Berta Sándor

Jöhetnek a szabadon módosítható és gyártható hardverek

Egy fejlesztői csoport elkészítette a nyílt hardverek (OSHW) 1.0-s definícióját. A meghatározásnak köszönhetően a közeljövőben több szabadon elkészíthető és megváltoztatható hardver jelenhet meg.

Az OSHW 1.0 szerint minden olyan hardver nyílt forráskódú hardvernek minősül, amelynek a tervei a nyilvánosság számára hozzáférhetők, így azokat bárki tanulmányozhatja, módosíthatja, szétoszthatja vagy sokszorosíthatja. Emellett bárki megépítheti és eladhatja a dokumentumban leírt hardvereket vagy azok dizájnterveit. A leírás készítői hozzátették: ideális esetben a hardverek szabadon elérhető alkatrészekből és nyersanyagokból is elkészíthetők. Ezenkívül rögzítették, hogy a hardver terveit olyan formátumban kell megjelentetni, amely lehetővé teszi a későbbi esetleges módosításokat.

Az OSHW első változata a Nyílt Forráskódú Intézet (OSI) szabad szoftverekkel kapcsolatos irányelveire támaszkodik. Fontos azonban megjegyezni, hogy az Egyesült Államokban a hardverek esetében a szerzői jogok olyan módon nem vihetők át, mint ahogy az a most megjelent dokumentumban szerepel. Az USA-ban ugyanis az elektronikus tervek kizárólag szabadalmakkal védhetők. A fejlesztői csoport szerint éppen ezért az OSHW csak a hardverek terveire vonatkozhat és semmiképpen sem az eszközök dizájnterveire, vagy magukra a termékekre.

A csoport tagja Massimo Banzi, az Arduino projekt fejlesztője és Limor Fried, az Adafruit program munkatársa. Az Adafruit többek között az MP3-lejátszókhoz kínál különböző hardvercsomagokat. Az OSHW 1.0 elkészítésében részt vett Thinh Nguyen, a Creative Commons szervezet ügyvédje. Azt ugyanakkor egyelőre még nem lehet tudni, hogy mikor jelennek meg az első OSHW 1.0 kompatibilis hardverek a piacon és vajon más közösségek, például a Linux disztribúciók fejlesztői felkarolják-e a kezdeményezést.

2009 nyarán már elindult egy hasonló, Open-PC nevű program, amelynek célja egy kizárólag előretelepített szabad szoftvereket tartalmazó számítógép létrehozása és piacra dobása volt. A hardverek azonban ott nem nyílt forráskódúak voltak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #13
    "SZép és jó, csak baromira nem értem mi köze ehez egy átlag embernek."

    Kiadjak es igy lehetoseg van arra, hogy barki hasznalja. Akar kis cegek is. Ilyen volt anno a pc gyartas is, amikor kiadtak a pc specifikaciojat es minden azsiai ceg nekiallit pc-t gyartani. Most ezek a cegek vezetik a piacot. A linux is hasonlo, csak szoftveres oldalon. Nem gyart minden ember maganak sajat linux disztribuciot, de megteheti. A debian is ilyen egyemberes 'csaladi' project-kent indult, aztan mi lett belole... Ugyanezt meg lehet tenni a hardver piacon is, tehat van egy kis azsiai gyarto, akik most mp3 lejatszokat rak ossze egy nagy nyugati cegnek. Egy nyilt hardver speicifikacioval kilephet az osszerako szerepkorbol es ha kepes jobb es/vagy olcsobb mp3 lejatszokat osszerakni mint a nyugati megbizo, akkor akar a helyere is lephet. (egyebkent az asustek pont ezt tette, csak segitseg nelkul)
  • bunny #12
    SZép és jó, csak baromira nem értem mi köze ehez egy átlag embernek. Ki fog otthon több rétegű nyáklapot forrasztgatni, IC-t gyártani, atomi szinten áramkört rajzolni, stb? Mert a mai elektronika ilyen szinten van. Az egyszerűbb dolgokhoz meg eddig se kellett semmi open hardver globális hűdemicsoda.
  • phoenix1 #11
    Szerintem hülye ötlet! Gondoljunk bele, már csak a gyártók mennyi hardwaret visszavonnak mert hibásan készítették el pl. néhány laptop webkamerája ami fejjel lefelé képet mutat és a hozzágyártott illesztőprogram ami megfordítja a képet aztán elkezdték normálisan beszerelni a kamerát az illesztőprogram meg maradt "kaki".
    Miért lenne ez jobb ha otthon rakja valaki össze, valaki nem vigyáz és a reggeli tükörtojásból enni való proci lesz? :P
  • remark #10
    Openmoko?
    Openmoko? (open source software stack)
    Neo FreeRunner GTA02 Hardware?
    GTA02 Schematics? ("This work is licensed under the Creative Commons Attribution-ShareAlike 3.0 License. To view a copy of this license, visit http://creativecommons.org/licenses/by-sa/3.0/legalcode...")

    Nem tudom, csak kérdezem.
  • Balazs127 #9
    @kvp:
    Te sem értetted meg egészen. Ahogy szoftvernél, itt sem az ingyenesség a lényeg. Ha felhasználod a nyílt hardvert, akkor nincs semmilyen megkötésed, csak egyetlen egy. Mégpedig az hogy neked is ugyanazon nyílt feltételekkel kell licencelned a hardvert.
    Magáért a hardverért természetesen kérhetsz pénzt, viszont akkor a specifikációt a licenc értelmében elérhetővé kell tenned.
  • Rotyoka #8
    És akkor 600 millió féle driver lesz? :D
  • kvp #7
    Kisse felreertheto a dolog. A nyilt hardver dokumentacio eddig is letezett, jellemzoen az intel es a tobbi felvezetogyarto altal kiadott hardver specifikaciok formajaban. A gond az volt, hogy ezeket hiaba akartak ingyen adni, nem volt hozza szabvanyos gpl szeru licensz. Most lett, tehat ha ezentul valaki nyilt specifikaciot akar megjelentetni, akkor nem a sajat licenszet kell hasznalnia. Ezzel lehetove valik a nem kereskedelmi publikalas is, tehat a dokumentacio ingyenes es nyilt, de ha valaki lemasolja az aramkort akkor perelhetove valik ha penzt ker a masolt hardverert.
  • tatish #6
    hegesszünk elvtársak, hegesszünk -.-'
  • Skynet85 #5
    nem hiszem, hogy bárki neki esik otthon ram modult barkácsolni a garázsban ez is cégeknek szól, csak épp kisebb cégeknek ahol van lehetőség probálkozni, és ha betársúl mellé több másik kisebb-nagyobb cég akár még vmi jó is kisülhet belőle...
    Ez inkább az info áramlását megkönyíteni hívatott, mint sem hiú ámbrádokat ébreszteni mi szerint ha nem lesz elég ram a gépbe akkor elmek a sarki villamosági üzeltbe és gyorsan összedobok még egy 2 GB-s modult...
  • Locutos #4
    Én nemnagyon értem. Segíthettek.
    Szóval én nekiállok mától egy saját videokártyát tervezni, ezalatt értem az összes tranzisztort meg capacitást az integrált áramkörökbe, és auztán mi?
    Hol fogja, ki, és mennyiért ezt nekem legyártani?