SG.hu·

2011 legjobbjai és legrosszabbjai a kritikusok szerint

A Metacritic az az oldal, melyen az összes megjelent kritika napvilágot lát és itt valóban képet lehet kapni arról, hogy melyik programról/filmről mi a szakma véleménye. Most a 2011-ben megjelent legjobb és legrosszabb PC-s játékokat vesszük számba.

Nem meglepő módon az idei év legmagasabb átlagpontszámát elérő alkotása a Portal 2, mely 95 százalékos átlaggal bírt. Tegyük hozzá, hogy a fél évvel ezelőtt megjelent cikkünkben már megjegyeztük, hogy valószínű nem lesz ellenfele a Valve alkotásának és ez be is igazolódott. A második helyre a The Elder Scrolls V: Skyrim került, ami 94 százalékos átlagával megérdemelten akaszthatja nyakába a képzeletbeli ezüstérmet.

A bronzérmet a Minecraft érdemelte ki 93 százalékos átlaggal. A negyedik pozícióba került az SG olvasók által az Év legjobbjának választott Batman: Arkham City, mellyel a Rocksteady ismét bebizonyította, hogy egy remek szuperhősös alkotást is lehet tovább tökéletesíteni. Az ötödik helyet a Deus Ex: Human Revolution érdemelte ki 90 százalékkal (és ez a játék egyébként az SG-s listán a második).



A hatodik pozíciót a Total War: Shogun 2 tölti ki, ami az utóbbi idők egyik legjobb stratégiai alkotása is egyben. Őt követi a Battlefield 3, mely az SG-s felsorolásban a bronzérmet érdemelte ki. A FIFA Soccer '12 a nyolcadik, az utolsó előtti helyen pedig a Limbo áll 89 százalékkal. A sort az Assassin's Creed: Brotherhood zárja 88 százalékkal.

Érdemes megnézni azt, hogy a PC-exkluzív címek közül melyik öt alkotás kapta a legmagasabb értékeléseket. A sort a Total War: Shogun 2 nyitja, őt követi a The Witcher 2: Assassins of Kings (mely nem sokáig lesz már exkluzív). A dobogó harmadik fokán az Amnesia: The Dark Descent található. A sort a Frozen Synapse és a Rift zárja.



És akkor most jöjjenek a legrosszabbak. Az idei év kritikusok által legrosszabbnak ítélt alkotása a The Asskickers címet viseli és egy nagyon régi játékmenettel rendelkező beat'em up lett, melyet ilyen formában, 2011-ben, egy Modern Warfare 3 vagy Assassin's Creed mellett megjelentetni elég bátor (és botor) próbálkozás volt. De ugyancsak a rosszak között kapott helyet a Konami gyenge Battle: Los Angeles adaptációja és a Painkiller: Redemption is.

És akkor lezárásként íme az SG.hu olvasóinak negatív top hárma: Duke Nukem Forever, Homefront, F1 2011. Kívánok minden kedves olvasónknak Kellemes, szórakozásban és alkoholban gazdag szilveszter éjszakát és egy sikeres 2012-es évet. Mi itt leszünk - reméljük velünk tartotok.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Zombee2012. 01. 03.. 13:37||#11
Elég addiktív, az biztos 😊.
© Wittgen2012. 01. 03.. 09:59||#10
Plants vs. Zombies nálam simán alázza az összes hype cuccot (pl mw3, stb.).

Oltári jó és hangulatos 😊
© Zombee2012. 01. 02.. 21:57||#9
Mégis mit vársz egy 100mb-os programtól manapság? Amúgy nem mindenki fejleszt Modern Warfare részeket, gondolom az dögöljön meg. Nézz szét a Steam-en, tele van ilyen programokkal, és veszik is. Amúgy az Angry Birds, vagy a Plants vs. Zombies mekkora grafikai orgia volt újszerû játékmenettel.
© Kalman112012. 01. 02.. 09:06||#8
Deus Exet elsõnek!
© Merces2012. 01. 01.. 10:14||#7
...jó cikk,jó kivesézõs,nem lehetett volna csak felsorolni inkább, unalmas töltelékszöveg nélkül, mindenki jobban járt volna......
© a.carkey2012. 01. 01.. 10:06||#6
F12011?

A Game of Thrones akkor még ezeknél is sokkal tökéletesebb volt? 😊
© narumon2011. 12. 31.. 14:45||#5
Szerintem csak annyi ami a képen is látszik; ezt ki lehetett volna így ahogy van talán 97-ben. Ma, ilyet kisiskolások csinálnak freeware szórakozásként.
© Skynet2011. 12. 31.. 13:58||#4
"The Asskickers címet viseli és egy nagyon régi játékmenettel rendelkezõ beat'em up lett, melyet ilyen formában, 2011-ben, egy Modern Warfare 3 vagy Assassin's Creed"

Egy utcai verekedõs struffnak ami a régi arcade utcai verekedõs cuccok hangulatát hozza mi a franc köze van az MW3-hoz, Assassins creedhez??? Még a célközönség is teljesen más,magáról a játékról nem beszélve,qrvára leszarták a fejlesztõk hogy van MW3 meg AC...
Sg.hu minõségi cikk reloaded.....
© ch132011. 12. 31.. 13:05||#3
A Homefont azért közel sem lett rossz játék, számomra a legnagyobb hiányossága az, hogy alig kezdtem bele már vége is volt. De a közép mezõnyben simán ott van.
© RoyalPredator2011. 12. 31.. 08:08||#2
Szvsz a HOMEFRONT gyönyörû példája annak, hogyan lehet egy roppant jó alapötletbõl kivitelezett amerika-propaganda scriptwave tunnel-shootert alkotni.

Ennek a játéknak úgy lett volna értelme, ha open-world, területszerzõs, lopakodós-szabotálós, gearfejlesztõs, túlélõs.
Hát marhára nem ez lett :Sj
-1