SG.hu·

MMO játékot fejleszt a NASA

Az űrügynökség hivatalosan is bejelentette készülő játékát, amely az Astronaut: Moon, Mars, and Beyond nevet kapta. Három partnerrel dolgoznak együtt, a cél a szórakozás és az oktatás.

A NASA a három partnerrel magyarázta a hosszú címet, amely szerintük kiválóan jelzi a játék univerzuma által kínált lehetőségeket. A cél elsősorban egy új oktatási eszköz kifejlesztése, amely a tanárok és a kiszemelt területeken tanulók segítségére lesz majd, ám a szórakozás is megfelelő hangsúlyt kap, mivel ennek jelentőségét emelték ki az eddig beérkezett mintegy 800 oldalnyi visszajelzésekből.

Egyelőre annyit lehet tudni a játékról, hogy karakterünkkel mi is részt vehetünk az univerzum felfedezésében, az űrkutatási feladatokban, nagyobb objektumok kiépítésében, üzembe helyezésében segíthetünk, ezalatt erősítve a csapatmunkát, a közös erőfeszítések által elért eredményeket előtérbe helyezve. Azt sajnos még nem közölték, hogy mennyire realisztikus fejlesztésre számíthatunk, ám tekintettel a NASA célkitűzéseire, ezen a téren nyilván nem lesz nagyobb probléma. Elmondásuk szerint a három partner már mind bizonyított az oktatásban szerepet játszó alkotások terén, bizalmuk így teljesnek mondható.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A közleményben kiemelték, hogy az adófizetők dollárjait közvetlen módon nem fordítják majd a fejlesztési munkálatokra. Korábban hosszas vita alakult ki a pénzforrások felhasználása körül, ám most kiemelték, hogy a NASA saját szakembereivel, létesítményeivel, valamint kutatási adataival járul majd hozzá a projekthez, a megfelelő anyagi támogatást adományokból, valamint céges támogatásokból biztosítanák.

Arról még nincs szó, hogy az MMO mikor jelenhet meg, a NASA azonban abban bízik, hogy a virtuális világ a tengerentúlon egyes középiskolák és egyetemek tantervében is helyet kaphat majd.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Vogel2009. 03. 26.. 11:13||#10
"Arról még nincs szó, hogy az MMO mikor jelenhet meg, a NASA azonban abban bízik, hogy a virtuális világ a tengerentúlon egyes középiskolák és egyetemek tantervében is helyet kaphat majd."

Ez meg mi a szar? Ott igy megy a tanítás, hogy; "gyerekek, ne felejtsétek el lvl 35re felhuzni a mageteket!"
Meg, mondd Steve, milyen konfig kell xy game futtatásához.

Remélem eddig nem terjed.
© daswalker2009. 03. 25.. 22:19||#9
Eh... Ennyire nem tudnak magukkal mit kezdeni?
© CheAteR882009. 03. 25.. 21:49||#8
petyet ocsmány a nasa-tól:S
© Sanyix2009. 03. 25.. 16:15||#7
ûrhajózásból már van egy szuperrealisztikus szimulátor: Orbiter
Nem hiszem hogy ez meg fogja közelíteni, fõleg mert azt se tudni mi lesz benne.
© BCS pixel2009. 03. 25.. 15:53||#6
szerintem ez akkor lenne a legjobb, legalábbis engem akkor érdekelne, ha csak olyan dolgok kerülnének bele, amit már gyakorlatban is megtudtak csinálni, és megfelelnek az eddig ismert fizikai törvényszerûségeknek

ez is több millió dolgot kitenne,
© jozing2009. 03. 25.. 15:53||#5
én is várom. ha ingyenes lesz akkor tuti kipróbálom! végre egy értelmes ötlet, ami nem arról szól, hogy lvl587-as firingsword of the dead zombie kinget megkaparintsam és akkor kész a T6-os magiclight szettem.

ha realisztikus szimuláció lesz (ûrruha, hajóvezetés, leszállás/felszállási szimulációk), akkor nálam semmi akadálya, jöhet! még a joystickom is bekötöm akkor.
© Griphons2009. 03. 25.. 08:53||#4
Fantáziáljunk, de azért ne nagyon? Elég beteg ötlet... NASA propaganda anyagnak biztos elmegy
© mad mind2009. 03. 25.. 08:14||#3
Remélem teljesen realisztikus lesz. Várom a 9 hónapos mars utazást.<#banplz>
© Kerub2009. 03. 25.. 02:14||#2
Baromira várom! Zseniális és rettentôen kreatív ötlet... legalábbis az koncepció már önmagában izgalmasabb mint az általam ismert MMOk 😊
© ScarY MAN2009. 03. 24.. 22:44||#1