárolt magának, amivel megölhetett egy fekete orrszarvút Namíbiában. A Ronnie névre keresztelt állat túl volt a reproduktív korán és állítólag veszélyt jelentett a többi vadon élő orrszarvúra. A vadászatból befolyó nyereséget - ugyancsak állítólag - visszaforgatták az ország természetvédelmi alapjába.

Néhány héttel később a koppenhágai állatkertben egy egészséges, fiatal hím zsiráfot pusztítottak el, nyilvánosan feldarabolva és megetetve a ragadozókkal, mivel Marius, a zsiráf nem illett bele az állatkert szaporodási programjába. Több felajánlás is érkezett a szerencsétlen állat befogadására, azokat azonban egytől egyig elutasították, alkalmatlanoknak nyilvánítva a létesítményeket. Ugyanez az állatkert négy egészséges oroszlánt is megölt, mivel egy párzás előtt álló hím veszélyt jelentett rájuk. A svájci Dahlhölzli állatkert egy medveboccsal végzett attól való félelmében, hogy az apaállat teszi meg ugyanezt.

Az esetek globális felháborodást váltottak ki, pedig mindez legfeljebb a jéghegy csúcsának nevezhető, figyelmeztet Marc Bekoff, a Colorado Egyetem ökológus és evolúciós biológus professzora. Az állatkertek gyakran pusztítanak el egészséges állatokat, melyek "többletként" jelentkeznek náluk. Csak Európában évente közel 5000 állat jut erre a sorsra, ami nem eutanázia, vagy kegyes halál, hanem "zootanázia", hangsúlyozza Bekoff.

A felesleges állatok eltüntetése csupán egy példa az ember élet-halál döntései közül, amit a fogságban és vadon élő állatok sorsával kapcsolatban hoz. Tény, hogy nem könnyű döntésekről van szó, melyeknél számos szempontot figyelembe vesznek, de szinte kivétel nélkül az emberi érdekek dominálnak. Az állatokat gyakran a "konzerváció nevében" vagy "saját fajuk érdekében" bántják, vagy pusztítják el. Az eredmény szükségtelen szenvedés és általában az értelmezhető és morálisan elfogadható kimenetel teljes hiánya.


Egyre többen keresik a könyörületesebb megoldásokat, kiküszöbölendő a felesleges szenvedést, az állatokat egyénekként, nem csupán fajokként kezelve. Bekoff immár két évtizede ír ezek fontosságáról, igazi áttörést azonban csak 2010 szeptemberében, egy nemzetközi találkozón sikerült elérnie. Ennek egyik jele, hogy a természetvédőkben etikai kérdések merültek fel a jelképként is használt fogságban élő pandák szaporításával kapcsolatban. Ezeknek az állatoknak semmi esélyük a vadon élésre és létezésük egy kevésbé védhető meg.

A biológusok is újra értékelik visszatelepítési programjaik eredményeit. A farkasok visszatelepítése Yellowstone Nemzeti Parkba például számos farkas halálához, vagy kilövéséhez vezetett "a többi farkas érdekében". A túlélők védelme sem megoldott, különösen, amikor elhagyják a parkot. Ennek eredményeként a tudósok attól tartanak, a projekt kudarcot vall. Más programok is hasonló cipőben járnak. Az Oxford Egyetem csapata 199 ilyen programot mért fel és kétharmaduknál tártak fel komoly problémákat, melyek legtöbbször a halálozással, betegségekkel és az emberekkel való konfliktusokkal kapcsolatosak.

Bekoff módszere megoldást jelenthet korábban kezelhetetlen konfliktusokra is. Számtalan farkast, prérifarkast, kutyát, rókát és dingót öltek le a gazdák, farmerek, sok esetben csapdákkal vagy méreggel. Egy friss tanulmány szerint a dingók mérgezése, ami repülőgépekről ledobált mérgezett hússal történik, felborítja az ökorendszerek dinamikáit és csökkenti a biológiai sokszínűséget. Ugyanez a többi állatra is vonatkozhat. A problémakezelést őrző állatokkal, többek közt juhászkutyákkal, szamarakkal és lámákkal forradalmasították. Ezek az őrzők együtt mozognak a védelemre szoruló állatállománnyal és megóvják azokat. Alkalmazásuk nem csupán a veszteségeket csökkentik, de jóval olcsóbb is, mint a kilövési programok. Jelenleg Ausztráliában a juhászkutyák még kis pingvinkolóniákat is óvnak a rókákkal szemben.


Az úgynevezett könyörületes konzerváció (compassionate conservation) azon is változtatni szeretne, ahogy a kutatók megjelölik az állatokat. Ez is szerves része az állapotrögzítésnek, mivel így tudják azonosítani az egyedeket és megbecsülni a populációk méretét. Az eljárások azonban gyakran károsak, vagy fájdalmasak, és az állat egészségi állapotának rovására mennek, ami csökkenti a begyűjtött adatok értékét. Egyre több kutató alkalmaz olyan módszereket, ami nem zavarja, vagy változtatja meg az állatok viselkedését. Sokszor kerülnek szembe egymással az állatok jóléte és konzerváció zászlaja alatt harcolók, utóbbiak általában túlzott szentimentalizmusként tekintenek az egyedek jólétével kapcsolatos aggodalmakra, pedig nem lenne szabad, hangsúlyozza Daniel Ramp, az ausztrál Sydney Műszaki Egyetem természetvédelmi központjának igazgatója.

Az állatokkal szembeni könyörületesség nem összeegyeztethetetlen a biodiverzitás megőrzésével és a lehető legjobb tudományos eredmények elérésével. Az állatokkal szembeni rossz bánásmód gyakran eredményez állapotrögzítési szempontból elégtelen kimenetelt és hibás tudományos munkákat, emellett erkölcstelen is. Ramp meggyőződése, hogy csak a könyörületességgel lehet előrelépéseket elérni a globális konzervációban.