Ötvös Tibor

Assassin's Creed 2 részletek

Ideje kicsit részletesebben is beszámolni a Game Informer legújabb számában megjelent Assassin's Creed 2 exkluzív információkról.

Az eddigi pletykák és félinformációk beigazolódtak, a helyszín Olaszország, azon belül leginkább Velence, az időpont pedig 1476. Miután ez majdnem 300 évvel az első rész után van, így Altair karakterét egyszerűen nem lehetett áthozni. Az időutazónk által megszállt új hős egy főnemes, név szerint Ezio Auditore de Firenze, aki - származása miatt - elődjénél jóval előnyösebb helyzetből indul.

Klikk ide!
Először is saját fegyvertára van, ahol tonnaszámra találjuk a különböző gyilkolóeszközöket, pajzsokat, páncélokat. A jelek szerint sajnos az első részben tapasztalt utazási mizéria ezúttal sem változik, vagyis minden egyes alkalommal ugyanúgy el kell lovagolnunk a szomszéd városba, faluba. Szerencsére azonban "kicsit" bővültek az utazási lehetőségeink, hiszen Ezio tud úszni is, de pénzének és befolyásának köszönhetően eljut Leonardo da Vinci műhelyébe is, ahol használhatjuk a repülő szerkezetét is.

De olyan történelmi személyiségek is az utunkba kerülnek, mint Caterina Sforza vagy Machiavelli. Természetesen új világhoz új ellenfelek társulnak, így elméletileg a második részben szereplő őrök okosabbak lesznek, mint elődeik. Például ezúttal nem lesz elég, ha egy pillanatra elvesztenek szem elől minket, mire mi beugrunk egy szalmabálába, hiszen az okosabb AI elkezdi szép tüzetesen átvizsgálni az egész környéket és bizony beleszurkál abba a bálába is.

Minden ellenfélnek lesz egy gyenge pontja, ahol nagyobb sebzést vihetünk be neki és ezúttal saját fegyverét is ellene fordíthatjuk. Érdemes lesz azonban ezúttal valóban kerülni a feltűnést és az odaugrik-leszúrom-elfutok módszer sem lesz alkalmazható, hiszen ilyenkor a fejszések vagy az íjászok pillanatok alatt 5-10 gyilkolóeszközt hajítanak belénk.

Az eddigi előjelek nagyon biztatók és ha elkerülik az első részben megtapasztalt unalmas utazgatásokat - vagy valahogy kiküszöbölik -, akkor igazi klasszikust avathatunk majd megjelenése után.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • blessyou #10
    Remélem azért a hangulatot sikerül ugyanolyan jóra elkapni, mint az első részét. A környezet, a történet nagyon megragadott, igaz, mindig is érdekeltek a keresztes háborúk, szóval valamennyire (laikus szinten) avatott voltam a dologba, és nagyon megfogott a játék hitelessége. Na remélem, ezt azért sikerül majd a reneszánsz Itáliával is megoldani. Bár a da Vinci-s repülőszerkezetet kicsit túlzásnak tartom...
  • Atkamon #9
    Mmm Ubisoft ki szokott adni mindent PC-re.
  • Balumann #8
    Igen, valahogy én is így vagyok vele, én is végig élveztem a játékot. De ha belegondolsz, ilyen alappal készíthettek volna olyan játékot is, amit szinte abba sem tudnánk hagyni, ha pl. többféle küldetés lenne benne, KICSIVEL bonyolultabb harcrendszerrel, meg ilyenek. Remélem a következő részben tényleg sokkal több lehetőségünk lesz, változatos küldetésekkel.

    Feltéve ha kiadják PC-re egyáltalán.
  • bakagaijin #7
    Az állandó ismétlődéseken enyhített, hogy a városok hangulata és felépítése teljesen más volt. A PC-s változatban volt pluszban pár (igaz nem sok, 2-3) küldetéstípus. A harcról pedig azt nyilatkozták direkt ilyenre akarták, konzolos irányításra hegyezték. Nekem mindenesetre bejött, fontolgatom hogy ismét leveszem a dobozt a polcról és hajrá Altair :).
  • Zoliz #6
    Nem értem mi bajod az utazással, nem szeretsz tán autót vezetni?
    Röhej, hogy ezt leírhatom ide. :)
  • Balumann #5
    Egyet értek, a város és városon kívüli részek jól kidolgozottsága, látvány és a szinte élő város kárpótolja az unalmasabb részeket... egy ideig. A gond inkább az állandóan ismétlődő küldetésekkel, és a nagyon egyszerű harcrendszerrel volt szerintem.
  • Atkamon #4
    Igen, szerintem sem az utazással volt a legnagyobb probléma, hanem azzal, hogy a feladatok, amiket a városokban kellett elvégezni mind ugyanolyanok voltak. Az utazás nem volt nekem olyan nagy szenvedés az első 3 alkalommal, mert nagyon jól megcsinálták a városokon kívüli világot, csak kapkodtam a fejem sokszor.
  • gzurti #3
    "és ha elkerülik az első részben megtapasztalt unalmas utazgatásokat - vagy valahogy kiküszöbölik -"
    Valóban, az első részben pontosan egyszer volt muszáj ellovagolni/elsétálni mindhárom városba, utána már az utazás teljes egészében kihagyható volt. Tehát mi is a probléma?
  • zidder #2
    Biztos csak elírták, bár voltak olyan korábbi hírek hogy a Francia forradalom idején fog majd jáccódni a 2.ik rész. Lehet hogy innen keverte bele a cikk írója:)
  • Cyberdevil #1
    Gondoltam szólok h az előző cikkben Franciaország van, itt meg Olaszország, ez h is van? :D