Gyurkity Péter

Szupermini PC-n dolgozik egy brit cég

Leginkább egy hagyományos fali aljzatra hasonlít a brit Chip PC Technologies vékony kliense, amely fejlesztői reményei szerint elsősorban méretével, fogyasztásával és erejével hódít majd.

A cég már több mint egy éve elkészült a Jack PC első prototípusával, az utóbbi hónapokban ennek tökéletesítésén dolgoztak. A leginkább fali aljzatra vagy elosztóra emlékeztető szupermini masina egy teljes PC-t helyettesít, processzorral, kétmonitoros üzemmóddal, hanggal, hálózati és egyéb csatlakozókkal, áramellátását pedig az ígéret szerint akár az Ethernet hálózaton keresztül is biztosíthatjuk.

"Egy szokásos PC legalább 80 wattot eszik, míg ez megelégszik 5 wattal. Használhatjuk hagyományos számítógépként a megszokott áramforrásról, vagy Ethernet hálózatról üzemeltetett eszközként, ami igen hatékonnyá teszi" - jelentette ki Andy MacLellan, a forgalmazásért felelős Jade Integration cég igazgatója. A fejlesztő Chip PC Technologies saját állítása szerint PC-utáni technológiákra szakosodott - megrendelőik között oktatási intézmények, szervezetek és vállalatok találhatók, akik érdeklődnek a meglepő megoldás iránt.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A Jack PC AMD RISC processzorra épül, amely legfeljebb 500 MHz-en fut - a gyártó szerint ez nagyjából egy 1,2 GHz-es x86 chipnek felel meg. A készülékben 128 MB RAM található, amelyet 64 MB flashmemória egészít ki. Négy USB, vezeték nélküli adapter, 16 bites hangkimenet és 24 bites színmélység, valamint legfeljebb 1280x1024-es felbontás teszi teljessé a képet. A miniszámítógép egyszerre két analóg vagy digitális kijelzőt kezel, operációs rendszerként Windows CE-t futtat, a nagyobb feladatok elvégzéséhez pedig terminál szerverre csatlakoztatható.

A készülék fejlesztője szerint egyike azon vékony kliens megoldásoknak, amelyek gyors ütemben cserélhetik le a hagyományos asztali konfigurációkat, mivel kedvezőbb feltételeket biztosítanak, természetesen elsősorban a vállalatok számára. A Jack PC a hónap közepén megrendezendő IT Works kiállításon mutatkozik be, ára monitor és billentyűzet nélkül 209 font, vagyis mintegy 80 ezer forint lesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • lapaleves #67
    szerintem ezt még terminálkütyüként is csak az szereti, aki még nem épített átlagos irodát átlagos fali szerelvényekkel. amik ugye csak ritkán vannak usb meg vga hatótávolságban. monitor hátulja, paccskábel és viszonhallás.
  • gordonmail #66
    Hoss, van olyan számítógépes hálózat, csak hülyeség, mert kiba*ott drága. Másik az, hogy lassú.
  • Morden23 #65
    Jedimester, te neoncsövet raksz a PC-dbe? :)))

    Azt hittem, azok csak a 10 éves "jasszkari mergák" alvázára valók... atyaúristen:)
  • noss #64
    ha igaz, e masinériát az elektromos hálózaton keresztül lehet hálóba kötni! :D
  • noss #63
    ja, az ide írkálók többsége meg sem érti a szöveget...
    (amit jóesetben elolvasott)
  • Jedimester #62
    Szerintem jobak a nagy gépházak amik jol néznek ki neoncsövel meg világitos hütökel én inkább ezeknél maradok ez inkább irodai munkára valo, gondolom a teljesitménye se lehet valami nagy
  • rigidus #61
    a brit Chip PC Technologies vékony kliense
  • Duncan Idaho #60
    MEGVAN!

    Ez arra jó ha a falra akarok rakni egy TFT monitort h azo negyen valami alap szöveges dolog, h azt elolvassa Apám h "VEGYÉL SÖRT!!!" vagyilyesmi, és nem akarok alatta egy gépet tartani, na akkor ez jó... bár a papírlap is ugyanerre jó, de azon e-mailt nem tudok megnézni...

    Szóval ez egy 21.századi fölösleges deee dizájnos izé.
  • Duncan Idaho #59
    ok ok tudom a PDA-se tudja ezeket, de a pda mellett mindig van otthon egy nagy gép is!
    Ez viszont már maga a "NAGY" gép! :D
  • Duncan Idaho #58
    Floppy????