Gyurkity Péter

A felnőttek fele játszik videojátékokkal

Legalábbis a tengerentúlon, ahol a fiatalabb korosztályok csaknem teljes egészében élvezik a számítógépes alkotásokat. A 65 év felettiek között is akadnak fanatikusok.

A Pew a napokban tette közzé legújabb felmérését, amelyben a videojátékok kapcsán igyekeztek felvázolni a korosztályok közötti különbségeket. Azt nem túl meglepő, hogy az idő előrehaladtával egyre kevesebben ülnek le a számítógépek, illetve a játékkonzolok elé, azonban azt sem jelenthetjük ki, hogy a profi játékosok kizárólag a fiatalabb generációból kerülnek ki.

Az amerikai tinik 97 százaléka élvezi a videojátékokat (nem csoda, hogy a játékipar még a nehezebb gazdasági helyzetben is hagyományosan jól teljesít), a 18 és 29 év közöttiek körében pedig 81 százalékos az arány. A 30 és 49 év között lévők 60 százaléka tartozik a játékosok közé, a 65 év felettiek körében pedig 23 százalékos arányt állapítottak meg a mintegy 2000 felnőtt megkérdezése után. Nyilvánvaló, hogy a kor számít a legfontosabb tényezőnek, mint ahogy az sem számít nagy meglepetésnek, hogy a konzolok elsősorban a fiatalabb korosztályokban népszerűbbek elsősorban ők hajlandóak különféle hordozható megoldásokon igénybe venni a játékokat.

Mindenképpen érdekes azonban, hogy a játékokat élvezők körében a 65 év felettiek között nagyobb arányban vannak jelen azok, akik naponta leülnek a készülékek elé: a tini játékosok 20 százaléka választja minden nap a szórakozás ezen formáját, míg a nyugdíjaskorú, ám lélekben fiatal társaik egyharmada számít fanatikusnak. Ez annak jele, hogy a valóban leomlóban vannak a korosztályok közötti elválasztófalak, az idősebbek körében pedig egyre több laikus kedvét hozza meg a játékok látványa.

Kétségtelen, hogy ebben a csendes forradalomban nagy szerep jut a Nintendónak, amely a Wii révén döntögeti a korlátokat. A Reuters hosszabb cikkben ecseteli Satoru Iwata , a cég elnökének érdemeit, aki a PS2 által uralt konzolpiacon lépett hivatalába. Az elnök 2006 májusában arról beszélt, hogy segítenek elmosni a játékosok és nem-játékosok közötti határvonalat és a Wii sikere arra utal, hogy ez többé-kevésbé sikerült is nekik. A cég nemrég a DS-t egészítette ki képkezelő és zenelejátszó funkcióval, amely már az Apple iPod elleni versenyre utal - Japánban már minden hatodik embernek van ilyen készüléke, a hazai pályán tehát nem találkoznak nagy ellenállással.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bender93 #9
    "A felnőttek fele játszik videojátékokkal"...A másik fele tagadja...
  • IrkaBirka #8
    ilyen tévéműsorok mellett nem csoda :)
  • jaszkari #7
    hát én például 30 vagyok de még mindig szeretek játszani fps, rpg játékokkal, ahogy időm engedi, sajnos egyre kevesebbet (World of Warcraftnak ezért neki sem álltam). CS, Fallaout, GTA, NN2 stb... Asszony meg nem érti, hogy vagyok képes ott ülni a gép előtt kb hetente 2-3 nap 2-3 órát. Szerintem az én korosztályom az, amelyik már úgy nőtt fel, hogy a számítógépes játékok, beállítottságtól és anyagi lehetőségektől függően szinte a mindennapi élet részét képezték, tehát megtanulta ezt a fajta szórakozást és igénye is van és lesz is rá.
  • Molnibalage #6
    Azért nem áldoz rá, mert egyszerűen kevesen vagyunk. Egyébként most már kiadó sem kell. A Fighter Ops-nak nem lesz kiadója. Így viszont nyugodtan fejleszthetik és nem egy bughegyet kell kiadni. Lásd Lock On. 1.0 vagy DCS....
  • Molnibalage #5
    Pont erről van szó. A tini mivel játszik? Amit megvesznek neki, mert dolgozni még nem is nagyon tud. Vagy marad a warez. Itthon meg főleg. Mikor egy havi fizetésem 3-4-szerese a féléves ösztöndíjamnak..
  • rtfmZoli #4
    Miért ne áldozna? És a Flight Sim X szerinted mi, meg a Blackshark ?
    Magasabb életkor--> már van önálló keresete, ezért nagyobb arányban veszi meg.
    Viszont tény, hogy kevesebb ideje van, mert dolgozik.
    Eddig a vérpistik miatt a játékos átlagéletkor alacsonyabb volt,viszont egyre öregszik az a generáció, ill. egyre több ember fedezi fel a játékot, mint kreatív szórakozási formát.
  • Vogel #3
    28,8 év volt az átlagéletkor virtuális Dongóéknál 32fővel számolva :) És én nagyon lehúztam az átlagot :D
  • Carbine #2
    Ez meg is magyarázza, miért nem áldoz egy kiadó se pénzt, se energiát a szimulátorokra, kiváltképp a repülőszimulátorokra.
  • Molnibalage #1
    Az hagyján, de hogy hogyan rétegződnek az egyes műfajokban életkor szerint az már durva. Az egyik repszimes kinti fórumon a regisztrált tagok átlagéletkora 36 év kröül van. (!).