Berta Sándor

A közösség hiányzik a mobil játékokból

A Megaphone New York-i játékfejlesztő cég olyan új megoldásokon dolgozik, amelyek új értelmet adhatnak a mobil játék fogalmának.

Évekig a csengőhangok voltak a mobil letöltések motorjai, azonban ezt a feladatkört és szerepet egyre inkább a játékprogramok vehetik át. A mobiltelefon-gyártók már évekkel ezelőtt igyekeztek felkészülni az új folyamatokra, elég például csak a 2003 októberében megjelent Nokia N-Gage-re, majd 2004 májusában az azt követő Nokia N-Gage QD-re gondolni. Ezek a készülékek azonban, annak ellenére, hogy több tucat játék jelent meg rájuk és több milliót adtak el belőlük, nem igazán voltak sikeresek. A cég 2006-ban azt mutatta ki, hogy egyre több felhasználó szerint a mobil játékélményhez nélkülözhetetlenek a játékos közösségek.

"Minket is csalódással töltött el a mobil játékok fejlődése. Amikor egy kis méretű képernyőt bámulsz, elszigeteled magad másoktól. Ráadásul hiába van mindenki ugyanabban a teremben, de mindenki a maga készülékét nézi" - foglalta össze Dan Albritton, a Megaphone munkatársa, hogy szerinte miért is nem lehettek sikeresek ezek a megoldások. Éppen ezért a New York-i vállalat teljesen más utat választott: olyan nagy kijelzőket fejlesztettek ki, amelyek lehetővé teszik, hogy akár több mobil játékos is egyszerre játszhasson ugyanazzal a programmal.


A Megaphone már be is mutatta az elképzelését a gyakorlatban, amikor tavaly nyáron az MTV zenei televízió stúdiójának 150 négyzetméteres kijelzőjét egyetlen nagy kollektív játékképernyővé változtatták. A járókelőknek lehetőségük volt egy mobil szám felhívására, majd a billentyűk segítségével bekapcsolódhattak a programba. "Az MTV kijelzője HD-felbontású volt, és óriási. Az egész nagyon jól nézett ki" - emlékezett vissza a szakember. Az akciót számos felvételen meg is örökítették, ezek egyike a Blip.tv honlapján is látható.

A cég ezen az úton haladna tovább, és már a tavalyi esemény visszavágóját tervezik. Az elképzelések szerint Szöulban és New Yorkban egy időben kerül majd sor a játékra és a két város lakóinak lehetőségük lesz egymás ellen is harcolni. A tervek között szerepel élő színpadi fellépés biztosítása zenekarok számára és a közönség maga avatkozhatna be az eseményekbe és határozhatná meg például a koncertek programját.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zola2000 #7
    Én most is azt gondolom, mikor ott vannak a konzolok ;-D
  • matt taylor #6
    30 éve azt gondolták hogy:
    Csak egy idióta játszik számítógépen

  • zola2000 #5
    És akinek nincs számítógépe, sem konzolja az.
  • Gerbill #4
    Miért is?
  • dzsagon #3
    csak egy idióta játszik mobilon
  • zola2000 #2
    Miért, a mai mobilokon már lassan N64 szintet lehet megvalósítani, csak kár, hogy nincs rajtuk egy analóg stick, akkor el tudnám képzelni, így telefonon max lassú körökre osztott stratégiát/szerepjátékot tudok elképzelni, ahol van idő az irányítással tökölni.
  • Molnibalage #1
    "vekig a csengőhangok voltak a mobil letöltések motorjai"

    Ez elég szánalmas szerintem...
    Én még soha nem játszottam a mobilommal. Szerintem a telefon telefonálásra való. Akkor inkább olvasok és zenét hallgatok.