Gyurkity Péter

Stratégiai játék segíthet az időseknek

Első alkalommal javasolták kutatók a stratégiai játékok alkalmazását idősek esetében, egy friss kutatás szerint ugyanis a játékok segíthetnek a kognitív funkciók szinten tartásában.

Az amerikai Psychology and Aging magazin decemberi számában az Illinois Egyetemen lefolytatott kutatásról írnak, amelyben mintegy 40 idős személy esetében figyelték meg a szellemi tréning hatásait. A résztvevőket külön csoportokra osztották, a vizsgálatot követően pedig kiderült, hogy a számítógépes játékban magukat képező idősek jobban teljesítenek a szellemi állapotot felmérő teszteken.

A szóban forgó játék a Rise of Nations, amelyben a végcél a világuralom megszerzése. A kutatók azt találták, hogy az egy hónap alatt "kiutalt" 23 órányi játék jótékonyan hatott a résztvevőkre, segített szellemileg fitt állapotban tartani őket, ami különösen a játékot nélkülöző csoportok tagjaival összehasonlítva volt egyértelmű. A végkövetkeztetés szerint a stratégiai játék javított a memórián, az érvelésen, valamint egyéb kognitív képességeken, amelyek többnyire romlanak az idő előrehaladtával. A világuralom megszerzése tehát összetett feladat, amely a jelek szerint nemcsak véres háborúkkal, de szellemi frissességgel is jár.

A tanulmány készítői azonban arra figyelmeztetnek, hogy további kutatásokra lesz szükség a területen, az első vizsgálatból ugyanis számos kérdésre nem kaptunk választ. Nem lehet tudni például, hogy vajon minden stratégiai (és talán egyéb műfajba tartozó) számítógépes játék hasonlóan kedvező hatást gyakorol-e az idősekre, illetve hogy a szellemi képességeknél mért javulás mennyire bizonyul tartósnak az idő múlásával.

Nem lenne túl meglepő, ha mindez folyamatos tréninget igényelne, hiszen azt már régóta tudjuk, hogy a fizikai gyakorlatok mellett az olvasás, illetve a szociális interakció is jótékonyan hathat a fenti képességekre - amennyiben nem hanyagoljuk el ezen gyakorlatokat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ladislaov77 #12
    Ha már az idősek és stratégiai játékok kapcsolatát vitatjuk akkor itt van egy igazi csemege. S.T.A.L.K.E.R.
    Ezt minden korosztálynak tudom ajánlani aki tud valamit a 86-ban történt Csernobili katasztrófáról.
    (csak úgy mellesleg jobb megvenni sztem mert kapsz uti könyvet meg mindenféle jóságot. itt elég olcsó -cdprojekt.hu)
  • ghost30 #11
    ma csak a Rise of Nations holnap már GTA 4 :)
  • cain #10
    nagyfater kimondottan élvezi a 2. wh-s körökre osztot stratégiákat (a billentyűzet és egérkezelése 70 éves korában már nem teszi lehetővé, hogy rts-sel nyomuljon).
  • Zoliz #9
    "a játékok segíthetnek a kognitív funkciók szinten tartásában"

    Mondjuk 112 évesen minek szinten tartani? És kérdem én ki az aki ilyen idősen a az utolsó napjait egy érzéketlen gép előtt tölti?
    Választ nem fogok kapni tudom.
  • Loverman #8
    ez az, Starcraftot minden tatának!
  • Cat 02 #7
    Az nem Stratégia :D
  • sanner011 #6
    A reflexekhez meg majd LFS-ezniük kell. :D
  • HöfEE #5
    Én nagyapám szokott CoD-ozni. Persze csak single playerben, de azért el szokott játszani vele.
  • cett #4
    Nagypapa meg fejből nyomja a CoD-t, mert anno úgyis ott volt... :)
  • WinG #3
    Ja, aztán öngyilkos lesz, amikor tolatás közben beleakad minden szarba :D