MTI

Az Osztrák-Magyar Monarchia már 1913-ban készült a háborúra?

Napok óta tart a vita a szerbiai és a főleg magyar, illetve osztrák történészek között az úgynevezett Potiorek-levél kapcsán. Egyes szerb tudósok ezzel akarják bizonyítani, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia már több mint egy évvel az első világháború kitörése előtt készült a háborúra, míg a külföldi kutatók szerint nem kell ekkora jelentőséget tulajdonítani a dokumentumnak.

Egy hete hozták nyilvánosságra annak a levélnek a másolatát, amelyet Oskar Potiorek táborszernagy, Bosznia-Hercegovina osztrák katonai kormányzója 1913. május 28-án, vagyis 14 hónappal a háború kitörése előtt írta Leon von Bilinskinek, az Osztrák-Magyar Monarchia pénzügyminiszterének. A levélben egyebek mellett az áll: "legfontosabb feladatunknak azt kell tekintenünk, hogy néhány év alatt módszeresen felkészüljünk egy elkerülhetetlen, nagy háborúra".

Miroslav Perisic, a szerbiai országos levéltár igazgatója szerint ez a dokumentum nemcsak azért jelentős, mert felfedi a bécsi háborúpárti körök szándékait, hanem a szerbek, horvátok és muszlimok iránti hozzáállásról is tanúskodik. A szerb történészek egy része emellett úgy véli, a szarajevói merénylet, amelyben Gavrilo Princip meggyilkolta az osztrák trónörököst, Ferenc Ferdinándot, nem volt döntő jelentőségű, csupán indokként szolgált a háború kitörésére, a felelősséget pedig így Szerbiára tudták hárítani.


Pollmann Ferenc magyar hadtörténész szerint viszont a levélből ez csak a benne szereplő állítások félreértésével vagy szándékos félreértelmezésével olvasható ki. Hozzátette azonban, tény az, hogy a Monarchia katonai és politikai döntéshozói közül többen már 1914 előtt évek óta és következetesen vallották: Szerbia kizárólag fegyveres erővel kényszeríthető arra, hogy felhagyjon Monarchia-ellenes politikájával. Közéjük tartozott Potiorek táborszernagy is, aki azonban semmiképpen sem gyakorolhatott meghatározó befolyást a Monarchia külpolitikájának alakítására.

Nem csak magyar reakció volt azonban a szerb történészek által "leleplezőnek" nevezett levélre. A Kleine Zeitung című osztrák portál vasárnap Manfried Rauchensteiner történészt idézte, aki szerint a levél tartalmának nincs hírértéke, Bécs és Belgrád feszült viszonya ugyanis 1908, vagyis Bosznia Monarchiába való annektálása óta ismert volt. Kiemelte: Conrad von Hötzendorf vezérkari főnök többször is követelte, hogy indítsanak megelőző háborút Szerbia ellen, a levélben foglaltak tehát már "lejárt lemeznek" számítanak.

