Ötvös Tibor

Az évtized 7 legjobb új sorozata

Korábban már foglalkoztunk az Évtized legkiábrándítóbb és legfontosabb játékaival, de most azon alkotásokat vesszük sorra, melyek 2000 előtt még nem léteztek, ennek ellenére klasszikussá váltak az elmúlt 10 évben.

A listát egyébként az egyik angol internetes magazin állította össze, de nagyjából egyet tudunk érteni a felsorolással. Az utolsó helyen a Nintendo konzoljaira megjelent Professor Layton került, mely tulajdonképpen egy puzzle-alapú kalandjáték. A sorozat japánban a legsikeresebb és ott már a második trilógiánál tartanak, mely hamarosan nálunk is megjelenik. A siker miatt a Capcom elkezdi itt is a verekedős játékoknál megszokott "összeolvasztást" és alig egy hónapja jelentették be a Professor Layton vs Ace Attorney című alkotást, mely csak 3DS-re jelenik meg.

A hatodik helyen tanyázik a méltán népszerű Assassin's Creed, melynek első része a legtöbb játékos számára komoly csalódást okozott. Úgy is mondhatnánk, hogy Altair kalandja volt a "kihagyott lehetőségek játéka". A folytatás azonban már nagyot szólt, a fejlesztők szinte mindent belezsúfoltak, amit csak elvártunk és a napokban megjelent Brotherhood is remeknek tűnik. A Ubisoft pedig már tervezi a hivatalos harmadik részt, melyet már valóban millióan várnak.



Az ötödik helyre az Epic Games készítette Gears of War sorozat került, mely hamarosan szintén trilógiává bővül. Marcus és barátainak első kalandját egyébként sokan hasonlították a Halo első részéhez, hiszen mindkettő sokat tett az aktuális Xbox konzol eladási mutatóinak növekedése érdekében. Sajnos a PC-s játékosok csak az első résszel szórakozhattak, mely ráadásul elég bugos is volt. A negatív visszajelzések miatt az Epic Games "megsértődött" és azóta nem jelent meg Gears of War számítógépekre. És ez valószínű a jövőben is így marad.

A Left 4 Dead a Valve újabb sikersorozata, mely sikerrel lovagolta meg az újabban ismét elharapózó zombi-hullámot. Azt azért rögtön tegyük hozzá, hogy míg az első részt valóban jól fogadták a rajongók, addig az alig egy évvel később megjelent folytatást ellen már tüntettek. A hosszú éves fejlesztési munkáiról ismert Valve ugyanis meglepően gyorsan összeütötte a második epizódot, mely ennek ellenére sikerré vált. És ha minden igaz, akkor december 11-én bejelentik a harmadik részt is, amiből bizonyára újabb botrányok kerekednek majd.



Szerinted melyik a legjobb?
(Összesen 1038 szavazat)
  • Assassin's Creed
    23 % (236 szavazat)
  • Mass Effect
    47 % (483 szavazat)
  • BioShock
    8 % (79 szavazat)
  • Left 4 Dead
    8 % (81 szavazat)
  • Gears of War
    8 % (88 szavazat)
  • Uncharted
    6 % (60 szavazat)
És akkor most jöjjön a három dobogós helyezett. A bronzérmes valószínű nagyon megosztja majd az olvasóinkat. A magazin szerint ugyanis a sokak szemében egy gyenge System Shock klónnak titulált BioShock áll, mely eddig két részt ért meg, de már készül a szériát új irányba vivő Infinite is. Mindenesetre az Irrational Games szép sikereket ért el a víz alatti világ két részével és ezért nem meglepő, hogy további epizódok várhatók majd.

Második helyre került Nathan Drake méltán népszerű kalandja, az Uncharted, mely a PS3 egyik igazi húzóneve lett. A látványos, gyors, könnyen irányítható és szinte tökéletes akciójáték megérdemelten szerepel a felsorolásban, mely valószínű szintén kap majd újabb részeket. A Naughty Dognak sikerült az, ami sok más fejlesztőnek nem: egy olyan karizmatikus hőst hoztak létre, aki miatt sokan még a mostanában nem túl jó formában lévő Lara Crofttól is elfordultak.



És akkor jöjjön az első helyezett, mely szintén megérdemelten szerepel a listán és kétségtelenül az egyik legjobb új franchise az évtizedben. Ez pedig nem más, mint a Mass Effect, mellyel a BioWare olyan játékosokat is képes volt megszólítani, akik eddig idegenkedtek az akció-RPG műfajától. Az idén megjelent második rész ráadásul etalonként szolgálhatna minden folytatás számára, hiszen minden szempontból jobban sikerült, mint szinte tökéletes elődje.

Épp ezért nagyon várjuk, hogy december 11-én pontosan mit is jelent majd be a csapat. A pletykák szerint egy újabb Mass Effect címmel gazdagodunk majd, de az még kérdés, hogy egy multira kihegyezett előzmény vagy egy valódi folytatás lesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Justil #75
    master of orion
    homm3
  • Max007 #74
    nem csak te vagy az, egy master of orion-on, half-life-on, heroes-on felnőtt embernek mások az igényei :) kitisztultabbak
  • Max007 #73
    feltűnt valakinek hogy a L4D plakáton valami nem kerek? Zoey stimm, Bill stimm, azonban a másik két alak se nem Louis (a kopasz vékony néger aktakukac), se nem Francis (a rövidhajú, beszólogatós macsó) A 2-ben a jobb oldali esetleg lehetne az öltönyös fickó (nem jut eszembe a neve), de a nagydarab motoros hosszú hajú emberkét akkor sem lehet hova rakni
  • narumon #72
    Dragon Age még nem sorozat, Stalker szerintem fos, AoE és GTA az meg nem ebből az évtizedből van.
  • keysersoze #71
    Ezek az évtized legSZARABB játékai, nem a legjobbak. Közben olyan nevek nincsenek rajta mint a Dragon Age, Stalker, Age of Empires, GTA4. Így nem is lehet komoly listát összeállítani.
  • narumon #70
    Én értem, hogy mit akar mondani Justil és ilyen szempontból igazat adok neki, én ugyan ilyen vagyok. Ha az első 1-2 órában nem fog meg a játék akkor utána nem adok neki több esélyt, ennél azért kevesebb időm van, és az sem biztos, hogy utána megfog a játék. Ami az elején megfog azzal játszok és még azokat sem biztos, hogy végigjátszom. Ami nem arra meg kár időt pazarolni ahhoz túl rövid az élet.
  • narumon #69
    Icewind Dale az már nekem nem jött be annyira mint a BG (vagy csak olyan passzban voltam akkor éppen) Planescappel meg nem is játszottam.
    Nekem a Mass Effectnek ez a kicsit akció kicsit rpg egyvelege nagyon bejött.
  • Justil #68
    ahogy erzed, nem en kezdtem a vitat.
  • Pares #67
    Tudod mit? Legyen! Már nem érdekel ez az egész, abszolút nincs kedvem meg időm ilyen hülyeségen vitázni.

    Minden jót!
  • Justil #66
    naja, ez fontos volt :)