Gyurkity Péter

Születőben lévő holdat fedeztek fel 

A Szaturnusz körüli gyűrűben egy születőben lévő holdat fényképeztek le, ez sok kérdésre választ adhat.

A NASA kutatói közleményben jelentették be, hogy a Cassini űrszonda április 15-én érdekes felvételeket készített a Szaturnusz A gyűrűjéről, amelyeken egy apró, jeges objektum látszik. A kutatók arra következtetnek, hogy lencsevégre kapták egy újabb hold születését, abban azonban nem biztosak, hogy az új kísérő tartós ideig megmarad majd.

Az objektum, amely egyelőre a Peggy névre hallgat, egy aprócska folt csupán a képeken, méretét (átmérőjét) a szakemberek alig 1 km-re becsülik. Ennél is jobban látható azonban egy érdekes ív, amely nagyjából 1200 km hosszú és 10 km széles, mivel ez a szakasz mintegy 20 százalékkal fényesebb a teljes gyűrűnél, amit a gravitációs hatások számlájára írnak. Maguk a kutatók sem láttak még ilyet korábban, az egyik kézenfekvő magyarázat azonban egy újabb hold születése, amely éppen elhagyni készül az őt körülvevő gyűrűt, hogy valódi kísérővé alakuljon.

A másik lehetőség, hogy a Peggy éppen felbomlóban van, és újból eggyé válik a gyűrű jeges anyagával, ám kialakulása, valamint a gyűrűből történő kilökődése magyarázatot adhat az olyan, szintén jeges holdak megszületésére, mint amilyen a Titán és az Enceladus. Ugyanígy választ kaphatunk a Föld és a többi bolygó születésével, valamint a Naptól történő eltávolodásuk folyamatával kapcsolatos kérdésekre. Érdemes megjegyezni, hogy a nagyobb holdak távolabb helyezkednek el a Szaturnusztól, így logikusnak látszik a feltevés, miszerint ezek szintén a gyűrűkben jöttek létre, majd idővel távolabb mozogtak eredeti otthonuktól.

A Cassini a tervek szerint 2016-ban közelebb húzódik majd az A gyűrű külső széléhez, ekkor kitűnő lehetőségünk lesz a holdacska megszemlélésére.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!