Ötvös Tibor

Enemy Front - egy újabb világháborús FPS

Stuart Black neve az igazi akciójátékok rajongóinak ismerősen csenghet, hiszen az úriember nevéhez fűződik az előző generációs konzolokra megjelent Black, mely egy igazi fegyverorgia volt.

Utána jelent meg a Bodycount, mely azonban már nagyon rosszul sikerült és sem a kritikusok sem pedig a közönség nem fogadta lelkesen a valóban maximum közepesre sikeredett. Az új, Enemy Front címet kapott FPS azonban nagyon érdekesnek tűnik, ráadásul ezúttal a City Interactive (Sniper: Ghost Warrior sorozat) is segít neki.



Az Enemy Front olyan kultikus háborús filmekből merített ihletet, mint a Kémek a sasfészekben vagy a Piszkos tizenkettő. Ez nem rossz ajánlólevél. Ráadásul a programot a CryENGINE 3 grafikus motor hajtja, így elméletileg a külcsínnel sem lesz majd gond.

Azonban az előzetes verzió alapján a játékon van mit csiszolni. A program főhőse egy tipikus, amerikai katona, aki bármelyik hollywoodi filmben szerepelhetne. Nincs benne semmi hősies. Az ellenfél nácik pedig nagyon ostobák: minden alkalommal egyenesen belefutnak a tűzvonalba és pillanatok alatt elpatkolnak. Fedezék? Csapatmunka? Ilyesmit ne is keressünk.



Ráadásul Black szerint a játékmenet is visszatér a 90-es évekbe. Ez annyit jelent, hogy nem lesznek elágazások, szabadon felfedezhető területek. Egyszerűen a játék elején belépünk egy "csőbe" és utána csak az adott útvonalon haladhatunk. Természetesen megkapja az esélyt a program, de a Bodycount után kissé óvatosabban közelítünk a dologhoz.

Az Enemy Front még az idén megjelenik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • vortel #22
    a vallás és politika mellé még a gazdaságot is ide venném, hisz az I. VH-t a világ újrafelosztásáért vívták!
  • Zombee #21
    Amúgy CryEngine 3 ide vagy oda, a City Interactive neve sosem jelentett egyet a minőséggel - lásd a híres-hírhedt Mesterlövész.
  • Zombee #20
    Mondj nekem ésszerű okot bármelyik háborúra. Mindegyik úgy kezdődik, hogy valaki fasz. Ha nem lenne vallás és politika, nem lenne háború.

    Egyébként mindkét oldal elkövetett számos civilizált ember számára elfogadhatatlan tettet. Tény, a németeknek és szovjeteknek jóval többen áldozatul estek, de az atombomba ledobása is emberiség elleni bűntett.
  • Zombee #19
    Szovjet katonával régen is játszhattál, az első Call of Duty-ban már volt szovjet kampány, de sok akkori rts-ben is választható oldal volt. Sőt, emlékeim szerint pl. a Sudden Strike-ban német küldetések is voltak, ezek persze nem különböztek az amerikai, szovjet pályáktól: törj előre, vagy védd a pozíciódat, foglald el ezt... Ilyen megközelítésben nincs is ezzel semmi baj, más fegyvereket, harci járműveket használhatsz, mint a szövetségesek, és a náci ideológiának nincs benne nyoma sem.
  • mester1987 #18
    Egy csöppet egyszerűbbnek és egyben szörnyűnek tűnik ez a modern megvalósítás.
  • Kerecsen78 #17
    Tower Guard. Részemről beszélgetek.
  • Tower Guard #16
    Kezdődik az okoskodás...
  • Tomipapa86 #15
    Ezzel tudod csak az a gond, hogy a ruszkik a lengyelekkel is elég mocskosul bántak, sőt a fogolytáborból kiszabadított saját nőiket is megerőszakolták. Tehát azt hinni, hogy csak mi meg a németek szoptunk a ruszkikkal merő naivitás. A Katyni vérengzésről nem is beszélve.
  • ugh #14
    Azet nem vedeni akarom a ruszkikat, de mi ellensegek voltunk nekik.
    Betortunk a hazajukba.
    Es szerintem a nemet hadsereg se szepszoval fogalata el lenygelorszagot es franciaorszagot.
  • Kerecsen78 #13
    DjDano. Szerinted a Kitörés napján nem helyes megemlékezni a hősi halottainkról?
    Vagy tudatlan vagy, vagy csak csak az identitásod nem magyar. Bár egészséges lelkületű ember még az ellenségét is képes elismerni hősnek ha megérti a motivációit.
    Mit gondolsz anno fakultatív volt a bevonulás? Szerinted a Budapested védő magyar honvéd nem hős? A 2. Világháborúban 300 000 német került orosz fogságba. Alig több mint 6000 tért belõle haza 12 év múlva.
    Szovjetunióban mintegy 200-250 ezer magyar vesztette életét különböző fogoly-, illetve munkatáborokban. Belőlük is csak kevesen tértek haza.
    Azt hogy a "felszabadító" szovjet csapatok milyen állatmód viselkedtek (remélem) mindenki tudja.
    Te ezek fényében a megadást fontolgattad volna? Kétlem. Bár az árulás lehet hogy ment volna neked...