Berta Sándor

Németország: büntetés az erőszakos játékokért

A német kormány az év végi hajrában szigorította az eddig hatályos ifjúságvédelmi jogszabályt, amely a jövő évtől lehetővé teszi az erőszakos játékok árusításának, terjesztésének és reklámozásának büntetését.

A vita eldőlt. Úgy tűnik, hiába volt több esetben is vita Németországban az erőszakos játékokról, végül a tiltás mellett érvelők álláspontja győzött. "A módosított törvény az eddiginél jobban védi a gyermekeket az erőszakos médiatartalmakkal, különösen a véres számítógépes programokkal szemben" - jelentette ki Ursula von der Leyen német családügyi miniszter. A jogszabály szerint a jövőben büntethető a különösen erőszakos és kegyetlen játékok árusítása, terjesztése, sőt még a reklámozásuk is.


Fontos változás, hogy ezentúl minden eddiginél jobban fel kell tüntetni az egyes programok esetében a korhatárokat. "Jelenleg ezeket a jelöléseket gyakran csak nagyítóval lehetett látni, ami semmilyen védelmet nem jelent. A jövőben minden szoftverről egyetlen pillantás alatt világossá kell válnia a vásárlók számára, hogy melyik korosztály tagjainak készült" - tette hozzá a politikus. A használt címkék mérete szinte megegyezik majd a cigarettás dobozokon alkalmazott társaik méretével. Az elfogadott szöveg szerint a címoldalon legalább 1200 négyzetmilliméter, a hátoldalon pedig minimum 250 négyzetmilliméter felületű jelöléseket kell alkalmazni.

A módosított törvény várhatóan 2008 elejétől lép hatályba, addig jelentősen bővítik az erőszakos játéknak minősülő programok adatbázisát. Minden olyan szoftver erre a listára kerül, amelyben kivégzés, vagy más hasonlóan véres és brutális jelenetek láthatók. "Világos üzenetet küldtünk a fejlesztőknek és a kiadóknak: ezek a termékek nem kerülhetnek gyermekek kezébe" - szögezte le Ursula von der Leyen.


Stubbs the Zombie

Korábban a szigorítások mellett leginkább lobbizó bajor vezetők tetszését viszont nem nyerte el a most módosított törvény. Christa Stevens bajor családügyi miniszter szerint a jogszabály csak félmegoldás és teljesen alkalmatlan a probléma megoldására. Véleménye szerint ugyan a tervezett intézkedések alapvetően jók, azonban nem lesz valódi hatásuk, inkább csak kozmetikázzák a helyzetet. Stevens azt követelte, hogy sújtsák akár komoly börtönbüntetésekkel is az erőszakos játékok fejlesztőit és terjesztőit. Egy ilyen szigorítás azonban a német kormány által megkérdezett Hans Bredow Intézet munkatársai szerint komoly alkotmányossági aggályokat vetne fel.

Mint ismeretes, korábban a bajor miniszterelnök kezdeményezte az erőszakos játékok terjesztőinek büntetését és az előterjesztést már a Bundesrat is tárgyalta. A javaslat szerint az eddigi legfeljebb 50 000 euró helyett immár maximum 500 000 eurós pénzbírsággal sújtanák a számítógépes játékok fejlesztőit, terjesztőit és kölcsönzőit. Aki megsértené a jogszabályt, az akár 1 év jogerős börtönbüntetést is kaphatna.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Kalyber #45
    Én az ilyen cikkeknél sértve érzem magam, mert GYEREK vagyok.És ebben a cikkben nem, de a legtöbb játék-betiltós cikkben le van írva hogy a gyerekekre milyen károsak a erőszakos játékok.És én kikérem magamnak hogy a szüleim zargatása nélkül is abbahagyom a játékot, nem szoktam belefeletkezni de még pszichopata gyilkos sem leszek.Mellesleg sokat játszok leginkább fps-ekkel de rpg-kel meg kalandjátékokkal is, és ezeknek hatására 2 év angol tanulás nem tudott újat tanítani, de fegyverek terén is(az fps-ek hatására) elég nagy tudásra tettem szert.
  • Wittgen #44
    Ez kb akkora hülyeség, minthogy a wareztársadalom teszi tönkre a világ cégeit.

    Taéán a szülőket kellene kötelezni, hogyha már voltak olyan hülyék, hogy gyereket csináltak, akkor törődjenek is vele, valamint a tanároknak kellene több jogot adni a nevelésre (nevetséges, hogy pl nálunk sem szankcionálha a tanár, mert azzl a gyerek érdekeit sérti) és a gyerekek jogait kellene csorbítani (pl felesel anyunak, akkor anyu adhasson neki két taslit és emiatt ne kerüljön börtönbe).