A levél eredetije a második világháborúban tűnt el a szerbiai országos levéltárból, egy másolata viszont fennmaradt. A dokumentum nyilvánosságra hozásával kapcsolatban egyébként az egyik legnagyobb kritika az, hogy a szerb sajtóban nem az eredeti, német nyelvű levelet ismertették, hanem annak szerb fordítását. A magyar fordítás a nagyhaboru.blog.hu történelmi portálon olvasható.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Damjanics #30
    Ha tulságokról is akartok beszélni: Nem tudom milyen zsarolással rángattak bele bennünket az Oroszország ellenes kétes körülmények között létrejött rasszista ukrán junta támogatására antidemokratikus egyhangúsággal hozott büntető "szankciók"-ba, de máris isszuk a levét. Nem hiszem , hogy Európa éppeszű lakói háborúba szeretnének keveredni azzal az Oroszországgal, amit az USA 70 éve nem mert megtámadni. Pedig nagyeszű profi politikusaink már megint azon mesterkednek, hogy belerángassanak bennünket egy újabb Don-kanyar tipusú konfliktusba.
  • Damjanics #29
    Minden hadsereg kiképzési programja valamilyen prognózisra épül. Amikor én voltam tartalékos tiszt az átkosban otthon tartott "babaruhával" és háború esetére azonnali behívó paranccsal a katonakönyvemben akkor egyértelműen az északnyugati csapásirányra voltam lebiztosítva.
    Mielőtt itt meakulpázni kezdenétek talán nézzétek át a történelmi adatokat:
    1913-ban már elég tapasztalat volt a szerbek köpönyegforgatásáról ahhoz, hogy tartson tőlük a monarchia hadserege. A szerbek többször is görögkeleti pópák vezetésével menedéket kértek és letelepedési engedélyt kaptak Magyarországon (Szentendre, Izbég , Ráckeve, Rácalmás stb.), mégis a második rigómezei csata után menekülő Hunyadi Jánost elfogták és ki akarták adni a törököknek, mivel akkor a törökök szövetségesei voltak. Máskor az orosz pánszlávizmust akarván megfejni megszállott görögkeleti vallásosságot imitáltak. Aknamunkát végeztek a Monarchia ellen, pedig Szerbia a Ferenc Józseftől kapott négy régi magyar vármegye területén jött létre (az 1848-49 szabadságharc után F.J. igyekezett Magyarországot gyengíteni ezzel és Erdély osztrák megszállásával) így valósult meg az az abszurdum, hogy a világhíres hős város Nándorfehérvár ma Szerbia fővárosa.
    Ürügyre nem a Monarchiának, hanem a pánszlávista álmokat dédelgető II. Miklós cárnak volt szüksége. Ő volt az aki a szerbek "megsegítése" ürüggyel nemzetközivé tette. Az oroszok tudták hogy a cár sáros a Monarchia elleni aknamunkában, ezért amikor nem lehetett tudni pontosan, hogy mi is történt a cári családdal automatikusan magyar kivégzőkről kezdtek suttogni (amiről később kiderült hogy nem igaz). Hivatalosan mai napig az áldozat Habsburg dinasztiát vádolják a világháború kirobbantásával. Ez a "kabátlopási" trükk a mai napig működik. (lásd a 100 évforduló visszaemlékezéseit).
  • gforce9 #28
    Még ha így is lenne, a fiút az apja bűnéért számonkérni... idiotizmus. Még akkor is ha ez a divat. Az ilyeneket ignorálom. Vagy ha személyesen ilyet tapasztalok hozok fel pár ellenpéldát, aztán elküldöm az illetőt történelmet tanulni :) Mindegy, hogy holohívőről, szélsőjobbosról vagy tudomisén milyen beállítottságúról van szó. Egyik nemzet se folttalan, mindegyik múltjában vagy akár jelenében vannak nagyoncsúnya visszásságok. Erről persze hajlamos mindenki elfeledkezni és a másikat vagy a múltat hibáztatni. Az ugye könnyű. Csak így előrehaladni marhanehéz.
  • ManoNegra #27
    Ezt nem ártana tudatosítani azokban is, akik nap mint nap szembesíteni akarnak minket az általuk értelmezett múltunkkal, és bizonygatják, hogy hetedíziglen bűnös nemzet vagyunk...
  • gforce9 #26
    Nem mondtam, hogy ne foglalkozzunk, csak azt, hogy nincs értelme marakodni azon már. Nem lehet újracsinálni a múltat. Tanulni kell belőle és előre nézni.
  • ManoNegra #25
    Ne haragudj meg rám ezért, csak furán mutat egy száz évvel ezelőtt történt eseménnyel kapcsolatos hír alá beírni, hogy ne foglalkozzunk száz éves dolgokkal. :-)
  • gforce9 #24
    bocsánatot kérek, hogy mertem ide írni
  • ManoNegra #23
    Akkor barátom ne ide kommentelj, mert ez PONT száz évvel ezelőtti dologgal foglalkozik...
  • gforce9 #22
    Igen, mert a múlton való kesergés helyett össze kéne fogni és előre nézni, nem marakodni 100 éves dolgokon.
  • ManoNegra #21
    Hát igen, nekünk mindenki érzékenységével törődnünk illik, de a magunkét fel nem hozhatjuk, mert akkor jön egy magadfajta felbőszült internacionalista világfi, és bebőgi hogy a mucsai magyar csak ne trianonozzon, és különben is, fogja csak be a pofáját...