Gyurkity Péter

Robotok válthatják ki az amerikai katonák egynegyedét 

Az amerikai hadsereg csökkentené a harcoló katonák létszámát, a hiányzókat robotokkal pótolnák.

Évek óta egyre súlyosbodó problémát jelent az US Army számára a két háború okozta kiábrándulás, a növekvő veszteségek, a kiesett élőerő pótlásának nehézkessége. A választ - nem túl meglepő módon - a robotok alkalmazásában vélik megtalálni, ehhez azonban még tudományos áttörésekre és időre van szükségük.

A hadsereg belső struktúrájának kialakításáért és annak megtervezéséért felelős TRADOC első embere a napokban az Army Aviation Symposium elnevezésű rendezvényen beszélt arról, hogy a harcokban bevetett dandárok létszámát a jelenlegi 4 ezerről egészen 3 ezerig vinnék le, a kieső tűzerőt pedig új robotokkal helyettesítenék, így az amerikai katonák a jövőben egyre gyakrabban dolgozhatnak majd együtt ilyen egységekkel. Az elsődleges indok a kiképzési és oktatási költségek remélt lefaragása, valamint a leszerelést követő kiadások minimalizálása - ez utóbbira jó példa, hogy a Pentagon költségvetési javaslatában a teljes összeg 25 százaléka megy el a társadalombiztosítási juttatásokra.

A dandár az USA szárazföldi haderejében a legkisebb, önállóan is bevethető harcoló egység, azonban nem ennek méretét módosítanák, hanem a jelenleg 9 fős rajokat csökkentenék le. Jelenleg ezen 9 fős rajokra alapoznak mindent, a szervezési létszámtól egészen a katonák által használt járművek és eszközök kialakításáig, az illetékesek azonban azt remélik, hogy ezen legkisebb egységet sikerül majd lefaragni, és robotokat beosztani a kieső katonák helyére. Érdekes fejlesztésekben nincs hiány, az utóbbi hónapokban láthattunk már robotkutyákat, automata fegyverrel tüzelő mini-lánctalpast, újabb drónokat, valamint tűzszerész robotokat is, van tehát miből válogatni.

Ezen fejlesztések természetesen még nem helyettesítik mindenhol a hús-vér katonákat, de a remélt technológiai áttörések révén a 2030-as évekre eljuthatunk oda, hogy alkalmazásukkal a mobilitás, a tűzerő, valamint a hatékonyság terén sem kell majd komoly kompromisszumot kötnünk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • thegodhimself #19
    feketék nem mennek katonának, mert lusták, buták és gyávák. max olyanok akik a sitt helyett a hadsereget választják, de azok is csak karbantartók, szállítósok stb. hacoló alakulatba fehérek, főleg észak európai származásuak és latinok mennek/kerülnek. csak nézz meg a youtube-on pár videót amit nem a propaganda csinált, hanem bevetésen levő katonák vagy a blackwater.
  • errorista #18
    https://hu.wikipedia.org/wiki/T-Mobile_%28c%C3%A9gcsoport%29
  • matrix222 #17
    A deliek inkabb jelenkeznek be, talan a kevesebb lehetoseg miatt. Altalaban iskolazatlanabbak az eszaki tarsaikkal szemben, hazafiabbak - tudatosabban kiallanak a hagyomany megorzeseert. Voros nyakuak (redneck). A hazafisaguk sokminden tukrozi, pl. a jarmu vasarlasnal is a Ford a hodito a delieknel. Kulfoldi jarmuvet ritkabban latsz az utakon, foleg kisebb telepuleseken. A Ford egy hazafias jarmu, annak ellenere, hogy azt ot (5) magyar mernok fejlesztette ki (T-mobil), es azt sikeresen szalaggyartas kiepitesevel megsokszorozottan tettek sikerese a Mr. Ford csalad sikerere.
  • Zero 7th #16
    Na, hé! Az oké, hogy 70% a túlsúlyosak aránya, de ebből "csak" 30% a zsírdisznó. Az még nem az átlag.