    Már nálunk is kezd szar világ lenni. 10 évvel ezelőtt, középsuliban, még tiszteltük tanárainkat, mára a helyzet az, hogy vannak helyek, ahol a gyerekek lezúzzák a tanárnőt (pl kaposváron), ha az szóban fegyelmezni próbál...és még a gyereknek van igaza... ezt kellene megszűntetni.
  • szurka #43
    az erőszakos játékok készítőire kivégzés vár
  • Neakardtudni #42
    Jogos a pont, hogy a szülőnek kell figyelnie a gyerekre, csak hát a zsinór másik végén meg az van, hogy a szülőknek valószínűleg valami lepra munkahelyen kell napi nem nyolc, hanem jóval több órában keresni a betevőt, hogy aztán a kölyök mehessen egyetemre, és jusson Extasy-ra is az E-klubban. Versenyközpontú világot akartunk, akkor együk meg, amit főztünk. (Managerkéim sem járnak jobban, ott is gályázhat naphosszat, gyereknek meg marad a PS3). Ebben a hülye idegbeteg világban mire számít bárki is? Viszont a német törvény baromság, eddig is voltak blood-patch-ek a német lehülyített játékokhoz, most majd még jobban rákattannak, mert ami tilos, azzal lehet menőzni.
  • Inquisitor #41
    Elhiszem van valóságalapja állításodnak, de elég gáz ha az empátiás képességet valakiben a játékprogramoknak kéne kialakítaniuk. :(
    Erre elvileg a Szülő nevű egység való, és ha jól értem kedvenc nemzeti gyerek pszichiáterünk fogalmazását, akkor konkretice az APA feladata.
  • Szabatom11 #40
    Számomra érdekes. De tényleg, ha Afrikában tömegével ölik egymást a tuszik és a hutuk, meg Kenyában jelenleg is hatalmas botrány van, az még mindig százezerszer nagyobb probléma, ha Németországban egyszer-kétszer megtörténik egy gyilkosság. Meg mi van a 2. világháborús játékokkal pont a németek esetében? Call of Duty 2, Medal of Honor Airborne, ahol csak a nácikat lehet kinyírni? De gondolom minden játékra másképpen kellene vonatkozni a szigorításoknak. Egy részük 18+ (például a GTA, ami elég véres, meg rengeteg csúnya szó van benne), de egy másik részük 16 + amelyek már enyhébbek, de lövöldözni kell benne. A Call of Duty 4 -ben már nem a nácikra kell lövöldözni, mert az már elődeivel szemben a modern harctereken játszódik. Egyébként én igazat adok a német kormánynak is, mert nem csak a valós gyilkosságok miatt kellene tiltani a gyerekek elöl ezeket a játékokat, hanem mert ha egy gyerek sokat játszik ilyenekkel, az hosszú távon tönkreteheti a gyerek gondolkodását, megítélését, lelkiállapotát, és viszonyulását a környezete fele. De ez megtörténhet az agresszív TV filmek esetében is. Ennek elkerülésére pedig az is nélkülözhetetlen, hogy a szülő rendszeresen odafigyeljen gyerekére.
  • Sidewinder #39
    Ez egy faszság.Akiben megvan az a hajlam,hogy szórakozásból bemenjen a suliba mészárolni mindenkit,az GTA& társai játszása nélkül is megteszi.Akiben meg nincs ilyen inger az meg nem teszi meg még FPS-ezés után sem.Komolyan ez vicc, h mindent a játékokra kennek.
    Ilyen alapon nem kellene legyenek gyilkosságok egykét afrikai országban mert olyan szegények,hogy életükben még PC-t se láttak,nemhogy mondjuk az lenne a napi szórakozásuk,hogy szovjet titkosügynököt játszva a Death to Spiesben náci tisztek nyakát vágnák,lőnék őket fejbe,vagy mondjuk Far Cryoznának Manhuntoznának...
  • xizor #38
    Ezzel csak egyetlen egy dolgot érnek el, az ilyen játékokban érdekelt cégek átköltöznek keletebre, ennyi.Innen reklámozhatnak, árúsíthatnak stb.
  • sathinel #37
    mindegy mi a korhatár. Régebben is a mesék mind amit felhoztam kicsit véresek voltak. Nem azért hogy a gyerek idióta gyilkos legyen hanem hogy tudja mi a rossz, és mi a jó. Szerinted 18 éves koráig mindenkit karanténban kell tartani aztán meg már tudja magától mi a jó, és mi nem? Kiskorától kezdve tanulnak az emberek. Ha kihagyod a világ egy részét abból amit megmutatsz nekik akkor ugyanolyan debil lehet mint ha elzárnád minden betegség elől, és az immunrendszere nem tud védekezni mikor egyszercsak kiengeded. Ha szerinted ez jó dolog akkor nézz szét az egybesült államok idiótái közt. Nekem jobban tetszik európa még de valsz sok idióta miatt ugyanolyan idiótákat nevelünk már itt is akik ugyanolyanok leszenek mint amerikában az átlag. A vallás lényege is egyszinten az lenne hogy jó és rossz közti különbségeket megtanítsa az embereknek. Tiltsuk be a bibliát is akkor mert teli van gyilkosággal, árulássa. Még ezt fogják megtanulni... Debil társadalmat építünk ahol nem képpesek felfogni az emberek mit kell csinálniuk. Mindent megmondanak és csak birkának kell lenni.
  • nenad #36
    egyetértek a német döntéssel, korhatárral, ami sztem itt valahogy kimaradt, furcsállanám ha minden szinten tiltanák a dolgot.