Berta Sándor

Android ellenes szabadalomháború indulhat

A Google jogásza azzal vádolja a konkurens vállalatokat, hogy összefogtak ellene és a céljuk az Android elnyomása. A Microsoft munkatársai azonnal reagáltak a felvetésre.

David Drummond, a Google alelnöke és vezető jogásza blogbejegyzésében leszögezte: a Nortel távközlési cég szabadalomcsomagjának megszerzésével az Apple, a Microsoft, a Sony, a Research in Motion (RIM) és más vállalatok "szervezett, ellenséges kampányt" indítottak az operációs rendszere ellen. "A szabadalmak célja elvileg az innovációk erősítése lenne, de rövid ideje fegyverként használják őket azért, hogy megállítsanak bennünket. Egyetlen okostelefon megtervezésekor akár 250 000 (!), gyakran kérdéses szabadalmi beadványt is figyelembe kell venni. Versenytársaink adóként használnák ezeket a szabadalmakat azért, hogy megdrágítsák az Androidra épülő eszközöket" - közölte Drummond.

A webes cég egyetlen reménye az amerikai igazságügyi minisztérium, a szaktárca ugyanis bejelentette: nem hagyja, hogy bárki a szabad piaci versennyel ellentétes okokból szerezzen meg szabadalmakat. A minisztérium már vizsgálatot indított a Nortel-szabadalomcsomag eladásának ügyében. Mint ismeretes, a csomagot a Microsoft, az Apple, a Sony, a RIM, az Ericsson és az EMC alkotta konzorcium vásárolta meg 4,5 milliárd dollárért. A Google korábbi 900 millió dolláros ajánlata egész egyszerűen túl alacsonynak bizonyult.

Drummond rámutatott: világszerte naponta 550 000 Androidra épülő készüléket aktiválnak a felhasználók. Ezeket a termékeket 39 gyártó készíti. A Google alelnöke azt állítja, hogy a Novell szabadalmait a Microsoft és az Apple - a CPTN és a Rockstar csoportokon keresztül - csak azért szerezte meg, hogy rávegyék a vállalatot arra, hogy termékenként 15 dollárt fizessen a licencek miatt. Így ugyanis az Androidra épülő készülékek drágábbak lennének a Windows Mobile operációs rendszert használó modelleknél. "Elszántak vagyunk abban, hogy az Androidot versenyképes alternatívaként őrizzük meg a felhasználók számára és mindenkit megállítsunk, akik megpróbálják ezt az operációs rendszert megfojtani. Ahelyett, hogy új funkciókról és eszközökről szólna a verseny, inkább perekkel harcolnak ellenünk" - hangsúlyozta a Google vezető jogásza.

Brad Smith, a Microsoft vezető jogásza azonnal reagált Drummond szavaira és kijelentette: korábban megkeresték a Google-t azért, hogy a társaság nem akar-e a konzorciumhoz csatlakozni. Ezt azonban Kent Walker, a cég jogásza elutasította. Ezután Frank Shaw, a Microsoft kommunikációs vezetője ingyenes tanácsként azt írta Drummondnak, hogy mielőtt ebben a témában blogol, inkább kérdezze meg Kent Walkert. Shaw Twitter-bejegyzésében bemutatta Walker e-mailjét is.

A Nokia és az Apple közötti szabadalomvita június közepén zárult le, mely után az elemzők máris kijelentették, hogy az egyezség az Androidra üthet vissza. Rob Enderle, az Enderle Group munkatársa úgy nyilatkozott a Financial Timesnak, hogy a vita lezárása után a két vállalat közösen fordulhat a Google és annak Android-partnerei ellen, a táborhoz pedig a februárban a Nokiával kötött stratégiai szövetség miatt hamarosan csatlakozhat a Microsoft is. "Olyasmit láthatunk majd, ami a világot hirtelen sokkal ellenségesebb környezetté teszi a Google számára, mivel az Apple, a Microsoft és a Nokia összefoghatnak azért, hogy megakadályozzák a Google további előretörését és a piacvezető pozícióba kerülését" - tette hozzá már akkor az elemző.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Ny #51
    Feltételezed, hogy a google meg akarta venni a szabadalmakat.
    Feltételezed, hogy azokkal támadólag lépett volna fel, ha mégsem igérnek fölé ( mint ahogy az várható volt )