    A toborzáshoz még annyit tennék hozzá, hogy jellemzően képzetlen és munkanélküli feketék és spanyolajkúak a fő célcsoport, és külön kedves dolog, hogy a toborzótiszt bármit ígérhet, semmi nem kötelezi a sereget, hogy tényleg úgy is legyen. Tehát simán előfordul, hogy a szerencsétlen nigga aláírja a papírt, mert megígérték neki, hogy az országot sem hagyja el és egy üres raktárat kell majd söprögetnie a lakóhelye mellett, és aztán fél év múlva egy hajón találja magát a bolygó átellenes végén. És olyankor már nincs visszakozás.
  • Tetsuo #15
    Azt is figyelembe kell venni, hogy gyalogosnak nem éppen agytrösztöket vesznek fel. Kb. a legalja jelentkezik, csak fizikailag kell a zsírdisznónál (átlag USA állampolgár) jobb állapotban lennie.
    Néhány hónap kiképzés (ahol kibukni csak a pszichopaták, meg a rokkantak tudnak), azután bevetés.
    Ezért is van annyi baráti tűz.
    A robotok MI-jét folyamatosan fejlesztik, idővel önállóan többre lesznek képesek, mint az amcsi katonák. Ja, és Ángliában is hasonló a szint... ;-)
  • Archenemy #14
    "Az átlag GI JOE relatíve olcsó, mert jellemzően azok állnak katonának, akiknek meló nem jut, vagy nem alkalmas semmire képzetlenség okán."

    Jogos, erre nem gondoltam.
  • Archenemy #13
    "Egy emberéletnél nem csak a dollárban mért költség számít, hanem a politikai ár is, mely adott esetben kifejezhetetlen nagyságú."

    Teljesen egyetértek, ha egy robotot kilőnek, akkor nem lesz a tévében mutogatva a gyászoló özvegy meg a síró nyolcéves kisgyerekek, akiknek épp elmondták, hogy Apu többet nem jön haza, nem veszít szavazókat az aktuális hatalom, nincs botrány, se békemozgalom, se lázadás, se nagy sikerű háborúellenes musical, stb, lehet tolni a háborút ezerrel, majd "segíteni helyreállítani az országot".
  • Cat #12
    Egy emberéletnél nem csak a dollárban mért költség számít, hanem a politikai ár is, mely adott esetben kifejezhetetlen nagyságú.
  • Zero 7th #11
    Most leírtál számokat, és? Írjak nagyobbakat, azt szeretnéd? A Predator drón kifejlesztése 2.8 milliárd dollár volt, darabja négymilliót ér. Abból hány talpast tartasz hadrendben nyugdíjig?

    Azt mondtam RELATÍVE olcsó. Azt egyébként abszolút értékben bedobált számokkal, összehasonlítás nélkül nem nagyon értem, hogy a picsába gondoltad, hogy cáfolni tudod. 150ezer dollár, és? Akkor mi van?
    Nem egy McDonalds alkalmazott költségeihez mérve olcsó, hanem mondjuk egy vadászpilótáéhoz. Még mindig a gyalogság a legolcsóbb fegyvernem, akármennyi kiképzést is ölnek beléjük, meg akármennyi kütyüt is aggatnak rájuk.
    De még azt is aláírom, hogy az amerikai katona darabja a legdrágább, akár sokszorosa az ára egy tálib kecskebaszóéhoz képest, de a saját hadseregükben akkor is a legolcsóbb harcoló egység.

    A kínai gyártmányú zászlóval meg nyilván sarkítottam a poén kedvéért, húzd már ki a seprűnyelet a seggedból!
  • Ender Wiggin #10
    zero: egy katona kiképzése 150 ezer dollár és havi 1500-2000 dollárt keres. a teljes felszerelés valamivel kevesebb mint, 5 ezer dollár. a toborzásra fordított összegből kiderül, hogy egy tengerészgyalogosra 1600 dollár kiadás jut (reklám, toborzó tiszt munkadíja stb.). arról ne is beszéljünk, hogy egy katona afganisztánba küldése évente 850 ezer - 1,4 millió dolláros kiadás. ha meghal haza kell hozni, esetleg azonosítani laboratóriumban, a temetést is fizetni kell, és a zászló éppenséggen 85-100 dollár között van és nem kínai, hanem egy amerikai cég készíti. öcsém, szinte minden, amit írtál baromság.