Berta Sándor

4,5 milliárd dollárért kelt el a Nortel szabadalomcsomagja

Hiába tett korábban 900 millió dolláros ajánlatot, nem nyert a Google. A kanadai távközlési vállalat értékes szabadalomcsomagja egy hat céget tömörítő konzorcium tulajdonába került.

A konzorcium tagja a Sony, az Ericsson, a Research in Motion (RIM), az EMC, továbbá az Apple és a Microsoft. A hat óriáscég összesen 4,5 milliárd dollárt fizetett a Nortel 6000 szabadalmát és szabadalombejegyzési kérelmét tartalmazó csomagért. A Google hiába kínált 900 millió dollárt és hiába engedélyezte volna számára a felvásárlást az amerikai igazságügyi minisztérium is, nem tudott versenyezni az együttműködő cégekkel. A webes társaság már csak abban reménykedhet, hogy az üzletet a Nortel ügyeiben illetékes csődbíró nem hagyja jóvá, erre ugyanakkor nagyon kevés az esély. A Google mellett a többi nagy vesztes a szintén licitáló Nokia, a Hewlett-Packard, az Intel, továbbá az AT&T és a Verizon.

A szabadalmak átadása az idei esztendő harmadik negyedévére zárulhat le. A csomagban található szabadalmak és szabadalmi beadványok többsége mobil technológiákkal, ezen belül is elsősorban a WLAN-nal és az LTE-vel kapcsolatos, de vannak köztük az adatátvitelt, a beszédtovábbítást, az internetet, az optikai kábeleket, az internetszolgáltatókat, a mobil videotovábbítást, az online keresést, a közösségi portálokat és az internetes hálózatokat érintő szabadalmak is. Ezek érintik a Blackberry OS, az iOS és az Android platformokat.

A Google vezetőinek rendkívül nagy szükségük lett volna a szabadalomcsomagra, hiszen elemzők szerint a közeljövőben kiújulhatnak a szabadalomháborúk az Android kapcsán. A társaság a csomag megszerzésével megerősíthette volna a tárgyalási pozícióját, így azonban most kénytelen lesz más tervet kidolgozni. A döntés különösen annak tükrében jelent nagy érvágást a Google vezetőinek, hogy két hete a Nokia és az Apple lezárta a szabadalmi vitáját. Ez szintén az Androidra üthet vissza. A két esemény azt jelenti, hogy a vállalat pozíciója a korábban várt erősödés helyett jelentősen gyengülhet.

A Nortelnek fénykorában 90 000 alkalmazottja volt, piaci értékét pedig 250 - 400 milliárd dollárra becsülték. A cég 2009 elején ment csődbe és azóta árulja a szabadalmait, illetve más vagyontárgyait. George Riedel, a Nortel egyik vezetője a 4,5 milliárd dolláros összeget és az érdeklődést egyaránt példátlannak nevezte. A most a nyertes konzorcium tagjaként szereplő RIM vezetője, Mike Lazaridis áprilisban még nemzeti kincsnek nevezte a szabadalomcsomag LTE-t érintő részét, azonban időközben kiderült, hogy a vállalatnak nem lesz elég pénze a licitáláshoz, leépítésekbe fognak. Úgy tűnik, a vállalat mégis meggondolta magát és ebben az ügyben szövetséget kötött az Apple-lel, a Microsofttal, az Ericssonnal, valamint az EMC-vel és a Sonyval.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #10
    Azt is el lehet kepzelni, hogy pont azert. Pont azert vittek csodbe, hogy olcson megvegyek a szabadalmait.
    Nehogy azt higgyetek, mas orszagokban nincs korrupcio, sumakolas stb. a hetterben. Dehogynem! Gyakran sokkal nagyobb volumenben.
  • sanyicks #9
    biztos nem volt pénze ügyvédekre.
  • e57 #8
    Ha a Nortelnek ennyire menő szabadalmai vannak, hogy az eddigi legnagyobb ajánlatra ötszörös pénzt rákínáltak, akkor miért ment csődbe? Miért nem szedett ő licenc díjakat?
  • sanyicks #7
    Sony, az Ericsson, a Research in Motion (RIM), az EMC, továbbá az Apple és a Microsoft.

    6 (szabadalmi)maffiacsalád megállapodott, innentől megosztva szedik be a területekről a védelmi pénzt.
  • Laza #6
    A kettőnek semmi köze egymáshoz szvsz. Attól, hogy kötöttek egy megállapodást, még nem jelenti azt, hogy mostantól kéz a kézben meg megosztanak mindent egymás között.
  • Tetsuo #5
    Nem sikerult a connecting people. :)
  • nlght #4
    A nyertesek között ott a microsoft, a veszteseknél meg a nokia. Sztem a nokia nem így képzelte el a globális együttműködést a microsofttal, jól kihagyták a buliból.
  • Bagoly81 #3
    hát igen , itt a Google ezt elbukta , de biztos hogy annyira fontos lett volna ez?
  • Laza #2
    Valószínűleg az említett technológiákban olyan alap megoldásokat tartalmaznak, amelyekért most már nem kell licencet fizetniük és plusz bevételi forrást is jelent (a nekik fizetett licence).

    Aztán ki tudja ... :)
  • Szefmester #1
    "RIM vezetője, Mike Lazaridis áprilisban még nemzeti kincsnek nevezte a szabadalomcsomag LTE-t érintő részét, azonban időközben kiderült, hogy a vállalatnak nem lesz elég pénze a licitáláshoz, leépítésekbe fognak."

    Komolyan ennyire megéri az hogy ne legyen a másé? Ha nem tudja kihasználni a csomagot akkor cseszheti. Ezt az irreális árat meg nem igazán lehet megérteni.