Ötvös Tibor

Méltó folytatás a Sniper: Ghost Warrior 2

A City Interactive sokak örömére folytatta a Sniper: Ghost Warrior címet kapott játékát, melyben ugyan akadtak gondok, de ennek ellenére rengeteg rajongóval bírt. Nos, a múlt héten megjelent második epizódban sikerült szinte minden hibát kijavítani.

A történet főszereplője az elit mesterlövész Cole, aki számos helyszínre utazik majd, hogy az ottani csapatokat kisegítse. A történetről nem érdemes többet elárulni, mivel az meglepően jó és kidolgozott, szinte már egy komolyabb akciófilm hatását kelti, ami azért ritka egy kisebb csapat projektjét tekintve.



Annyit azonban elárulok, hogy számos országba eljuthatunk, így Szarajevótól Jugoszlávián át Nepálig tart majd az utunk és ráadásként még az időben is ugrálunk majd. De szót se többet, mindenki fedezze fel maga a sztorit, mely egyébként 7-8 órás kikapcsolódást nyújt. Ez egy Call of Duty vagy Medal of Honor mellett több, mint becsülendő.

Nézzük a külsőségeket. A CryEngine 3 remekül muzsikál, nagyon szép környezetet teremtve ezzel mesterlövész akciónknak. A hangok szintén - szó szerint - jól muzsikálnak, ami nagyon fontos, hiszen egy mesterlövész célja a "láthatatlanság" és nagyon fontos, hogy mikor hallják meg lövéseinket és mikor nem. Ráadásul a kamera ismét jól követi a kilőtt lövedékeinket.

Mindez nem számítana, ha a Mesterséges Intelligencia nem működne. De szerencsére ezzel sincs gond, sőt. Az MI nagyon okos. Ha fedezékből, alig látható helyről tüzelünk rájuk, akkor a lövés iránya felé azonnal fedezéket állítanak fel vagy bújnak be és próbálják a feltételezett helyünket kifüstölni. Ha pedig nyílt terepen támadunk rájuk, elterelik a figyelmünket és bekerítenek minket. Ennek végén pedig levadásznak, mint egy kutyát.



Cole legnagyobb barátja az árnyék, ami a második részben végre jól működik. Most már ugyanis pontosan látjuk, mennyire vagyunk "láthatatlanok" és így meg tudjuk tervezni a csatákat. Hősünk legtöbbször ugyanis puskáját illetve kését használja, az előbb említett okokból kifolyólag.

Szóval a Sniper: Ghost Warrior 2 eddig egy majdnem tökéletes alkotás képét vetíti előre, ám sajnos bőven akadnak hibái is. A checkpoint rendszer például elég furcsán működik és a pályatervezésekkel is akadnak néha gondok. Vannak olyan részek, ahol szinte egyetlen sprinttel át tudunk rohanni anélkül, hogy bárki is észrevenne minket, míg máskor már belépéskor kiszúrnak és támadnak is ránk.



Sajnos a multi sem okoz túl kellemes pillanatokat. A 12 mesterlövész ugyanis nagyon kis térképeken zsúfolódik össze, így eszetlen lövöldözéssé fajul az egész. Pedig egy olyan mód, ahol hatalmas pályákon kutatják egymás a lövészek igen hangulatos lett volna.

Ennek ellenére a Sniper: Ghost Warrior 2 nagyon kellemes kis alkotás és számomra mindenképpen egy pozitív csalódás. Ajánlom kipróbálásra azoknak is, akik az első rész után lemondtak a címről, mivel valóban minden szempontból jobb lett a program.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • szaboi #12
    Szódával elmegy. Még mindíg jobb mint a The Walking Dead Survival Instinct.
    Amúgy ttt1:
    Szerintem kevered a Aliens Colonial Marines al mert ahhoz jött ki egy nagy javítás 3.5 gb méretbe

    ehhez is jött ki javítás 1.03, 1.04, 1.05
  • ttt1 #11
    Kijött hozzá egy 3 Gb-os patch az nem segít rajta?
  • Etinger #10
    City Interactive... Hát őket már ismerjük :)
  • es5eNCe #8
    Én is elkezdtem a játékot majd fél óra után abba is hagytam. Az előző rész még mindig sokkal jobb mint ez. Nevetséges az AI és a pályák is nagy mértékben lineárisak. A grafika már nem azért az egy húszért de jobb volt az elsőnél. Én ott csak ámultam hogy milyen szép és részletes (ugyanaz a gépem van még mindig) ennél meg bosszankodtam hogy hol a CryEngine amit annyira ajnároztak pedig maximumra állítottam mindent. A Sniper Elite-el ha össze lehet hasonlítani - köröket vert erre az alkotásra.
  • Ender Wiggin #7
    bírom ezek a rendkívül alapos, átgondolt, szellemesen megírt (á dehogy) TÍZSOROS
    értékeléseket a tibitől. nincs ez lefizetve, csak .... inkább nem írom le.

    az első sem volt nagy durranás, de kielégítette az ember igényeit abban az időszakban, mikor a piacon csak a Sniper Elite létezett és azt már 25x végigtolta.
    a city a kiadók/fejlesztők uwe bollja.
  • vinc3nt #6
    legalább a cím most helytálló...
  • jarlaxxe #5
    Két szó:Otherworld = szánalmas
  • mg1992mg #4
    Ennyi. Nem véletlenül húzta le a játékot Zoly.

    Ezért a cikkért fizetett a City Interactive? xD
  • Bari06 #3
    Egy szó: Otherworld.
  • UltraZord #2
    4 óra alatt végig vittem szenvedtem vele, hogy majd csak jobb lesz, de nem lett...
    fejeseket akartam lőni arra kiváló, de maga a megvalósítás az pocsék
    grafika pocsék, hihetetlen, hogy erre elpazaroltak egy cryengint és ami még kellemetlenebb, hogy szétégette a videokártyám szinte.
    Pocsék játék, sajnálom azt aki pénzt adott ki érte. Csak a cím miatt olvastam bele a cikkbe, azt hittem ironizál valaki...