SG.hu·

Képességeket javítanak a számítógépes játékok

A modern technikáért rajongó felhasználók 84 százaléka úgy véli, a számítógépes játékok sok tekintetben hozzájárultak ahhoz, hogy jelentősen fejlődjenek a mindennapjaik során használt képességeik - derült ki az AREA internetes közösség felmérésből.

Az AREA egy olyan internetes közösség, amelyik Maya, 3ds Max, Motionbuilder és más Autodesk termékek felhasználói számára készült. Gyakran látogatnak erre az oldalra számítógépes játékok fejlesztői is: animátorok, vagy dizájnerek, illetve olyan fiatalok, akik a fent említett programokban jártasak és rendszeresen is használják ezeket. Őket kérdezték meg egy közvélemény kutatás kapcsán a számítógépes játékok hatásairól.

A megkérdezettek 25 százaléka válaszolta azt, hogy a tanulmányaikban elért sikereikhez, illetve a szakmai fejlődésükhöz szükséges képességeiket kifejezetten a számítógépes játékokon keresztül polírozták. 37 százalék vélte úgy, hogy a játékok fontosak voltak a karrierjükben, 25 százalék szerint pedig még a társadalmi életére is pozitív hatással volt - olvasható a közösség honlapján.

A megkérdezettek leginkább a kéz-szem koordináció javulását emelték ki, de azt is fontosnak tartották, hogy gyorsabbá váltak a reakcióik, reflexeik, és képessé váltak arra, hogy többfelé figyeljenek. Sokan még olyan tulajdonságaik javulását is észlelték, mint a pontosság, az empátia és a kreativitás. A videó- és számítógépes játékipar fejlesztői pedig külön hangsúlyozták, hogy a játékok a munkájukban elengedhetetlen képességeiket javították.

A Michigani Állami Egyetem kutatása pedig azt mutatta ki, hogy nagyobb agyi teljesítménnyel rendelkeznek és gyorsabban is tanulnak azok a 12 éves tanulók, akik minden nap akár több órát játszanak a PlayStation 3 és Xbox 360 játékokkal, mint azok, akik egyáltalán nem játszanak. Linda Jackson pszichológiaprofesszor véleménye szerint a tanulók térlátását is javítják a játékok, ez pedig kifejezetten hasznos a technológiai és mérnöki képességek fejlődéséhez.

A közelmúltban az Egyesült Államokban lévő Rochesteri Egyetem kutatása azt állapította meg, hogy a játékosok színkontrasztlátása javul, amely bizonyos körülmények során (például szürkületi autóvezetéskor) kifejezetten hasznos. Azaz a videojátékok a látást is fejlesztik, pedig eddig mindenhonnan azt lehetett hallani, hogy ha sokat ülünk a monitor előtt, romlik a szemünk.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© IcE TeE2009. 05. 02.. 09:29||#28
xNoodlex te cs-s kocka, te férfi állat ^^¸
© Sir Ny2009. 04. 27.. 22:17||#27
???
© xNoodlex2009. 04. 27.. 18:04||#26
Köszi, ezzel el is eldöntötted a "vitát".
© Sir Ny2009. 04. 27.. 16:54||#25
hogyha minden este kint fekszik a fûben, és nézi a Jupiter együtállását az Uránusszal, akkor szerintem egyértelmû, hogy fejlõdnek a reflexei. tudod milyen gyorsan mozognak ezek? olyan iszonyat gyorsan, hogy nem tudod elképzelni sem. és ha a szemével folyamatosan követi õket, és nézi, megpróbálja kivenni, ahogy mozognak, akkor olyan iszonyatos türelme lesz, hogy hetekig is tud majd várni, amíg meg nem nyomja a gombot.
© n0k0m2009. 04. 26.. 14:17||#24
Ezt a "MAGADHOZ képest lettél gyorsabb" dolgot minnel jobban probalom megerteni, annal kevesbe megy.

Ha naponta 5 orat rangatod a kepernyo szelen felbukkano katonakra a celkeresztet, egyertelmu, hogy fejlodnek az efele reflexeid. Amikor elkezdett jatszani nyilvan lassabban reagalt ezekre, aztan par honap alatt eleri az ember azt, amire fizikailag meg eppen kepes. Utanna mar igen lassu a fejlodes es elkezd mas erzekekre egyre jobban hagyakozni: hallasra, idozitesre, gondolkozasra (hogy pl. eppen hol jarhat az ellen, vagy hova erdemes fedezekbe vonulni).

Inkabb az a kerdes, hogy ezek a reflexek a valo eletben is ugyanugy megjelennek e, ha pl. hozzaddobnak egy labdat, vagy ha kihajtanak eled kocsival.
© Sir Ny2009. 04. 26.. 11:48||#23
nincs ebben semmi ellentmondás. azt írta, hogy ez nem bizonyíték, hogy a többiekhez képest jobb, mert lehet, hogy eleve jobb volt, elõtte nem mérték a reflexét.
és ebben hol a flame? most mégis, szerinted azért rakták ki a hozzászólás lehetõségét a cikkekhez, hogy mindenki leírja, hogy tökéletesen egyetért a cikkel, vagy mi?
© Sir Ny2009. 04. 26.. 11:44||#22
szerintem itt az ok-okozat van felcserélõdve. õ eleve gyorsabb volt mint a többiek, ezért FPS-ezett, hiszen sikerélménye volt. ha nem lett volna sikerélménye, akkor nem FPS-ezett volna.
© Lalee12009. 04. 26.. 11:00||#21
A cikk címe: Képességeket javítanak a számítógépes játékok. Erre te "Nem tudom mi nem világos abban,hogy ezek miatt max MAGADHOZ képest lettél gyorsabb", elõtte pedig "Érdekes logikai következtetés...azért voltál gyorsabb,mert korábban FPS-eztél meg CS-ztél...vagy mert épp a Jupiter együttállása volt az Uránusszal...az is ilyen szintü érv". Tarts ki az álláspontod mellett azt javaslom, így magadnak is ellentmondtál, flame meg nem kell.
© xNoodlex2009. 04. 25.. 19:45||#20
Felesleges kiforgatni a szavaimat. A 10-20an-al azt akartam érzékeltetni, hogy még jó páran rajtam kívül, de neked muszáj volt belekötnöd.
Igen, FPS-ekbõl tanultam az angolt, de az is lehet, hogy ezzel a tudással születtem...
© cateran2009. 04. 25.. 17:47||#19
Nem tudom mi nem világos abban,hogy ezek miatt max MAGADHOZ képest lettél gyorsabb...a többiekhez képest vitatható,hiszen nem volt korábban tesztelve..mi van ha már akkor gyorsabb voltál mindenkinél,amikor még nem fpseztél_