Napi Online

25 éves a Sinclair ZX Spectrum

Ha az Egyesült Államokban születik és ambiciózusabb üzletembernek bizonyul, akkor Bill Gates helyett ma talán Sir Clive Sinclairt szidnák a világ számítógép-használói. Mivel azonban brit főrend lett, szétforgácsolta tehetségét a legkülönfélébb elektronikai és elektromos találmányok többé-kevésbé sikeres gyártásában és forgalmazásában.

Sir Clive Sinclair 1940-ben született Londonban. 17 évesen kimaradt az iskolából, középfokú tanulmányait végül a weybridge-i St. George's College-ben fejezte be, majd négy éven át technológiai kérdésekkel foglalkozó újságíróként dogozott. 1962-ben London Islington negyedében megalapította első cégét, a Sinclair Radionicsot, majd 1979 júliusában Sinclair Research néven új, a fogyasztói elektronikára koncentráló vállalkozásba fogott.

Az új cég rövid idő alatt az egyik úttörő, vezető vállalkozás lett a személyi számítógépek akkor újonnan létrejött piacán. Első termékük a Sinclair ZX80 1980 februárjában jelent meg, ez volt a világ első száz fontnál olcsóbban elérhető számítógépe. A gép mérete 218 x 170 x 50 milliméter volt. Clive Sinclair jól gondolta, hogy az olcsó asztali számítógép megjelenésének önmagában piacépítő hatása lesz - a brit és a nemzetközi kereslet valóban óriásinak bizonyult. A típusból - 1981. augusztusi kifutásáig - közel százezer darabot adtak el, amelynek hatvan százalékát külpiacon értékesítették. Továbbfejlesztett utóda, a ZX81 1981 márciusában debütált és 69,95 fontos árával új árszintet teremtett az ágazatban. A termék 1982-ben elnyerte a Design Council díjat, és értékesítésének első két évében egymillió darab kelt el belőle.

Épp 25 éve, 1982 áprilisában jelent meg a ZX Spectrum, amelyet az otthoni és oktatási alkalmazások széles skálájával láttak el. Ez a gép megdöntött minden addigi értékesítési rekordot, és piacvezető maradt a következő tíz évben. A következő időszak fejlesztései - köztük a forradalmian újnak számító ZX Microdrive adattárolási eszköz - egy komplett otthoni komputerrendszer központjává tették a ZX Spectrumot. A számítógépcsalád új tagjaként 1984-ben került a boltokba a 399 fontért kapható Sinclair QL, az első olyan komputer, amelyet otthoni és üzleti alkalmazásra is szántak.

A Sinclair Research ezalatt megjelent a fogyasztói elektronikai piac hagyományos szegmenseiben is - elsőként egy 1983-ban piacra dobott többstandardos, lapos képernyős zsebtévével. A szerkezet hat éven át tartó, négymillió fontot felemésztő fejlesztésének köszönhetően mindössze 79,95 fontba került. 1985-ben Sir Sinclair bemutathatta az elektromos járművek iránt érzett régi szenvedélyének első eredményét, a Sinclair C5 elektromos triciklit. A terméket egy új cégen, a Sinclair Vehicles vállalaton keresztül vitte piacra. Bár a jármű a brit piacon megbukott, néhány tengerentúli országban szívesen fogadták, és ma már klasszikus ritkaságnak számít. Az eredeti gyártásból származó, működő darabok manapság az eredeti ár duplájáért cserélnek gazdát.

1986-ban a Sinclair Research vezetése úgy döntött, hogy a céget leválasztják a komputerüzletről, és az utóbbit - beleértve a tízelemű termékpalettát és a Sinclair márkanevet - eladták az Amstrad Plc-nek. Ezzel egy időben Sir Clive megalapította harmadik vállalkozását, a Cambridge Computer Limitedet. A neve alapján nem meglepő módon Cambridge-ben működő cég 1987 nyarán dobta piacra első termékét, az igen jó eladási számokat produkáló Z88 hordozható számítógépet.

Bár még ma is gyártanak a világban Spectrum- klónokat, az IBM PC-k simán legyűrték a leginkább játék céljából készített számítógépeket, és a nyolcbites készülékek kövületekké váltak. Híveik szerte a világon még ma is klubokba tömörülve imádják a gumimembrános számítógépet. A legszínvonalasabb magyar fanklub a www.sinclair.hu weboldalon keresztül tartja a kapcsolatot, s hogy mennyire él még a Spectrum, azt az itt található új hardver- és szoftverfejlesztések is bizonyítják.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Wescone #47
    Bizony!
  • Tompika8 #46
    http://www.spiritaker.atw.hu/lelek.php?id=51857&x=1
    nézzétek meg nem rossz:D
  • Wescone #45
    Hi!
    Nem váltottam még telefont, de amint lehet kipróbálom amiket ajánlottál. Egy kis "LodeRunner" jól esne néha...
  • LordAndrew #44
    Így egy év után válaszolnék : Nem. Az a telefon nem Windows mobile alapú. A PocketClive csak WinMo telefonon fut.

    Ha esetleg symbianos Nokiád lett azóta, akkor itt találsz jó emulátorokat. Én a Spectrian-t próbáltam anno és nagyon jól működött. Sajna fizetős (15 Eur).
  • LordAndrew #43
    Itt találsz TZX utility-ket, amikkel a hangkártya kimeneten ki lehet nyomni a hangot.
  • bubuka5 #42
    Köszi, de az a baj, hogy a kollégámnak nincs pc-je csak a spectrum.Tehát mindenképp valahogy át kellene nyomatnom kazettára.
  • Wescone #41
    Hi!
    Azt nem tudom, hogyan lehetne track-re alakítani (lejátszani nem lehet mert nem audió file), de ha nem föltétlen ragaszkodsz ahoz, hogy Spectrummal játsz velük, "feldobok" neked egy emulátort (telepíteni sem kell) amivel PC-n futtathatók ezek a játékok.
    Ez a megoldás mégiscsak kézenfekvőbb, nem igaz?!
  • bubuka5 #40
    Sziasztok!

    Sziasztok!

    Leszedtem pár spectrum-játékot amiknek a kiterjesztése
    .tzx.Egy kollégámnak van zx spectrum gépe.Arra gondolt, hogy lejátsza
    ezt a file-t a cd-lejátszón és felveszi a hangot.De se a dvd-lejátszó,
    sem a cd-lejátszó nem játsza le ezt a filetípust.Át kell konvertálni
    trackbe?Magyarán hogyan lehetne megoldani, hogy a pc-men lévő .tzx
    file átkerüljön egy kazettára.Arra is gondoltunk, hogy hátha van egy
    program ami lejátsza ezt a filetípust és a magnót meg rákötnénk a pc-m
    hangkimenetére.Meg tudná írni valaki, hogyan kell ezt csinálni?
  • Wescone #39
    Ez az eljárás alkalmazható egy SonyEricsson K810i-n?
  • LordAndrew #38
    1. Kell hozzá egy Windows Mobile operációs rendszert futtató telefon
    2. ActiveSync-et telepíteni kell a gépre
    3. Szinkronizálni kell a telefont a géppel
    4. A linkemről letöltött EXE-t futtatni kell. Ez az ActiveSync-ken keresztül telepíti az emulátort a telefonra
    5. ActiveSync használatával felrakni a kedvenc játékaidat az emulátor telepítési mappájába a telefonon (Program files/PocketClive)
    6. Játszani :)