Ötvös Tibor

Újra felbukkant a korábbi Nagylábú-hamisító


2008-ban komoly botrányt kavart Rick Dyer és társa, Matt Whitton bejelentése, melyre egy hivatalos sajtótájékoztatón került sor. A két úriember akkor azt állította, hogy lelőtték a Nagylábú néven ismert lényt, ám már a tájékoztató közben lebuktak.

A lény tetemét ugyanis a Sasquatch Nyomozóként ismert (Nagylábúval foglalkozó detektív) Steve Kulls már közben vizsgálta és egy órával a sajtóesemény lezajlása után már ki is adta hivatalos véleményét, mely szerint az állítólagos tetem egy sima gumibábú. Mivel az állatot fagyott állapotában hozták be Kullshoz, így elsőre még ők is hittek a dologban, ám az olyan vizsgálatok, mint például a szőr elégetése meglepő és igen büdös eredményt hoztak.

Dyer elvonult a nyilvánosság elől, ám nem adta fel a kutatását és ma újabb közleményt adott ki. Ezúttal azt állítja, hogy ő egymaga még 2012-ben ejtett el egy Nagylábút, melynek simán a Hank nevet adta és hamarosan egy hivatalos sajtótájékoztatón hozza nyilvánosságra a DNS-vizsgálatok eredményeit, illetve magát a tetemet is megmutatja a média képviselőinek.

video platformvideo managementvideo solutionsvideo player

"Nagylábú nem egy tündérmese" - nyilatkozta Dyer. "Nagylábú 100 százalékig valóságos. Számomra a legfontosabb, hogy bebizonyítsam igazam és tudassam az emberekkel: én vagyok a legjobb Nagylábú-kereső az egész világon. És nem én vagyok az egyedüli, aki ezt állítja." Dyer állítása szerint San Antonio északnyugati részén, a 151-es autóúton ejtette el 2012. szeptemberében.

A sajtótájékoztató után az úriember már bejelentette, hogy körútra indul az Egyesült Államokban, Mexikóban és Kanadában és mindenhol megmutatja a tetemet. Természetesen mindezt nem ingyen, a "rendezvényei" belépődíjasak lesznek. Hankről eddig csupán egy arcképet tett közzé Dyer, ám máris akadnak, akiknek gyanús a dolog. A képeken látható arc ugyanis nagyon hasonlít ahhoz, amit a Disney World's Epcot kalandparkjában lehet megvásárolni.

Mindenesetre Dyer már előzetesen kiállította Hanket és fel is vette az emberek reakcióját. Természetesen az úriember nagyon nagy hátránnyal indul, hiszen egyszer már csaláson kapták és ezek után, még ha igazi is Hank, sokkal több kétely merül fel az emberekben a tetem valódiságát illetően. A szakemberek, a témával foglalkozó genetikusok (mint például Todd Disotell vagy Brian Sykes) pedig dühösek, hiszen minden egyes ilyen ál-Nagylábú az ő kutatásaik hitelességét is hátrányosan érinti.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zombee #1
    Csak játékból, tegyük fel, hogy valóban igazi. Mivel erőszakos fellépésről szó sincs, az önvédelem szóba sem jött, akkor hogy jön ide ez a kretén, hogy simán kilője egy ismeretlen faj egyetlen ismert példányát?
    Persze nyilván kamu, egy ekkora élőlény aligha tudna így elrejtőzni. Ráadásul mindenhol emberszerűnek írják le, szóval még a hideg vérrel elkövetett emberölést is rá lehetne húzni. :)