    És szidsz mindenkit. Szépnapot.
  • MsUser #50
    Milyen jó hogy nyilvánosan is elismerik az Android OP az ellenségük, ezért a gyártóját támadják. És létrehoznak egy szövetséget nyilvánosan, és körmönfont trükkökkel a fogyasztói árakat fent a minőséget lent tartják. És az olcsóbb alternatívat megszüntetik és ebben az esetben pláne mert az olcsóbb jobb is kezd lenni mint az erőltettet snob. cuccaik és ez igaz az alma termelőkre és a Redmondi királyokra is. A tanulság: sosem lesz olcsó alternatíva a fogyasztói társadalomban csak drága és lehetőleg limitált élettartamú gagyi.
  • gergely1991 #49
    Ezért érdemes hivatalos webhelyekről letölteni ezt-azt a kis szoftvert amivel kicsivel boldogak leszünk és nem kell torrentről vagy más értelmetlen helyekről töltögetni "módosított" verzióját. :)
  • Komolytalan #48
    A google alap filozófiája az, hogy innovációt _csinál_, nem pedig szabadalmat _vesz_. Ha lehet értelmes fejlesztésre költeni a pénzt, akkor nem vesz döglött papírokat. Ritka az ilyen cég - pláne a nagyok között - az IT területen. Eddig működött a dolog, most védekezésre kényszerült. Eddig örülhettünk, hogy a tőlünk ilyen-olyan címszó alatt megszerzett pénzből valódi fejlődést látunk. Nyilván piaci alapon, de az "üres" piac nem hiszem hogy jobb lenne mint a teli. Az egész történet nem szól másról, minthogy most a google kénytelen lesz elkölteni 10-20 milliárd USD-t, így 10-20 milliárddal kevesebb újdonságot fogunk tőlük látni. Ami nem lenne gond, ha más ezt a pénzt innovációra költeni, de mondjuk a Nortel szabadalmi portfóliójának tulajdonosai szerinted mi innovációt fognak létrehozni? Elköltik a lóvét maláj k.rvákra, és kész.
  • Komolytalan #47
    #31-ben kifejtettem hogy mit gondolok erről a 3 cégről. Most lovagolhatsz azon 1 évig, hogy mindezt nem sikerült előtte 1 mondatba besűrítenem, hanem helyette túloztam, de ez semmit sem változtat azon, hogy nem vagy képes egy, azaz egy olyan innovációt mondani, amit ők alkottak, és amivel jogosan támadhatják a Google-t.
  • narumon #46
    Ha nem jött volna át akkor nem a céget szidtam....
    (segítek, súgok: a sok naív hülyét aki azt hiszi, hogy a google különb cég mint a többi ide tartozó)
  • Sir Ny #45
    Ha a nővéremnek töke lett volna, a bátyám lenne.

    Egy céget nem szidhatsz olyanért, amit nem tett meg. Ez még annál is nagyobb hülyeség, amit komolytalan csinál.
  • Sir Ny #44
    Jó, akkor ezek után azt is olvasd el, amit tenmagad írtál.
  • narumon #43
    Azért érdekes, ha most a google vette volna meg a szabadalmat és ő kérne licensz díjat a többiektől. (Gondolom nem gondoljátok, hogy nem így lenne), akkor minden okés lenne? Hihetetlen, hogy a legtöbben nem látnak tovább az orruknál.
  • narumon #42
    Ehhez képest azért van ám az Androiddal ilyen szempontból egy csomó gond. Amit mondasz annak az ellenkezőjére is jó a nyíltság. Rengeteg szoftver kerül fel, tölthető le innen onnan naponta, vagy valaha belenéz valaki vagy nem, de az biztos, hogy a felhasználók 95%-a soha nem tudna belenézni még ha akarna sem, és puff már ott is a trójai, és egyéb megfigyelő szoft a telefonján.